Tartalom:
Naponta újabb és újabb művek fognak megjelenni a számból, ezeket pedig a tartalomjegyzék segítségével lehet részletesen nyomon követni. A folyamatos megjelenéssel nem csak izgalmasabbá, hanem dinamikusabbá is szeretnénk tenni az olvasói élményt.
Rostás Mihály verse
Lágy Kornél verse
Géczi Lajos versei
Hajdú Lilla Réka verse
Babos Zonga Rebeka verse
Mucs Béla verse
Guszti Ágnes verse
Juhos Lili versei
Bandicz Bálint Barnabás: Akit megcsókolt a nap – 15. fejezet (regény folytatás)
Major Fanni verse
Király Csenge Katica: Lett körkép
Papp A. Panka: Enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés
Géczi Lajos:
– A tudatossá tett véletlen
– Megismételt Ikonoklasztika/A figurális teljesség hiánya, A tér méretezése (Dimensionare lo spazio)
– Kassák Lajos és az 1960-as években megfogalmazott absztrakt nyelvezete
Major Fanni: A létállapot börtöne
Kovács Attila – Axorthum tollrajzai
Géczi Lajos projektsorozata
Kovács Attila – Att Cowatch olajfestménye
Kézdi Silvia festménye
Kasza Laura maszk sorozata
Kasza Laura linóleummetszete
Hajdú Lilla Réka sorozat részlete
Rásó Attila versei
Novum // Kassák Lajos és az 1960-as években megfogalmazott absztrakt nyelvezete
Géczi Lajos
Kassák Lajos és az 1960-as években megfogalmazott absztrakt nyelvezete
Kassák Lajos absztrakt festészetet megkülönböztethetőek a régebbi munkáitól, kimutatható, hogy teljesen elszakadt a Képarchitektúra által megfogalmazott erővonalaktól.
Az absztrakció domináló nyelvezete a kapcsolatot és ehhez hozzácsatolva annak egyneműségét hirdette. Az 1950-es évek amerikai festészetében ez teljesen lehetetlenné vált. Az 1945 után kettészakadt Németország nyugati részében a művészeknek először meg kellett szerezniük a művészeti szabadságot és nagy erőfeszítések árán függetlenné kellett válniuk. Közülük csak kevesek művészete volt képes fejlődésre a nemzetiszocialista időszak alatti belső emigrációban. 1
Egy kiválasztott festményére, a Kompozícióra (1960) szeretnék röviden kitérni, amely a pécsi Modern Magyar Képtárban megtalálható. A kép intenzív, de foltokban gazdag felületet képez a vásznon. Romváry Ferenc művészettörténész így elemezte Kassák absztrakt festményét: „Színekkel érzékelteti a téri mélységet, az egymásba átcsapó formák kavargó mozgását. Képünkön foltszerűen festett geometrikus és amorf formációk előtt a középkori kőfaragójegy absztrahált személyiségjegyére, ritmikus mozgását végző ingára, vagy akár az építőmester függőónjára emlékeztető vonalas ábrázolással- a vízszintes-függőleges irány hangsúlyozásával-az összekötő diagonálisok térbe ágazó, belső összefüggéseire utal”. 2
Festészetének ereje a széleskörű avantgárd művészet demonstrációjában is teret hagyott maga után. Konstruktív képeivel összefogta az impresszionizmus és az expresszionizmus irányzatát, elhanyagolva az orosz művészeket,továbbá a kubizmus stílusjegyeit is újra értelmezte. Kassák ezzel egy történetileg hamis, de kései öninterpretációjában kulcsfontosságúvá emelt narratívát alkotott meg.3
Kassák Lajos békásmegyeri műtermében a természet látványát ragadta meg. (Gadányi Jenő által inspirálva.) A látványfestészetet a műterem helyzetével állította szembe, emlékképeket örökített meg, melyekből hiányzott a mérsékletesség.
A látványt elemezve, annak strukturális legitimitását kutatta, a látvány szépségének igazi esszenciáját keresve.
Kassák alkotásai a természet által analizálva jelennek meg; ezzel szemben a képarchitektúra par excellence (absztrakt elemek egymásra vonatkozásával) a geometrikusnak mondható stílus konvencióhoz igazodva hozott létre egy spekulatív befejezettséget. 4
A látvány törvényszerűségét felmutatva, annak szimbólumait is kutatta. Ami végleg elkülöníti a békásmegyeri Kassákot a húszas évekbeli önmagától, az munkáinak határozottan lírai napló jellege. 5
Kassák késői festészetének a látvány valódi értelmét kellett nyomatékosítani, amely a teremtett világrendben, pontosabban a természetben rejlő energiák felkutatását jelentette . A tér teljesen érdektelen organizmussá vált (a nem-létező közegből kiindulva), a műalkotás középpontjában egyáltalán nem volt igazán értelmezhető a tárgyi motívum, ezzel megjeleníteni akarta a szubjektumot.
