Kaleidoszkóp

Konzervdobozszagú, fülledt levegőben zötykölődtek a metró utasai, ugyanolyan zsibbadt reggelen, mint a tegnapi. A négyzetcentiméterek éppen elviselhető mértékben fogytak el közöttük.

Egy blézeres hölgy feszengett, izzadt a metrókocsi végében gubbasztva. A szerelvény monoton ritmusával aszinkronban kattogott agyában megannyi „Mi lesz hogyha…?”. Táskájából előkereste a fülhallgatóit és a mobilját, amik egy ráncfelvarrott önéletrajz társaságában hevertek. Hüvelykujjának jól bejáratott mozdulatával görgette a végtelenbe nyúló tartalomtekercset. Vicces videók, egzotikus utazások, elegáns kajafotók gördültek át a kijelző keretén és a nő köré tekeredtek. Kényelmes bábjából csak akkor kezdett kikászálódni, amikor a metró lassított.

Leszálláskor majd megbotlott egy másik utas tekercsében, ami keresztül futott a folyosón. Egy öltönyös férfihez tartozott, aki nagy nehezen, amíg még mozogni tudott a már önmagára halmozott rétegektől, lenyúlt a maradékért. Gondosan magára tekerte még azt a pár métert. Alig kapott levegőt a csomagolás alatt. Mellette hevert a laptoptáskája, ami pénzügyi kimutatásoktól és grafikonoktól volt ólomsúlyú.

A metrókocsi közepén egy kamaszlány fejhallgatójából váltakozó stílusú zenefoszlányok szüremlettek elő. A zajos szalagok már átkígyóztak a szomszéd ülésekre is, néha összegabalyodva utastársai tekercseivel, de ez hidegen hagyta, tovább pörgette a kijelzőt. Megszállottan keresett valamit. Egyetlen számot sem volt türelme végighallgatni. Lábával ütemesen dobogott. Végül fogta a méteres tekercset és gondosan bebugyolálta vele magát. Egy pillanatig kérdőn nézett rá a közelében üldögélő egyetemista srác. Már nem volt értelme a hátizsákjából előkotorni a jegyzeteit, a második pótvizsga biztos bukást ígért. Ujjai nedves nyomot hagytak a kijelzőn.

A következő megállóban egy kisnyugdíjas néni szállt fel. Lógtak róla a rongyos tekercsdarabok, gurulós bevásárlókocsit rángatott maga után. Átadták neki az egyik helyet, nagy nehezen leült, és fejét rosszallóan csóválva szemrevételezte a metró népét. Amikor ezt megunta, elővette bevásárlókocsija belső fakkjából a mobiltelefonját. Amíg hazavitte őt a metró, szép, hosszú tekercset szőtt magának az egyik népszerű bulvároldal híreiből és kedvenc politikusának legutóbbi posztjaiból.

A metró kanyargott tovább a sötétben, néha megcsikordultak a kerekei. A zsibbadt rutint egy hirtelen jött áramszünet törte meg. A szerelvény megrekedt az alagútban. Abban a pár pillanatban, amíg a vészvilágítás bekapcsolt, az emberek egymás tekintetét keresték a mobiltelefonok fényében.

---

Orosz Adrienn 1986-ban született Budapesten. A tollforgatás kezdete kamaszkorára nyúlik vissza, de nagyobb hangsúlyt csak évekkel később kapott.
2011 óta alkalomszerűen kisebb irodalmi folyóiratokban és online platformokon is publikált.