Horváth Máté
A húspult mellett
Körém gyűlnek, és a maguk udvarias nézésével
el akarják hitetni velem, hogy nem
meghalni jöttem ide.
Minél tágabbra próbálom kinyitni a szemem,
hogya holtteremben is lássam őket,
tudni akarom mit csinálnak.
Végül csak ide-oda kapkodom a fejem,
és nézem, ahogy mozog a szájuk
elmosódó kontúrok között.
Nem hallom mit mondanak, ahhoz túl vastag
saját nyálkámmal telt világom, számukra pedig
tompa zúgást tátogok.
A hozzáértő szempárok satuba fognak, a vállamon
érzem az ölelésnek álcázott szorítást
és tudom: főfogás leszek.
Apám plédje
Fürdőkádban sikálom, dacolva
a forró vízzel,
a szemüvegemen lecsapódó párával és
a hajnali kábulattal.
Meghal a valóságról alkotott illúzióm, amikor
– ki tudja már hányadszorra –
hátam mögé lesek,
félve, hogy ott áll és bámul.
Kínomban nevetek ötéves önmagamon,
aki fel-feltámadó hullaként
a semmivel riogat, mégis
hiszek neki.
A kád fölé görnyedve nézem
még a plédnél is fehérebb kezeimet,
az pedig csak ázik tovább és most
hogy már nem érek hozzá –
megtisztul.
Lépésváltás
„Arculatát a világ
sokszor váltogatta”
(De mundi statu; ford.: Garai Gábor)
Az angol az új
német, a német az új
francia, a francia az új
latin.
Újlatin sarkokat
graffitizünk össze,
permanens forradalom,
permanens nyelvújítás,
permanens nyavalygás.
Változik a régi sör.
Have a fuckin´ drink
with me; sit down,
I have some tea.
Könnyebb angolul,
kevésbé kellemetlen,
mégis, csak azt mondjuk,
amit látunk-hallunk.
Keletről-nyugatról
ránk rakódott, belélegzett
port köhögtünk fel,
miközben vártuk
Kiváló Dolgozó érdemrendünket
amit papa-mama-gyerekek
dohányfüstös szeretet
közt osztogattak, legalábbis
ezt hittük, viszont, mire
a porfelhő kitisztult,
rájöttünk, hogy
díj helyett
marhabillogot örököltünk,
amin az áll: Ezek a mai…
Horváth Máté (2005) Budapesten született és jelenleg az ELTE-n tanul történelmet és kreatív írást. Verset, prózát és kritikát ír.
Kaleidoszkóp 