Figyelő // Ősz, reggel, szédület; Őszintén, őszintétlenül; Csöndes kínok; Köd vagy tejeskávé

Ujfalusi László
Ősz, reggel, szédület

Függönyt bontott felettünk
A szédült reggeli esőpermet,
És becsomagolta szerény
Kis szobámat, csak néha
Kopogott, nehogy elfelejtsem.
Igen… valahogy így van
Ez mostanában, valami
Mindig körbevesz, mint a sál.
Nem szorít, csak szolgál, melegít;
Hű barátként körbekíséri
Veled a várost,
És gondoskodik rólad,
Nehogy lógasd a fejed.
De azért tudod, hogy
Képes megfojtani,
Már ha egyáltalán kedve van rá.

Őszintén, őszintétlenül

Hányszor álltam már a kerítésre,
Várakozva lombos füzem alatt,
Hányszor kértelek, hogy
Gyere ki a te fűzfád alól,
Hogy végre ne csak álmodjunk.
Mert az mind csak köd, meg szem,
Fények, és állandó vesztés.
Hányszor kell még magamat
Pompadúros formában színpadra
Teremteni, csak hogy kiálljak és
Mindenki számára ismét elmondjam:
Én tényleg szeretem mindezt,
Éppen ahogy van,
És téged, úgy ahogy a szél éppen
Nekem lökött, csak éppen úgy mint két
Lökött,
Pont ahogy élünk.
Hamis pofákat, ragyogást, komfettit,
És savanyú pezsgőket nélkülözve,
Végre ketten teremtsünk a bolhából,
Csíkos pizsamájú, ötös magatartású,
Kifogástalanul bolond és szerethető,
Őszintén őszintétlen, mosolygó elefántot.

Csöndes kínok

Nem tudom hogy mi ég a szívemen.
Ez valami ragacsos boszorkányságféle,
Amin röhögsz egyet, ha homályos szemmel
Látod a metrón szürke sínek közt vonaglani.
Vagy olyanok mesélnek róla,
Akiket szemed sarkából mélyen megvetsz.
Ostorral vért serkent a hátadon és
Meg sem mondja: mit akar,
Kit keres?
S közben jó cimboráddá fogadod,
Olyan régen ismered, hogy a puszta
Jelenlétére is kitöltessz két pohár bort.
Először csak a küszöbömön vettem észre,
És beengedtem, megsajnáltam.
Övé lett a kazánház, aztán az előszoba,
A nappali után már velem aludt.
Minden percben csüngött rajtam,
Hogy majd orra esett ha cipőt fűztem,
És hahotázva tépkedte a hajam ha
Egy-egy szótagot véletlen felcseréltem.
Aztán egy nap felismertem őt,
Bezártam a kisszobába, de ő
Hangot nem adott.
Vártam, hogy tomboljon,
Tegye hadszíntérré a házat,
De többet nem jött semmi nesz,
Néma volt, és én megijedtem.

Köd vagy tejeskávé

Kiszáradtak mind a mérges oldatok,
És ebben a bőszabású ködfüggönyben
Nyerít, és feldönt minden homloklebenyt
Ez az ősrégi, ízléstelen önbecsapás.
De a fény is betört a rések és törések
Égi homályán keresztül,
És búskomor fejekbe
Édes fahéjt, szegfűt és gyömbért
Kavart, mint akár ha a monoton,
Ősi zűrzavarnak zsebébe
Csupa világos arcú
Vidámságot varrnak.

Ujfalusi László 19 éves. Körösladányból, Békés megyéből származik. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán tanul angol-történelem tanári szakon. Elsősorban verseket, ritkábban novellákat ír. Verseit szabad.alom nevű Instagram oldalán rendszeresen közzéteszi.

Hasonló művek: