Kaleidoszkóp

ELEJE

ÖSSZETEVŐK

PAPUCS, most készül BÁRÁNY, él majd hal MISI, pásztorgyerek SAMU, Misi pajtása VICUS, valakinek szemefénye, másnak inkább szembe-szálka ANYA, belőle csak egy van KERTÉSZ, a szorgos-dolgos ÁDÁMKA, kicsi még DADUS, piros arccal figyel FRIGOLD ÚR, említés szintjén, most készül

ELEJE ELEJE

Paraszti ház hátsó udvara, beomlott tyúkól. A háttérben egy kertész kapál. Az ól mellett két fiú, egy diófa, törzséhez kikötve egy cigája. Samu és Misi vizsgálgatják. 

BÁRÁNY: (ez kissé prózai, tudom, de: rág)

SAMU: Te, biztos ez volt a legjobb?

MISI: Mondom, ha mondom. 

SAMU: Csak mer mindjá’ összeesik itt nekünk.

MISI: Hoztad volna te, akkor bezzeg úri lett volna.

SAMU: Bizony az lett volna, itt csapjon belém a Frigoldék szekere!

MISI: (játszásból felemelve a baltát) Beléd is fog, efelől ne félj.

SAMU: (kiveszi két kezét a zsebéből) Nono!

MISI: (ereszti a baltát, vállat rántva nyugtázza) nono.

BÁRÁNY: (belebéget a csendbe)

MISI: Hát a festék?

SAMU: (visszaélénkül) Na az, öcsém, láthatnád. Olyant csak az úrnő tarthat, négy nagy arany unciája.

MISI: (újra emelve kezét) Igen?!

SAMU: Igen, öcsém, igen! A leánya adta ki nekem. Tudod, akinek szereztem olyan virágvizet. Irigy volt az úrnőre a lelkem. (csúfondárosan biggyeszti ajkát)

MISI: (fogai közül) Szereztünk, te, szereztünk.

SAMU: Csihadjál, mert rádöntöm!

MISI: aha.

SAMU: Aztán téged is eladlak a vásáron. Te lennél a Miska szobor. Szép királykék, ott állhatnál naphosszat az uraság szökőkútjába.

MISI: Öntsél akkor. (előrébb lép)

SAMU: Micsoda? Most komolyan?

MISI: Ha olyan nagy legény vagy… (rámarkol a baltára)

SAMU: (hátrálni kezd) Na!

MISI: na.

Belép anya, karjában Vicussal, csillog mindkettejüknek a szeme, érdeklődve nézik a két vesződő fiút. Azok farkasszemeznek még egy darabig egymással, majd észreveszik a jövevényeket.

MISI: (földet nézve, a baltát a háta mögé rejtve) ’pot.

SAMU: Széép napoot! Hát magácskák meg? Mi szél hozta kendtek?

VICUSKA: (gőgicsél, nevet, a bárány felé kapkod csöpp kezeivel)

ANYA: (könnyedén legyint) Hát tudják, az uram szalajtott, nincs meg egy jószág, szóljak annak a Miska gyereknek, keresse meg. 

A két gyerek egymásra néz, majd a juhra.

ANYA: (kedvesen incselkedve) látom megtalálták az úrfik. Akkor nem is zavarok tovább…

MISI: Ne menjen! Kérem! Ha megtudja az uraság…

SAMU: Ugyanmán, mit tudna az?

MISI: (kezét az ég felé emelve) Tud az mindent, tud bizony. (anyának) Kérem…

ANYA: Tudják-é, hogy az uraság kinn lesz a vásáron?

A két fiú csak hallgat, várják mi lesz.

ANYA: Kinn lesz, annyi szent. És ha a cigáját nem is, de a föstéket, igen bizvást fel fogja ismerni.

SAMU: Baj lesz, misum!

MISI: Már van, te tolvaj!

SAMU: Mi én? Te himpellér!

MISI: Füled mögött ott a vaj!

SAMU: Mér én, mér mindig én?

MISI: A festék miatt van a baj.

SAMU: Birkád, mint te, kicsit ér!

MISI: Neked meg nagy ól a szád.

