Kaleidoszkóp

Halandók szállnak a vízsodrással
szemben, hogy végül sorban tolongjanak
élet-jegyekért az olümposzi mindenhatók előtt,
ám háromszemű Küklópszok állják
útjukat, mert az emberek azt hitték:
felülmúlhatatlanok.

Lebeg az emberiség az ősleves
maradékában, görcsösen kapaszkodik
az embertelen mélybe:
sűrű érdektelenségbe.

A megváltó messiást várja a nép,
az ajtót kapargatva könyörögnek a
kegyetlenül kegyes istenek lelkéhez.

Válasz nincs.

Sötétség.

Aztán megjelenik a fény, mert igenis
van még Nap, van még Hold, léteznek
pozitív rezgésű, nem-generált
valós dolgok, létezik lélek
s annak párhuzamos idősíkján isteni lét.

Van emberi érzés. Feloldódni kíván a vész,
csörömpölve csúsznak le a bilincsek,
lesz kijárat, lesz fény, újból értelmet
nyer emberi bőrben harcolni,
mert van, amiért.

Van újból szerelem, kapcsolat, kötődés,
behálózza az ember az istenek szülőföldjét,
s vív magával harcot, hódít hegygerincet,
erdőt, vizet, s az istenek alázkodva
bújnak el a földbe,
mert most az emberek élnek
aranykort.

---

Hasonló művek: