Kaleidoszkóp

Hajdú Lilla Réka
Hullás

Valójában mindig a halálra készült, kezdve kiskorától, már vele született, a meghalás vágyával, hogy amikor bejöttek hozzá megnézni minden rendben van-e, akkor úgy tett a ‘kiságyban’, mintha aludna, pedig ébren kellett volna lennie – “gondolták”. Addig szorította össze szemhéjait, olyan mélyre, mígnem elpattant az ér a szemében. Sürgősségire vitték azonnal, megállapították, hogy ez még, most természetes ilyen korban, majd később fokozatosan enyhülni fog. Azonban nem csillapodott le ez a megszokott állapot, egyfajta függőségé vált benne a folytonos életvesztés. Később már ott tartott, hogy nem adott jelet annak, hogy ő benne van valami szokatlan, hogy igazából eltévedt, nem kellett volna napvilágra jönnie, elkóborolt a lelke egy élő alakba. Fokozatosan arra összpontosított, hogy magától, semmiféle eszköz nélkül jusson el oda, ahol azelőtt volt, azaz a végtelenbe, a semmibe, hogy csak keringjen lelke, szabadon mozoghasson a Tejútrendszerben, a Csillagok, a Nap, a Bolygók között. Végül búcsúlevelet hagyott, melyben az állt, hogy mostantól az Univerzummal fog együtt élni, befogadták őt, itt végre otthonra lelt, benne. Felment egy obszervatórium legmagasabb pontjára, a legfényesebb éjszakán és örökre egyesült velük a végtelenbe szállva.