Babos Zonga Rebeka
Egy száj
Mindezt egy szájnak köszönhetem;
a sok komor profilra egyetlen
gúnyos vigyorként emlékszem.
Nem tudom felidézni
a tornaterem kulcs csörgését,
a nyakbanlógó, karcos sípot.
Nem rémlik a fiú nevetés,
sem a vékony lányok haspólójának színe.
Csak horzsolások maradtak,
ahogy a fülembe vésődött:
olyan vagy, mint egy puha lavina.
Fogak közti homokként csikorogtak a sértések,
piros gumilabdaként fészkelték be magukat
emlékezetem bordásfalának rácsai közé.
A karcolások, mint egy partjelző,
mutatják határomat.
Gúny helyett más ül az arcokon, ha néznek,
de még most sem merek hinni a tükörnek,
sem a mérleg számlapjának.
A „konyhásnéni” jelzőt olyan nehéz levetni,
mint a biztonságos ruhákat piros bikinim fölül.
Hiába váltották fel bókok a sértéseket,
azok ott maradtak a terem fehérre meszelt falain.
Kaleidoszkóp 