Gulyás Gábor
Skalpok
Egy kimerítő munkanap után éppen hazafelé tartottam a körúti villamossal az életüket csupán egy hosszan tartó betegségként méltósággal viselt hamuszürke tömeg mélyére rejtőzve, amikor megláttam. Ez a nagymamakorú asszonyság annyira közel került hozzám, hogy akaratlanul is beleláttam elnyűtt szatyrába. A jócskán megtépázott, viharvert műanyag csomagban emberi fejek voltak egymásra halmozva.
Mennyire kicsi annak a valószínűsége, hogy fényes nappal egy valódi sorozatgyilkossal találkozik az ember, futott át az agyamon. Aki ráadásul még csak el sem rejtőzik. Talán pont a tömegbe vegyülés a tökéletes recept? Elvégre annyi furcsa és bizarr egyed jön szembe az emberrel nap mint nap, hogy lassan önmaga normalitását kezdi kétségbe vonni. Rendkívül megfontoltan, mintha egy kívülálló, nem evilági turistaként venném szemügyre, újra a táska tartalmára pillantottam. Minden kétséget kizáróan emberi fejek voltak, hajas fejbőrük bársonyossága tapintható.
Elmém egyik pillanatról a másikra őrült sebességbe kapcsolva kezdte gyártani a hajmeresztő teóriákat. Kaszát nem láttam nála, csuklyás köpenyt sem viselt, tehát nem a Halál. És valószínűleg egyszerre többeknek is megjelent, nem csak nekem, szóval megnyugodtam, hogy nem ma fogok meghalni. Esetleg egy amatőr film forgatására igyekszik, és a valódihoz megszólalásig hasonlító kellékfejek azok ott a táskájában. Műanyagból kell tehát lenniük, mert élő lényekhez mégsem tartozhatnak. A tarkókon biztosan akad egy felirat, hogy éppen melyik ázsiai országban gyártották.
És ha esetleg tényleg egy sorozatgyilkos, akkor miért nem autóval szállítja őket, azzal kevésbé tudna lebukni. Vagy direkt arra játszik, hogy meglássa valaki? Talán nemsokára ezen a járaton is mészárlást tervez, és most terepszemlét tart? Egyáltalán mire kellenek neki ezek a fejek, gyűjti őket, vagy zanzásítani akarja? És vajon sejti, hogy tudom, mit láttam az előbb?
Mérhetetlen kíváncsiságom kezdte felülírni félelmemet, így nem vacakoltam többet, döntés született: a következő megállónál meg fogom kérdezni. Szakadásig feszült a bőröm, a csontjaim ropogását fülemben hallottam. Hidegvér, nyugtattam magam, ám a halántékomban lüktető ér majd felrobbant. Mások mérgező kipárolgásait kikerülve lassan teleszívtam tüdőmet, majd amennyire az adott szituációban lehetséges volt, az öreg hölgy felé fordultam. Üdvözült, kissé kényszeres mosollyal az arcomon a következőket bírtam kipréselni magamból: Befűtöttek, mi?
Már akkor elszégyelltem magam, amikor kiejtettem ezt a hevenyészett közhelyet, ám másfajta trivialitás sajnos nem jutott eszembe. Éreztem, hogy az általában kőfalakat leomlásra késztető időjárási kezdőmondat ezúttal nem sikerült, ezért gyorsan ki kellene találnom valamit, hogy mentsem a helyzetet. Arcom vörösre égett a kíntól. Vajon sejtheti, hogy igazából csak a csomagja tartalmára utazom? Ám mielőtt még bármit szólhattam volna, felém fordulva csak annyit mondott: De be ám.
Közben emberek szálltak fel, emberek szálltak le. Mi legyen a következő mondat, mivel folytassam? Köntörfalazzak még egy kicsit, vagy rúgjam be egyből az ajtót? Ha sokat teketóriázok, azt érem el vele, hogy egyszer csak leszáll, és akkor soha nem fogom megtudni az igazságot. Emellett a diplomatikusság sem ártana.
Jó nehéz lehet a néni csomagja, vigyorogtam rá olyan bambán és szervilisen, ahogy csak tőlem kitelt. Az ősz halántékú, kissé telt testalkatú asszonyságról szintén csorgott az izzadság ezen az égből fenyegető sugarakkal behálózott napon, ám ez őt egy kicsit sem zavarta. Rólam szintén patakokban szakadt a víz, miközben azon viaskodtam belül, jó ötlet volt-e ezt tovább feszegetni, vagy inkább hagyjam félbe, amit elkezdtem, és azonnal szálljak le. Persze akkor továbbra sem kapok választ, márpedig én mindenáron tudni akartam a titkot. A néni eddig petyhüdten lógó arca enyhén groteszk mosolyra húzódott – bár lehetséges, hogy csak én láttam úgy –, majd lassan és megfontoltan válaszolt. Az unokámnak viszem, ugyanis gyűjti őket. Nem tagadom, az információ teljesen lesokkolt. Erre egyáltalán nem számítottam.
Mármint az emberi fejeket, súgtam felé cinkosan. Ezt mondjuk nem terveztem, csak a pillanat hevében kicsúszott ki a számon. Legbelül azonban kíváncsian vártam, mit lép erre. Egy darabig nem szólt, csupán némán bámult a válla felett, majd a rövid szünetet követően végül magyarázni kezdett. Teljesen odavan értük. Mindig meséli, hogy elmegy hazulról esténként skalpokra vadászni. Gondolom, elég nehéz és kimerítő lehet. Ezért viszek neki néhányat. Mit meg nem tesz az ember az unokájáért, ugye? Ezt már szinte egy napilap karikatúra-nagymamájának jellegzetes, barátkozó vonásaival tette hozzá.
Hirtelen eltűnt az összes megálló a szemem elől. Csak álltam a pillanatba dermedve a zsúfolt és levegőtlen járaton, mely most egészen kihaltnak tűnt, és kezem görcsösen kapaszkodott a semmibe. Mint egy belül üres, mégis érző holttest. A délutánból este lett, feljöttek a csillagok az égre. Lehűlt a levegő. Mire felocsúdtam, a néni már sehol sem volt. Fejekkel teli, gyűrött szatyrát kerestem, hátha valamiért a járaton hagyta. Nem találtam, ám utólag belegondolva, jobb is volt ez így.
A megállómhoz közeledve megnyomtam a jelzőgombot. Semmiféle tervszerűség nem volt benne. Hirtelen minden elhomályosult. Hőguta, gondoltam először. Tévesen. Összeszedtem minden maradék erőmet, hogy nemsokára le tudjak szállni. Még utoljára vetettem egy kósza pillantást a tömegre. Alakja és nagysága folyamatosan változott, rezgett és hullámzott, mindenféle indok nélkül. De ők legalább nem keresték a választ. Aztán újra a tükörképemre meredtem az üvegen. Nem kiáltottam fel, pedig okom lett volna rá bőven. Ugyanis nyaktól felfelé hiányzott a fejem.
Gulyás Gábor 1984 májusában született Győrben, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció szakán diplomázott, jelenleg logisztikai területen dolgozik. Fiatalkora óta az írás jelenti számára az igazi kikapcsolódást. Többnyire humoros, abszurd és/vagy meghökkentő ötletekkel bíró történetek kerülnek ki kezei alól, de írt már dalszövegeket, humoreszkeket, illetve közreműködött képregények szerzőjeként is. Rövidprózái különféle tematikus antológiákban, és irodalmi magazinokban, folyóiratokban jelentek meg.