Ormay Lili
Szín, játék
A szemed
törékeny napfény,
kaleidoszkóp, üvegváza;
utakat törnék, hidakat
emelnék veled;
törékeny a váza az akaratnak,
ha nincs test,
ami összetart.
Mit nem mondott ki soha,
amit mindig is ki akart.
A szemközti ablak tükreiben
egy le nem élt élet.
Nem léteztél,
mikor meghaltam volna érted.
Az utcán a szél,
porfelhő, amit felkavart;
idegen teraszok ajtajából
jobban esik a zuhanás.
Sírj. Ez nem te vagy.
Hiába,
ezer darabban összeforrtam,
te töretlennek láss.
Sine morbo
Fejedben naplementés teniszpályákon
átsuhanó bolyhos sárga gondolatként
futok hogy legyőzzem a testem
elengedni a vállakat a nyakat a kart
a vizsgálat nem jár fájdalommal csak kellemetlen
a kérdéstől a szemem azonnal elhomályosul
akár a sötétséget hirtelen eltakaró
rózsaszín vattafelhő
mi szél hozta?
éjszakánként időnként zsibbadásra kelek tartok tőle hogy alagút szindróma
végtagjaimból most elektródákon át vezetnek el
a vállaimon a súlyok tartanak engem
félek hogy látja a monitoron a nyomaidat az izmaimban felejtetted
az árammal való ingerlés során láthatóvá válik hol lassul az idegi átvezetés és következtetni lehet a leszorítás helyére
próbáltam letagadni a könnyeket pedig csak
téged nem akartalak kiadni
félrenézni az áruló rezdüléseket visszagyűrni
lélegezni mélyeket ez néha nehéz az irányítás kicsúszik
magyarázza a neurológus szeme lágy eső, ami megül az aszfalt repedéseiben
szeretné megtudni mikor és miért szorítottak én mit és hol szorítottam el
én pedig nem értem hogy ebben az idegen országban ez az idegen orvosszem
hogy beszélhet egy nyelvet a testemmel ha te még a sajátodat sem tudod
az elektroneurográfiai eljárás során a környéki vagyis perifériás idegek állapotát mérik fel
a tenyeremből reflexszerűen pendülnek ki a húrok faggatózása magasfeszültség
és az ide nem illő zokogás úgy tör fel hirtelen mint a parkettából a gejzír
mit is mondhatnék a súlytalanságról
ha perifériámon megült a harag
és tíz hónap kellett hogy téged
kacskaringós alagútjaimban elringassalak
a diagnózis felállításához szükség van az idegek ingerületvezetési sebességének mérésére
érintésed most már egészen olyan mint a fél kézzel felgyújtott lámpa tükörképe
párizsi ablakokban ovális rézkilincsből néz vissza rám beleivódott ujjlenyomatod
sok apró tűszúrás a bőröm alatt álmomban ezt a verset írtam volt eleje közepe vége mint
a tekinteted két végpontja között feszülő háló amiben minduntalan fennakadok
teniszeztünk valahol ott is hol egyik
hol másik tüdőmben visszhangzott a csend idegpályáról idegpályára
futott a labda észrevétlen mellettünk
és ezek a csomók?
testem víztározó hajnalszínű gondolattérkép
a megbocsátást sárgának a nyugalmat vörösnek képzelem
kettőnk között körülöttünk a vonalat fehérnek akár a papírt a vizsgálóasztalon
rendellenességnek nyoma nincs de ennek a görcsösségnek oldódnia kéne a levegőt
ki be a labda most fel és utána le a határainkon kívülre esett
onnan vakfoltba gurult mintha csak
éjfekete pupilládban most az én nyomom keresné
Ormay Lili Zsófia (1998) Budapesten tanult francia irodalmat, színházat, és műfordítást. Jelenleg Párizsban dolgozik, ahonnan időnként fordít és ír is.