A festmények elemeinek formációja hatalmas kompozícióvá váltak, szimmetrikus valóságba került és a síkon való megközelítés kiegészítésül szolgált.
Ezáltal jött létre az egység az ábrázolás és a belőle fakadó ismeret között. Ebben kibontakozott az a felszínben a mélyet megmutatni tudó forma, a festészet, mely ettől kezdve a művészet fogalmilag még nem egységesített, de körvonalazódó kritériumait is megszabta. 6 A Kassák-képek szépségéről nehezen lehet beszélni, esztétikai értekezésben elidőzhetünk ugyan munkáin, de természetesen minden más műtárgyra vonatkozhat. A szemlélődő így elmerülhet egy szép műalkotásban, melyben az akaraterő visszahúzódásával egy olyan szituációba kerül, ahol az idő teljesen megáll. 7
Egy műalkotáshoz alapvetően hozzátartozik, a legfontosabb, hogy nem a valóság része. Egy művész szférájából kilépve tudattartalmat fejeznek ki bizonyos effektív színek.8
Az absztrakt festészet szempontjából tisztáznunk kell, hogy mit érthetünk a tárgy nélküli, és mit az az absztrakt művészet fogalma alatt, hogy mi ennek a két kifejezésnek a pontos meghatározása.
A ,,tárgy nélküli” meghatározás nem pontos, és emellett megtévesztő, hogy a tárgyak legtöbbször absztraktak. Következményként nagy hatással van a szemlélőben kialakított élmény és feltűnhet a ,,valóságos”beállítás. A tárgy nélküli művészettől egészen a szegényes művészethez is eljuthatunk, ahol nagy számban találhatóak a természetben előforduló képek. 9
Az ,,ábrázolásmód céltudatossága” a erőteljesebb kifejezés, mint ,,a forma kialakulása”, mégis törekszik a metafizikai valóságok létrehozására (Romano, 2023). 10 Kassák már a plakátról és az új festészetről írt tanulmányában is kifejezte, hogy a naturalizmusnak nemcsak a természethez kell kötődnie, hanem túl is kell lendülnie rajta..
„[…] A tiszta naturalizmus nem több a liberális szemlélődésnél, az igazi művész pedig minden idők keretéhez mérten felforgató, forradalmi temperamentum!”[…] 11
Az absztrakt festészet kiegyensúlyozott világképpel rendelkezik, amely nem azonos a szilárdabb tárgyiassággal, hanem külön viszonyrendszert alkot, ezáltal belenyúlhat a formákba, és átalakíthatja azokat. 12
Kassák ezzel saját mítoszának is igyekezett megfelelni, a munkáját kitérők nélkül, egyetlen fejlődésív metszetén beteljesítő konstruktivista mester képében. 13 Kassák festészete kétségkívül „olyan jelenség, ami eddig egyszer volt.” 14 Lírai szabadságát preferálta, akár a színeket, szabadverseiben. A szigorú síkokba belopózott valami a természet lelkéből, anélkül, hogy a színek együtteséből a rend eszméjén kívül meghatározható jelentést kiolvashatnánk.15
1 Dietmar Elger: Absztrakt művészet [2009] Taschen Kiadó, 20-21. oldal (Fordította: Seress Eszter)
2 Hárs Éva-Romváry Ferenc: Modern Magyar Képtár [1981] Corvina Kiadó, Budapest, 258. oldal
3 Szeredi Merse Pál: Kassák Lajos első kiállítása (1924) 190.-191.-oldal
4 Szávai János: Kassák: Esszék, tanulmányok a költőről, íróról, művészről [1990] Tankönyvkiadó, Budapest, 168.o
5 Szávai János: Kassák: Esszék, tanulmányok a költőről, íróról, művészről [1990] Tankönyvkiadó, Budapest, 169.o
6 https://www.kfki.hu/~cheminfo/polanyi/9303/kunst2.html2023.09.16.
7 Byung-Chul Han: A szép megteremtése[2021] Typotex Kiadó, Budapest, 90.o
8 Uo. 26. oldal
9 Uo. 49. oldal
10 Uo. 50. oldal
11 Csaplár Ferenc: Kassák Lajos/ Reklám és modern tipográfia [1999] Budapest, Prospektkop nyomda, 5. oldal
12 Romano Guardini: A műalkotások lényege [2023] MMA Kiadó, Budapest, 51. oldal
13 Szávai János: Kassák: Esszék, tanulmányok a költőről, íróról, művészről [1990] Tankönyvkiadó, Budapest, 171.o
14 Szávai János: Kassák: Esszék, tanulmányok a költőről, íróról, művészről [1990] Tankönyvkiadó, Budapest, 172.o
15 Szávai János: Kassák: Esszék, tanulmányok a költőről, íróról, művészről [1990] Tankönyvkiadó, Budapest, 173.o
Géczi Lajos Kaposváron tanult a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnáziumban, ahol OKJ Dekoratőr szakon végzett, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte a Festőművész mesterdiplomát. A diploma megszerzésével jelentkezett Képzőművész-tanári szakra szintúgy a Művészeti Karon.
