Karácsony Orsolya
Mozaik

A teraszon mozaik feketéllik,
görög váza, égkék keretben.
Egész évben tapossuk a kultúrát,
sarat hordunk rá,
lemálnaszörpözzük,
házi készítésű légycsapóval
ütjük agyon rajta a szúnyogokat.
Szidjuk a termést,
áldjuk az eget,
féljük a vihart,
kibeszéljük a szomszédokat.
A fekete lassan szürkévé fakul,
amíg mi zsugorodunk,
közelebb húzódunk a földhöz.
Tábortűz
Mondd el azt a viccet, ha ketten
egymásra köpik a sörüket, megérte.
Most még nincs hideg,
de a tűz már távolabb húzódott,
talán megunta, hogy csak addig
vigyázunk rá, amíg fel nem csendül
a Mortal Combat kezdő taktusa.
Összebújunk.
Nem régi dalokért jöttünk, emlékekért.
Karácsony Orsolya 1988-ban született Debrecenben. A Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának abszolvált hallgatója. Jelenleg szabadúszó angol tanárként és fordítóként dolgozik. Az írással mint művészeti tevékenységgel 2021-ben kezdett el komolyabban foglalkozni. Abban az évben a hatvani Albert Sweitzer Kórház irodalmi pályázatán harmadik helyezést ért el. Versei legutóbb a Nincs-en, a DunapArt-on, a Literán, a Székelyföld-ben és a Helikon-ban, korábban pedig az Irodalmi Szemlé-ben és a Semmi ágán című antológiában jelentek meg.
