Kaleidoszkóp

azt mondták a büntetett előélet nem számít

csak az amikor élénk lángfüggönybe borulnak a búzamezők
a szemekben hamuszürkén parázslik
az újrakezdés bizonytalan regisztere
ha nem lenne ennyire kiábrándító
még szép is lehetne

felnőtté válás közben
megjavíthatatlanul tönkrement magatartásminta
innentől már csak a gyász infernális virágaival lehet azonosulni
akkor érzem magam igazán szabadnak
ha sírkertekben nézhetem az égboltot
ahogy hajnalodik
a gránit pont olyan hűvös mint az ágy
amiben egyedül fekszem

a ciklusok ismétlődése ráncokat gravíroz bőrünkbe
így tanulunk felejteni
kegyelmet találva a visszafogottságban
a fájdalom kifejezése
elkerülhetetlen identitáskrízishez vezet

én már csak a hanghordozásodban bízhatok
és a karcsú leanderlevelek sárgulásában

a sötétséget éles fények hasítják fel
ahogy a kimondhatóság határára érkezünk
a zárt kompozíciókból áradó egyedüllét elnagyolt
mégis minden fontos részletet tartalmaz

itt bent ezt a rendet valaki más tervezte
zarándoklás az üres formalitás révületében
elsajátítva a múltfeldolgozás borotvaéles kontúrjait
lassú szárnycsapások töltik be
a köztünk lévő teret
szokatlan helyszínek ezek
közös identitásunk tisztázásához