Spektrum // Sorozat- részlet – Örvénytelen, Szivárgás
Hajdú Lilla Réka
Sorozat- részlet – Örvénytelen, Szivárgás
Örvénytelen
/2024, linóleummetszet, 8,1 × 9,9cm/
Szivárgás
/2024, linóleummetszet, 8,1 × 9,9cm/
Hajdú Lilla Réka 2001-ben született Magyarország északi részén.
Általános iskolában már elkezdte érdekelni az, hogy vizuálisan fogalmazza meg az őt körülvevő helyzeteket, embereket, ez pedig tovább épült és körvonalazódott a középiskolában. 2016-2021 között grafika szakon volt Miskolcon. 2021 szeptemberében, Egerben kezdte el az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen a Grafikusművész szakot.
Novum // A létállapot börtöne
Major Fanni
A létállapot börtöne
Társadalmi elvárások megjelenése Rakovszky Zsuzsa Kalkutta liegt am Ganges… című elbeszélésében
A Kalkutta liegt am Ganges… – továbbiakban Kalkutta… – Rakovszky Zsuzsa A Hold a hetedik házban című elbeszélésgyűjteményében jelenik meg. A kötet kilenc „legyező alakú”1 elbeszélést tartalmaz, amelyeket a novellára jellemző csattanók helyett a kezdeti erős felütést követő elhalkuló jelenetek gazdagítják. A legyező-szerűen elhelyezkedő történetekben nem a végkifejlet hangsúlyos, hanem maga a szétterülő elbeszélés.
Ahogy a kötet címadó elbeszélése (A Hold a hetedik házban), a Kalkutta… is egy, a szövegben szereplő dalszövegről kapta a címét. A meg-megjelenő és elhalkuló dal hasonlóan a történethez, valahol a jelentőség és a jelentéktelenség között lebeg, mintha azokra a fontos, tárgyalni való események közelségére akarná felhívni a szereplők, és ezzel együtt az olvasó figyelmét, amik szinte az ember arcába nyomulnak – ám senki sem foglalkozik velük eléggé ahhoz, hogy változás jöhessen létre. Maga az elbeszélés történései is a dallal hasonlatosan halkulnak el és tűnnek fel újra, szinte frusztráló, zavarba ejtő módon. Ilyen visszatérő problematika többek között Johanna bezárkózása az anyjával és megrögzötten osztályközösséget akaró tanárával szemben, valamint az ezt követő, elkerülhetetlen szemrehányás: „Te már nem vagy őszinte hozzám!” Ide tartozik még a szegénység, az elvágyódás, a nő-férfi viszonya; maguk a szereplők, például az anya eltűnő majd visszatérő barátnői, a szomszéd fiú, vagy a „kerekfejű” újdonsült férj. Azonban a legszembetűnőbb nemcsak visszatérő, de az egész történetet átfogó problematika a társadalmi elvárások, társadalmi nyomás kérdése, amely, mint egy láthatatlan zsinór mozgatja a szereplőket.
Az éppen kamaszkorba lépő főszereplő, Johanna fel-feltörő dacának egyik forrása az énkép ellentétes mivolta. A még gyermekként kezelt, de már felnőttes vonásokkal és vágyakkal rendelkező lány ráadásul állandó versenyben érzi magát barátnőivel, a magazinokban szereplő modellekkel és saját anyjával. Testéről úgy érzi, mintha nem is az övé lenne, azonban folyamatosan felülvizsgálja és bírálja, mintha az általa elképzelt ideális jövőkép, illetve a jelen külvilágához tartozna. Ez különösképp természetesen a nem kívánt, mégis passzívan engedélyezett testi kontaktusban nyilvánul meg, amit a szomszéd fiú kezdeményez felé. Johannán az sem segít, hogy nőtársai mind ugyanazon, női test fiatalsága, vékonysága, kívánatossága köré szerveződött társadalmi nyomás által szervezik életük, s behódolnak annak. A szépségben és tapasztalatokban rivalizáló osztálytársai mellett, bár az anyja látszólag nem partner a versengésben, „éleshangú” barátnője, mint anya-lánya közötti szócső kommentálja Johanna és az anya teste közötti különbségeket. Ezzel a barátnő Johanna anyját és révén, hogy hasonló hozzá, rajta keresztül önmagát próbálja megerősíteni a vékonyság és fiatalság kérdésében.
Többször megjelenik, ahogy a középkorú nők kamaszlányokhoz próbálják hasonlítani önmagukat, mivel a nők a társadalom szemében ,,fiatalon és törékenyen értékesek leginkább”. Ennek kontrasztja Johanna belső monológjában olykor megjelenő gondolat, miszerint ez a viselkedés alaptalan és szánalmas az idősebb nők részéről. Ironikus módon azonban Johanna sem kaphatja meg a fiatalság élményét – ahogyan a szilveszteri jelenetben erősen látszik, még a gyerekkorba van „visszanyomva”. Emellett az idealizált és elérhetetlen vékony, fiatal, kamasz test és a Johanna által szinte szitokszóként kezelt „anyányi” test, mint a női lét két véglete feszíti szét a női szereplők identitását, miközben valójában senki sem elégedett, s nem is lehet az. A női mivolthoz kapcsolódó életkor és test skálája tehát folyamatos ellentétben áll egymással az elbeszéléseben.
Másik megjelenő, társadalmi elvárásokba beleburkolódzó motívum a pártalálás témaköre. Johanna életében a tapasztalás és felnőtté válás sürgető kérdéseként tűnik fel a másik nem iránti érdeklődés. Révén, mint a felnőtt lét, álmai férfia sem jelenik meg előtte, beéri a számára egyáltalán nem vonzó szomszédjával, akinek közeledését realizálni és eltaszítani sem szeretné, hiszen „legalább történik valami” az életében. Hozzá hasonlóan Johanna anyja szintén megreked a beérés szintjén, s barátnője unszolására és anyagi helyzetére hivatkozva elfogadja a „kerekfejű” és „izzadságszagú” férfi felajánlását, ami a házasságkötésig fajul. Érdekes ellentét, hogy míg a női test állandóan felül van bírálva, a két férfit kifejezetten visszataszítónak ábrázolja az elbeszélő, ráadásul a nők számára iszonytató kövérség is mindkettőre jellemző. A férfi figyelemre és értékelésre való szükségletként, a nő értékelni való tárgyként jelenik meg a műben.
Emellett a férfi szereplők viselkedése is erősen a társadalmi nyomás alatt áll. Az elbeszélésben mindenki úgy viselkedik, ahogy ’kell’, ahogy elvárt, akkor is, ha ez idegen és nem összeegyeztethető valós vágyaikkal. Bár, a szomszéd és a „kerekfejű” férj belső világába az olvasó nem nyer betekintést, az előbbi esetében a női test kisajátítása, az utóbbi esetben a házasságkötés – mint a hatvanas években erősen jelenlévő norma – tipikus, társadalmilag elfogadott és előidézett viselkedésforma manifesztálódik. A házasságon belüli lét is hasonló elgondolás szerint működik: A férfi fontos munkát végző személy, aki pénzt hoz a házhoz, emiatt pedig rengeteg pihenésre van szüksége – akkor is, ha a nő ugyanannyit dolgozik, mint ő.
Johanna osztályközössége – mint minden osztályközösség – egyfajta mikrotársadalomként működik, ahol a női lét, s a lányok egymáshoz való viszonyulása egy barátságtalan, idegenkedő, egymást mégis megfigyelő és bíráló környezetben valósul meg. A lányok kimondatlan versengésének egy ironikus és kiélezett pontja az ismétlődően elhangzó „a nagy Takácsnak már abortusza is volt!” mondat, mintha ez a kijelentés a pletyka és megrökönyödés szintjéről valamiféle ámulatba, az elérhetetlen felnőtt lét dimenziójába csapna át.
Az osztályfőnök, Sári néni igyekszik kicsalni a lányokból vallomásokat, kérdéseket, amelyekben ő mint felnőtt, szívesen – és kéretlenül – szándékozik mindenáron segíteni. Eltökélten igyekszik megtörni a kamaszlányok passzív páncélját, ám ezzel csak a hazugságokat és a bezárkózást erősíti, tovább terjesztve a felnőtt és a kamasz világ közötti űrt. Ahogy Johanna anyja a lánya noszogatásával, Sári néni is megpróbálja a társadalmilag megszokottan működő határokat átlépni, s közel kerülni a fiatalabb generációhoz, ám erőltetett próbálkozása kudarcba torkollik.
Ezek mellett nem elhanyagolható a pénz és a társadalmi státusz kérdésköre sem. Johanna elfojtott, szófogadó viselkedése az iskolában anyja félelmének köszönhető, miszerint „nem veszik fel egyetemre” – még ha csak hetedik osztályos is. Az egyetem, mint áttörést, társadalmi és pénzügyi feljebb emelkedést elősegítő ugródeszka van jelen Johanna édesanyjának fejében. Johanna az áttörést a fizikai távolságban, egy másik, jobb világban látja, ám a jövőjét ábrázoló fogalmazása felolvasása közben kiderül a tanárnő gúnyos vigyora által, erre semmi esélyt nem lát sem ő, sem a csendbe rejtőző osztálytársai.
Úgy gondolom, az elbeszélésben a szereplőknek a saját maguk, közösségük, s mindent hálóba fogó társadalom elvárásai látens módon áramoltatják életüket. A történet elhalkuló mozzanatai és maga a zárójelenet is – a televízióban éppen véget érő műsor – az élet erőltetett, mások elvárásai által irányított és börtönbe zárt mivoltára, megvalósulatlan vágyaira emlékeztet.
Felhasznált irodalom
Hernádi Mária, „Az angyalok nem üzennek semmit?” Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban, Tiszatáj, 2010 május.
Görföl Balázs, Véletlen sorsok, sorsszerű véletlenek, Jelenkor, 53, 7-8.
1Hernádi Mária, „Az angyalok nem üzennek semmit?” Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban, Tiszatáj, 2010 május.
Major Fanni jelenleg egyetemen tanul, angol-magyar tanárszakos hallgatóként. Az írás, az alkotás olyasmi számára, amelyben egyszerre rejtőzhet el és bontakozhat ki.
Spektrum // “Hogy vagy?”
Kasza Laura
“Hogy vagy?”
“Hogy vagy?”
/Linóleummetszet, 40×30cm/
Kézzel nyomtatott linóleummetszet, mely egy láthatatlan ketrecbe zárt sárkányt ábrázol. A képen egy rovásírással írt mondat olvasható: “Hát voltam már jobban.”;ami választ ad a címnek adott kérdésre. Az elszigetelődés, bezárkózás érzését szerettem volna megjeleníteni, a legendákból ismert szörny-karakterrel és az ősi rovásírás használatával.
Kasza Laura az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem ötödéves, grafikusművész szakos hallgatója. Jelenleg főleg képzőművészettel foglalkoztatja, kedvenc technikái a fa- és linóleummetszés, akvarell festés. A történelem, különböző népek mitológiái és a természet a fő inspiráció-forrása.
Epicentrum // Akit megcsókolt a nap 15. fejezet
Bandicz Bálint Barnabás
Akit megcsókolt a nap – 15. fejezet:
Lidércnyomás
Hogy a koliba nem mentem vissza időben, még a kimenőm lejárta előtt és, hogy kinn töltöttem az éjszakát, az egy dolog. De a hiányzást, az ismert okokból nem engedhettem meg magamnak. Pedig aztán reggelre már eléggé kész voltam, képzelhetitek. Először is: egyáltalán nem túlzok, mikor azt mondom, hogy végig táncoltam az éjszakát. A szó szoros értelmében így történt. Jóval azután is, hogy a telefonom lemerült. És ráadásul, ahogy egyre jobban kimerültem, nem, hogy lelassítottam volna, hanem épp ellenkezőleg. Még jobban ugráltam és még jobban éreztem magam. A ruhám teljesen átázott az izzadságtól. Egy ponton túl gyakorlatilag csuromvizes voltam és hosszú, fekete árnyékként terpeszkedett egy nagy folt a pólóm hátulján. Merthogy a kardigánom is levettem viszonylag hamar. Naná, hogy tüdőgyulladást kaptam de erre még visszatérek.
Ezen kívül a fejem is rohadtul hasogatott az estiek miatt. Egyébként van egy különleges képességem: akkor is másnapos vagyok ha be se rúgtam előzőleg. Ez persze erre a mostani esetre nem érvényes, hisz minden létező oka megvolt a fejemnek arra, hogy fájjon. De ha csak egy sört iszok meg egy délután, másnap akkor is fáj a fejem. Pedig még csak be se csiccsentettem. Ki érti ezt? Na mindegy, valamit valamiért gondolom. Egyébként meg soha nincsen szerencsém. Ha rendesen be is rúgok, akkor gyakorlatilag egy személyes, belső apokalipszist élek meg másnap. És ehhez jön még a tánc és a meghűlés… minek részletezzem? Cefetül voltam, már kora hajnalban.
Visszamentem a koliba és lefürödtem – hideg vízben. Ez jó hülye ötlet volt, de addigra úgy voltam vele, hogy ha így is úgy is beteg leszek, akkor legalább kiélvezem a dolgot. Merthogy amikor beértem az épületbe, könnyed, ruganyos tempóban, mint egy egyszemélyes zombiapokalipszis – még mindig nagyban ömlött rólam a víz. Ráadásul a kardigánom is felvettem, hogy meg ne szóljanak a vérfolt miatt. Na persze így is megszóltak, mert vérfolt ide vagy oda, anélkül is épp elég érdekes látványt nyújthattam. Ezen felül rohadtul büdös is voltam, szóval értitek. Leszólítottak többen is. Volt aki csak gúnyolódott és volt pár arc aki a hogylétem felől érdeklődött. Az egyik tanár mindenképpen segíteni akart valahogy tettlegesen is a szép szavak mellett. Meg volt róla győződve, hogy valaki megvert engem. Azazhogy nem is megvert, hanem a szó szoros értelmében elpusztította a testem és most egy darab szar csak a porhüvely amiben vánszorgok. Ami a feltevés végét illeti, abban volt igazság bőven, a többit nem kommentálom. Mindenkit elhajtottam a picsába – kit kedvesen, már amennyire az erőmből tellett abban a helyzetben, kit nyersebben. Nem akartam halogatni a nap kezdését. Gondoltam rá, hogy fürdés után ledőlök egy órára vagy valami – de az csak nehezebbé tette volna az egészet. Egyébként is kész tervem volt addigra.
Úgy döntöttem, hogy délután hazamegyek és másnap a hajnali busszal jövök vissza. Így nem hiányzom a suliból és kényelmesen beérek, késés nélkül az első órára. A csoportvezetőm megengedő lesz – csak rám kell néznie, hogy ne akarjon senki közelében tudni. A hülye is észrevette volna abban az állapotomban, hogy egy két lábon járó hulla vagyok. Na igen. Az eksztázis mindig megbosszulja önmagát. Minden jó bulinak ára van, ez csak világos. Még az én számomra is, pedig nekem egész eddigi életemben csak egyetlenegy buliban volt részem. De ezek alapigazságok, szívleljétek meg amit mondok nektek. Hasznos tanács az életre. Persze most joggal vetődhet fel bennetek a kérdés, hogy miért nem akartam a koliban aludni, az órák után. Miért vállalok ennyi macerát csak azért, hogy otthon pihenhessem ki a tegnap este fáradalmait? Nos, akiben ez a kérdés komolyan gyökeret vert, az sosem volt kollégista. És az még hagyján, hogy a testemnek pihenésre van szüksége – de lekileg és szellemileg is fel kell töltődnöm, már amennyire ez esetemben lehetséges. Nem vagyok jó az ilyesmiben. Lelkileg és szellemileg is takaréklángon égek. Jobb napokon.
A hideg zuhany kellemesen lehűtötte a testem – így télen. Azután átöltöztem, vettem két kávét a büfében, majd az udvarban bevertem egyiket a másik után és elszívtam egy szál cigit. Újabb nap a paradicsomban.
A bevitt koffein körülbelül az első óra feléig tartott ki. A holtpontot a harmadik óra után értem el de addig egy kibaszott pokoljárás volt a napom. Utána se lett sokkal fényesebb, ne értsetek félre, de előtte – nem is tudom hogyan írjam le nektek. Minden pislogás életveszélyesnek hatott. Még az kéne, hogy elaludjak órán, pár napra rá, hogy Zacsi lehordott. Sőt, mondok jobbat: még csak az kéne, hogy Zacsi behívasson magához mikor ilyen állapotban vagyok. Így is vékony jégen táncoltam. Sejtettem, hogy a kolis nevelők úgyis értesítik a tisztelt igazgató urat a kis kilengésemről és a rejtélyes, viharvert állapotomról. De azzal is tisztában voltam, hogy Zacsi leszarja a kolit és annak ügyes bajos dolgait. Sőt, arra apelláltam, hogy ez az egész még hízeleg is majd az egójának, hogy ilyen állapotban bejövök a suliba – míg a koliba nem. Lefogadom, hogy ő kelne először a védelmemre egy vitában, mert úgy érzi, neki produkálom magam azzal, hogy erőt vettem magamon és mégis bejöttem. Hogy őt akarom lenyűgözni. De mindez a kényes, kimondatlan szövetség csak addig tart kettőnk között, amíg nem lógok a suliból. Vagy nem szarok rá magasról és látványosan – mondjuk azzal, hogy elalszom az órákon. Tehát még egyszer: minden egyes pislogáskor élet és halál közt lebegtem. A lényeg, hogy értsétek – az eksztázisnak ára van.
Minden esetre – a harmadik óra után már valamivel frissebbnek éreztem magam. Legalábbis nem akart leragadni a szemem állandóan. Így is ki kellett mennem szünetekben arcot mosni hideg vízzel és persze továbbra sem mondanám, hogy buzgott bennem a tetterő – de nagyjából rendben voltam. Viszont valahol a nap közepe táján szédülni kezdtem. Egyből leesett, hogy kezdek belázasodni. Méghozzá gyorsan. Az egészben az volt a legkegyetlenebb, hogy nem szenvedhettem látványosan. Tudjátok, hogy van ez: nincs igazság a világon. Ha csak azt hiszik a körülöttem lévők, hogy rossz napom van, azzal nincs semmi gond. Ha rájönnek, hogy beteg vagyok, méghozzá nagyon, akkor hazaküldenek. De Zacsi ilyen körülmények között is kibaszna. Tehát titkolnom kellett a szabályos időközönként rámtörő hányingereket és szédülési rohamokat. Rohadt egy helyzet volt. Onnantól a szünetekben a mosdóban nem az arcomat mostam, hanem a wc fölött görnyedtem. Próbáltam a hányást erőltetni. Az igazán nagy játékosok, ha nem is betegen, de a macskajaj alatt van, hogy meghánytatják magukat rendesen. Ezt nagyon tudom tisztelni. Egyrészt azért, mert elébe mennek a kellemetlenségnek és gyorsan túlesnek rajta, másrészt, mert szerintem elég tökös dolog ledugni az ujjad a torkodon, egészen hátra. Mert én például már a gondolattól is rosszul vagyok és fosok megcsinálni. Pedig többször jól jött volna – de még sosem tudtam rávenni magam. Hiába, bőven van még hova fejlődnöm. Mivel erre nem vagyok képes, csak görnyedtem és próbáltam az öklendezést erőltetni. Persze csak halkan, nehogy meghallják. És mindig abbahagytam, néha olyankor is, mikor határozottan az volt az érzésem, hogy épp megindulna a dolog, ha valaki bement a mellettem lévő fülkébe. Eléggé nyomorultnak éreztem magam – és az is voltam, lássuk be. Végül egyszer sem sikerült hánynom, legfeljebb annyit értem el időről időre, hogy rohadtul görcsölt a hasam és miután felkeltem a wc mellől, annyira szédültem, hogy a falnak kellett dőlnöm és közben csendesen, de szaporán kapkodtam a levegőt. De mindez nem zavart, vagy csak kevéssé. Azért nem vagyok egészen töketlen, nehogy azt higyjétek, hogy ennyitől a kardomba dőlök. Ami viszont rohadtul zavart, az az, hogy kutyaszorítóba kerültem ezzel az állandó tettetéssel aznapra. Ugyanez volt a bajom akkor is, mikor Zacsival beszéltem hétfőn. Mintha csapdába csaltak volna. Hogy kik, azt nem tudom, de rohadt jól csinálták, az egyszer biztos. Utálom, ha meg kell játszanom magam, különösen akkor, ha az amit érzek, teljesen jogos. Mondjuk dühöt, Zacsival szemben. Minden okom megvolt rá. Most pedig el kell fednem a rosszullétem. Úgy kell tennem, mintha csak nyűgös lennék kicsit. Faszom bele. Még most is megremegek a dühtől, miközben leírom ezt a szart. Ez a legrosszabb fajta nyomorultság, amit egy ember átélhet – hogy annak kell tettedned magad, ami nem vagy. És mindezt nem saját elhatározásból teszed, az csak némi egészséges képmutatás lenne. Azért teszed, mert a körülmények rákényszerítenek. Ilyenkor nem tudom nem gyűlölni magam. Utálatosnak láttam a wc mellett görnyedő testem és azt, ahogy mások elől bújkáltam. De nem azért mert szánalmasnak hatott – hanem azért mert igaztalannak.
Mire az utolsó órám is véget ért, még rohadtabbul voltam, mint reggel. Írtam egy üzenetet messengeren a csoportvezetőmnek és elindultam a buszpályaudvar felé. A Széchenyi téren erős remegés tört rám és egyre nehezebben tudtam megőrizni az egyensúlyomat. A körülöttem lévők megvető pillantásokkal mértek végig. Nyilván azt hitték, részeg vagyok. Egyszer véletlen beleütköztem valakibe, aki épp sorban állt egy fagyiárus standja előtt. Bocsánatot kértem, erre elküldött a kurva anyámba és lökött egyet a vállamon. Csak fél kézzel, és csak gyengén, jelzésértékűleg, de én elvágódtam és a földre estem. Páran megbámultak és azt hiszem valaki levideózott, de egyébként mindenki elment mellettem. Sürgős dolguk volt gondolom. Bár amúgy se örültem volna, ha bárki odajön hozzám, vagy ne adj Isten hozzám ér. Mégis… azért nyomasztó látványt nyújtott a mellettem, többnyire zavartalanul elhaladó embertömeg. Na persze az, hogy a jelenkor társadalma közömbös gyakorlatilag minden és mindenki iránt – különösen Magyarországon – olyan közhely amit hallotok épp eleget anélkül, hogy még én is a szátokba rágnám. Úgyhogy nem teszem.
