Györei A. Zsombor
Polixénia csókja
Élénken él az emlékezetemben a képe,
Ahogy játszva meglibben a báli ruhád
És bár fájón mellette ezer emlékem lép be
Egy téli éjjelen, bezárt ablakon át,
Az emléked minden egyes zord éjjelem éke,
Csak ne hozná magával a szörnyű magányt.
Figyelem a sötétben sok surranó árnyat,
Kísértetekkel táncolsz odakint,
Felébreszti bennem az egykori vágyat:
Felkérnélek arra a táncra megint;
A lányt, aki dallamok hangjain járhat
És bájjal az éjben járva behint.
Hajnali köddel jársz most te keringőt,
A pirkadat fénye csillan a szemedben,
Táncod álmomba adott betekintőt,
Az ellened folytatott harcban elestem.
Mellkasomból lágyan serken fel a vérem,
Kezedbe ajánlom az én szívemet;
S ha változást érzel az északi szélben,
Már rég a tiéd, hát el is viheted.