SAMU: És neked…!? Neked meg az a…

VICUSKA: (sírni kezd)

ANYA: (csicsítgatni kezdi, közben mondja) Lenne itt valami.

FIÚK: (egyszerre) Igen?

ANYA: Nem viszitek vásárra a bőrötök.

MISI: (vakarja a fejét) nem-e.

ANYA: Se a juhét, se a tiéteket. 

SAMU: És a festék?

ANYA: Adjátok ide. Kérlek. A bőrt meg készítsétek ki, télire szeretnék meleg holmit a Vicusnak. Uramnak nem telik.

MISI: Pedig az uraságnál…

SAMU: Frigoldéknál…

ANYA: (csak legyint) De mégse.

SAMU: (gyanakvón) Adjunk oda mindent? Biztos?

ANYA: Kérlek, ti jó gyerekek! Igérem az uraság nem fogja tudni. Vagy ha sejteni sejtené akkor majd elegyengetem (szája mentén rándul egy izom).

MISI: Csináljuk, Samu.

SAMU: Este, Misu. És köszönjük!

Anya int egy bátortalan bátorítást majd ki. A két fiú elrejti a baltát az ólba, a birkát is beterelik. Fiúk ki. A Kertész megtörli homlokát, majd folytatja az elkezdett munkát.

ELEJE KÖZEPE

Este van. Az égen pár csillag, hold, és egy időjárásjelző ballon. A két fiú belép a színre. Be az ólba, ki a báránnyal.

SAMU: Szép kis mellény lesz belőle.

MISI: Úgy ám, kellemetes úri szőrme.

SAMU: Melengeti majd a lelket.

MISI: Aki fázik, ne fázzon meg!

EGYSZERRE: Így legyen!

MISI: Gyere ide, girhes jószág,

SAMU: Menjél oda, hallgassál rá!

MISI: Adjad kölcsön jó bundádat,

SAMU: Adjad, adjad, ne sajnáljad!

MISI: Hadd koppintsak bú fejedre,

SAMU: Nem bégeted szét majd úgy-e?

MISI: Legyél, fent majd úgy, mint voltál.

SAMU: (összetéve két tenyerét, kenetteljes hangon) Naptól estig zabálgassá’

Misi felemeli mutatóujját, figyelmeztetőleg. Samu vigyorog, zsebre vágja a kezét.

EGYSZERRE: Ámen!

BÁRÁNY: (beleegyezően béget)

SAMU: Na?

MISI: na. (súlytásra emeli baltáját)

A bárányt leütik, hallik ahogy a koponyája megreccsen a baltafej alatt. Csuklik egyet, kiölti palaszürke nyelvét. A Kertész lehúzza a ballont az égről.

ELEJE VÉGE

Tisztaszoba. Anya kezében a kékre festett bőr, mellénykét fabrikál Ádámkára, a dadus a sarokban szigorú szemmel hol a próbálókat, hol az anya melletti ágyon ülő Vicuskát nézi.

ANYA: Így. Ez méltó lesz az úrfihoz. Ugye dadus?

DADUS: (odakapja a fejét, bólint)

ÁDÁMKA: Kész isz?

ANYA: Igen kész, ez lesz az ajándékod. Apád hű szolgáitól.

ÁDÁMKA: Jemek.

ANYA: Óh, igazán nagylelkű az úrfi. (megsimítja buksiját)

Dadus közelít, megfogja Ádámka kezét, húzza, Ádám pápát integet, hóna alatt a mellényke. Ádámka, dadus ki.

Anya az ablakhoz szalad, majd ellenőrzi az ajtót. Ezután gyorsan leveszi Vicust az ágyról, a széna közé túr. 

ANYA: (csillogó szemmel) Itt van! 

VICUSKA: (örül annak, hogy anyja is örül, tapsikol)

ANYA: Na add ide a lábad, te, nézzük mennyire lesz nagy rád!

VICUSKA: (tartja nagy serényen) 

ANYA: Majd belenősz. Jobb is így.

Ebben maradtak.

KÖZEPE

ÖSSZETEVŐK

PAPUCS, jó helyen ÉVA, a fiktív térben, de inkább a színpadon KERTÉSZ, a szorgos-dolgos PIROS, pótanyából pótanya ÁDÁM, már nagyobb FRIGOLD ÚR, említés szintjén

KÖZEPE ELEJE

Üres színpad, a kamasz Éva áll rajta, lábán a papucs.

ÉVA: A vásár után aztán, így mesélte anyám, nehéz idők jöttek, dolgosak – az ám! (behúz egy ágyat, rá a Kertészt) 

Apus csak robotolt, a többi munkás helyett, nehéz volt akkor, túlontúl figyeltek – (újra kiszalad, hóna alatt egy ablakkeretet hoz, leteszi az ágynak támasztva)

nehogy rosszba sántikáljunk, Frigoldéknak ártsunk, nagy helyre, papucsba be ne tegyük lábunk.

Anyád aztán mégis, Piros úgy suttogja, (egy asztallal jön be, hoz széket is, Pirost, leülteti) 

Betoppant, heccből a Frigold birtokra,

Hogy ott, akkor mi volt, mit tett –

Nem tudja senki, de beteget jelentett. (bámulja a papucsát, leveszi, dédelgeti)

Legalább ezt itt hagyta. Jó pont most lett! (pördül benne egyet, köténykéjéből ládikót húz elő, belerejti az éjszín papucsokat, majd az ágy alá tolja négykézláb)

Megmozdulnak a behozott testek.

KERTÉSZ: (csendben, alázatosan horkol)

PIROS: Menj má’ alunni! Holnap kirű fogja így lelesni az úrfi a dolgozatot?

ÉVA: Hát nem tanította meg kend néki, hogy lesni nem szép?

PIROS: Az úrfinak szabad, főleg, hogy még a mellénykéjét is megkaptad, te, hálátlan kölke! Ami jár, az jár, nehogy úgy járj mint…

ÉVA: (fejét felkapva) Mint?

PIROS. (fejét rázva) Kotródj!

Nyugovóra hajtják a fejüket. Hajnalban kel aztán a kertész, elő kell készítenie az úrfi érettségin való szerepléséért tartandó partyt. Nomeg a többi teendőről sem feletkezhet meg. Semmiképpen sem.

KÖZEPE KÖZEPE

Két pad egymás mellett. Egyikben Ádám, mellette egyből Éva. Érettségit írnak. Éván a mellényke, a papucsot nem merte magával hozni. Azért így is elég magabiztos.

ÁDÁM: Itt. Ez. Mi? (mutat lapjára)

ÉVA: (hátralapoz, körbenéz, úgy suttogja, kezével dobogva az ütemet) Ez a
Férfiuról szól, kérem, tudja, ki, nagy, s esze jól járt
Ennek, szép férjnek versét most tiszte leírni…
Úgy! Jól kezdte, de tetszik! Eszem járását kitanulta
S lám halad is, sok a tudás, ím, a fejében
Láng gyúl, szikrát szór, látom, az ész, a tét
Megugorva biztosan érzem, akárhogy akarja
Mert innen – igen – érti miért oda, (-) lesz aki fölnőtt!
Ádám! Törd csak át ünnepi, éjjeli bornak
Cseppjeit, légy olyan ember, előre törj – azta
Hogy siklik a pennád, Frigold fia, vesd le mi futja kezedből!

ÁDÁM: Jó vicc.

ÉVA: Próbálkozni szabad nem? Azért a kettest megkapom?

ÁDÁM: Ha én, akkor te is.

ÉVA: Akkor Homérosz.

ÁDÁM: Kösz.

ÉVA: Nincs mit. (ehhez még pukedlizik is egyet a padban)

KÖZEPE VÉGE

Almakert. Távolban a Frigold Villa, benne ünnepség. Éva felmászik egy fára úgy kémleli az uraság házát. A háttérben a Kertész dolgozik. Kapál, az új csemetéknek puhítja a földet.

ÉVA: Apus! Te nem? (mutat a ház felé)

KERTÉSZ: Nemigen, nemigen. (föl se nézve)

ÉVA: Hát én?

KERTÉSZ: Maradj itt, kis szegény. Meg se hívtak minket.

ÉVA: Bezzeg Piros ott liheg!

KERTÉSZ: (egy pillanatra felnéz a lányra, legyint) Hadd lihegjen, ha liheg!

ÉVA: (fogai közt) Meg se hívtak, persze… amíg ő dolgozik, én az úrfit segítem, mindenki más csak henyél, meg néz ránk nagy, vizslató szemekkel, mintha mi hoztuk volna az uraságra az összes bajt. Pedig nincsen neki efféléje, és másfélét hozunk ráadásul.

Így duzzognak még magukban pár órát. Aztán a Kertész továbblép. Éva alszik, Piros jön.

PIROS: Almát lop a leányördög? Ni! Hé, te! Gyere le rögtön!

ÉVA: (ásítva) mi?

PIROS: Kis pimasz! Egy nap szobabörtön!

ÉVA: Nem jövök.

PIROS: Igeen? És ha máshogy költöm?

ÉVA: Semmiképp sem.

PIROS: Papucskádat jól elkötöm.

ÉVA: Azt nem engedem! (megcsúszik, leesik a fáról)

PAPUCS: (érzi közelgő vesztét, hát dideregni kezd) dider – dider – dider

VÉGE

ÖSSZETEVŐK

PAPUCS, végét járja PIROS, őneki a férje Kertész (sokadik) KERTÉSZ, a szorgos-dolgos KAKAS, szimbólumként van jelen ÁDÁM, kevésbé FRIGOLD ÚR, itt-ott És még sokan mások, hosszú lenne felsorolni őket

VÉGE ELEJE

Piros csörtet nagy sebbel-lobbal be a szobába. Kezében a mellényke darabjai, a papucs után kajtat.

PIROS: Hol van már, hol van már! Hová dugtak, te jómadár!
Megtalállak, felveszlek, bárkinél különb leszek!
Frigold úrhoz felmegyek, s mondom: tudok mindent emberek!
Zsarolom majd, érdes szóval, mutatom majd, s mondja ó jajj!
Faggatódzom, hogyan lehet, ilyen lánynak lába ehhez?
Miből, honnan, kitől, mitől, Ádámka sem az úrnőtől!
Én leszek az úr azután, csak találjam már, találjam már!

PAPUCS: (nem tehet mást, lapul a dobozkába) 

PIROS: Hát itt lapulsz? (megtalálta)

PAPUCS: (válaszolna, csak minek, értelmetlen a kérdés: ott lapul Piros kezében immár, sőt a lábán is lassan, nagyon erőlködik, hogy húzza fel, nagy bütykeire, egészen feszül a kékre festett cigájabőr, még ollóval is belevág gyorsan, kényelmesebb legyen, stílusosan akarja megszerezni az uradalmat, ennyi évet kibírt, most már igazán jár neki az egész, egy holmi lábbeli igazán nem fog rajta fogást találni, ő fog az uraságon, punktum, végre rajta van, sikerült felhúzni)

PIROS: Na végre! (s mint aki jól végezte dolgát, lefekszik aludni, már csak a Kertészt kell itthon tudnia, ő is elaludjon, biztonságban lesz a terve)

VÉGE KÖZEPE

KAKAS: (kukorékol)

PAPUCS: (klaffog) ti-tá, ti-tá, ti-tá-ti  ti-tá, ti-tá, ti-tá-tá

Reggeli szoba. Piros nagy hévvel, bosszúsan érkezik a tisztaszobából. Kinéz az ablakokon majd végül a bejárati ajtót is kinyitja. Kilép, körülnéz majd ingerülten visszajön, bevágva maga mögött az ajtót.

PAPUCS: (ugyancsak klaffog) ti-tá, ti-tá, ti-tá-ti ti-tá, ti-tá, ti-tá-tá

PIROS: Mikor? Mikor? Jöhetne az istenadta már!
Hiába nézem én, de sivár a szemhatár.

Kipillant újra, észreveszi az ő saját férjét

PIROS: Hahó, gyerünk! Idő van! Te lusta, vén szamár!

KERTÉSZ: (messziről) Ihol jövök ne aggódj, od’érek én… na… mindjár’…

PIROS: Hamar, kiváncsi vagyok, kend ilyenkor merre jár!

Kertész be. Csizmájáról letopogja a földet. Piros mérgesen dobol papucsos lábával.

PAPUCS: (dobolva) ti-tá, ti-tá, ti-tá-ti  ti-tá, ti-tá, ti-tá-tá

PIROS: Hol volt s utána merre?

KERTÉSZ: Dolog von mindenütt.

PIROS: Miért ilyen sokáig?

KERTÉSZ: Alig fogy, egyre üt.

PIROS: Talán sietni kéne!

KERTÉSZ: Az úri földre nem való.

PIROS: Való, ha mondom, úgye?

KERTÉSZ: Való, ha kend ki mondja.

Piros leül, várakozóan néz kertészre, közben a lábujján kezdi hintáztatni papucsát. Az, dülöngél ide-oda, nem tudja mit is kéne tennie ebben a helyzetben. 

PAPUCS: (kérdőn, hintázva: míly meglepő, kérdőn hintázik)

PIROS: Mi volt a bál helyett? Ádámot ünnepeltük.
Hisz ő érettségizett, az úr legyen biz ővelük!
Derék Frigoldékkal, mézzel, tejjel; bővel!
A nagyra nőtt fiúval, s a mi jótevőnkkel!
Mi volt a bál helyett, mit csináltál éppen?

KERTÉSZ: Leges-legelősször az almakertbe voltam
az ottani földet, oh, be jól puhítottam!
Ezeknek kisvel utána időjelezni mertem.
Milyen s hogyan lesz, biz én, lemértem.
A nap lement ezután, hagytam, mentem vele:
A jószágot megszámolam az egyről sok ezerre.
A hajnalka gyorsan jött, urunkhoz én is mentem.
Halszálkát kivinni volt az én drága tisztem.
Kukorékolt már, zavart, az úr kikiáltott;
Nekem le kellett vágni tarajost, jóbarátot. 
De legis-legutószor az almakertbe voltam.

PIROS: Tudod, ki van ottan még? Ki mászik és lop és csen?
Megérdemelte rég, ott maradt éhesen.

Erre kaján vigyorra húzza a száját, s papucsán meg-megcsillan, a kék, ismerős anyag. Bátrabban lógázza már, félő, hogy leszédül. Kertész csak áll, merev-értetlen.

PAPUCS: (kivűl napfénytől csillogva, belül bánattól öntözve) 
csi-csinn, csi-csinn, csi-csinn-csi csi-csinn, csi-csinn, csi-csinn-csinn

PIROS: Vicuska jányod az!

KERTÉSZ: Leányom, Éva az?

PIROS: Igen, igen a lókötő!

KERTÉSZ: A mindenkit elbűvölő?

PIROS: Legutolsó szajha!

KERTÉSZ: Világnak első szirma?

PIROS: Megyek, elintézem!

KERTÉSZ: Nem, nem én nem merem!

PAPUCS: (leesik) puff!

Piros nevet, kimegy. Kertész (aki Piros férje), felveszi a sarokba rúgott papucsot és kiballag.

KAKAS: (kukorékol)

VÉGE VÉGE

A Kertész egy megcsorbult vasvillára támaszkodik a Frigoldék udvarában, erősen liheg. Körülötte állat- és embercafatok.

KERTÉSZ: Ni. Az Ádámka. (csizmájával kicsit megböködi) Meg a többiek. A jó Riska is. (elmorzsol egy cseppet) Tulajdonképp a cigája hibája. Nojó, a Samué. Meg az uraságnak se kellett volna annyira hepciáskodnia a hiány miatt. Aztán anyjának se kiengesztelni az uraságot. Téged bizony, nagyöreg (kacsint le egy eltorzult arcra). A papucs az mán csak olaj vót. Persze a Piros se szent, a lelkem, beledugja mindenbe az orrát. Azt a nagyot (erre mintha kuncogna is magában). Igazán nem volt szép ez, igazán. De valakinek mindég el kell végezni a munkát, mégha sietőst is…(vonja meg még a vállát)

Na gyere te, papucs. Temesselek közibük.

Azzal fogja magát, szép komótosan elás mindenkit az almafák alá. Az egész pereputtyot. Ott rohadnak aztán, lesz belőlük bő termőtalaj.