Feltápászkodtam és leküzdöttem némi hirtelen jött hányingert. Végül is nagy nehezen eljutottam a parasztra és a buszomra is rendben felszálltam. Kb negyven perc alatt hazaértem, átszállások nélkül. De ennél jóval hosszabb időnek tűnt, lévén, hogy minden, akár csak kicsit is meredekebb kanyarban nem sokon múlott, hogy összehányjam magam. Eszembe jutott, hogy anyáéknak is szólnom kellene arról, hogy jövök haza… írtam egy üzenetet messengeren. Sebtiben kitaláltam valami hihető történetet arról, miért alszom ma otthon – és persze külön kiemeltem, hogy hajnalban megyek vissza a suliba. Hála az égnek, hogy az már pont péntekre esik, gondoltam. Azt még valahogy kibírom, anélkül, hogy hazaküldenének, aztán a hétvége alatt szépen, csendben kikúrálom magam. Gond egy szál se.
Mikor a busz kitett engem odahaza, egyből az egyik fához rohantam az út szélén és a tövébe hánytam. Eltelt néhány másodperc mire rájöttem, hogy még mindig igyekszem halknak lenni, megszokásból. Pedig itt már nem lett volna feltétlenül szükséges. Mikor végeztem, megtöröltem a szám egy gyűrött és használt zsepivel, amit a farzsebemben találtam és elindultam hazafelé.
Otthon épp csak beköszöntem anyáéknak, majd a szobámba mentem. A táskám a sarokba dobtam, a földre és a szó szoros értelmében beestem az ágyba. Arccal lefelé feküdtem jó öt percig, aztán a hátamra fordultam és a rikító sárga plafont kezdtem bámulni. Közben az jutott eszembe, vajon lesz e még valaha sárga álmom. Végül is sikerrel dekódoltam az üzenetet, amit a tudattalanom küldött nekem… vagy nem. Tudja a faszom. Egyébként nagyjából, ha két percig maradtam még ébren és vizslattam a plafont – utána úgy ahogy voltam, háton fekve elaludtam. Nem láttam sárga álmot. De volt helyette más. Később, mikor felébredtem, tisztán emlékeztem az egészre és még most, egy héttel később is látom magam előtt, elejétől a végéig.
Újra a koliban voltam, de nem éreztem rosszul magam. A beltér sokkal magasabb volt, mint a valóságban. Igazából nem is láttam a plafont. Ha felnéztem, amúgy is legfeljebb tíz-húsz méterre ha elláttam, mert afölött a többi emeletet elfedte a köd. Bizony, köd volt. Benn az épületben. De nem tűnt furcsának valamiért. Az viszont eszembe jutott – már álmomban – hogy mennyire idegesítő, hogy még mindig nem múltak el ezek a rohadt ködök. Nem csak a falu, ahol élek és a város, ahol a sulim van burkolózik tejfehérbe rendszeresen, de újabban még a koliba is belopózott ez a rohadt dög. Mintha nem is valamely természeti erő váltaná ki, hanem pont, hogy engem követ. Lehet, hogy konkrétan belőlem jön. Akárcsak a sárga álmokbéli figurából a fény. Ő a világosságot – én meg a homályt árasztom magamból. Ilyeneken gondolkodtam. Ezen kívül volt még egy különbség az épület belterében a valósághoz képest. Középen egy torony volt, az alján bejárattal. Mikor közelebbről megnéztem, rájöttem, hogy egy lift az és, hogy értelemszerűen felfelé vezet, de az álom elején ez nem izgatott különösebben. Elvégre más dolgokkal voltam elfoglalva.
Volt egy szobatársam, akivel különleges feladatunk volt. Mielőtt erre rátérnék, azért elmondanám, hogy nem akárkivel dolgoztam ám együtt. A jelenés volt az. A srác, aki megállt a fényben. Az, aki a napba nézett. A sziluett gazdája. Ő és én, egyáltalán nem beszéltünk egymással, egy szót sem váltottunk az egész álom alatt. Így, utólag belegondolva sajnálom, hogy így alakult. Tudom, hogy csak a tudattalanom kivetülése volt… mégis. Olyan ziccer ez, amit kár volt kihagyni. Biztos lett volna mondandója – azazhogy rajta keresztül nekem lett volna mondandóm, amit saját magammal megoszthatok. Elég bonyolult. De beszélgetés helyett volt más, ami lekössön minket. Feladatunk volt.
A szoba, ahol némán és serényen dolgoztunk, könyvekkel volt tele. Mint egy kibaszott filmben – padlótól a plafonig könyvek voltak mindenhol. Alig lehetett megmozdulni, vagy ellavírozni a fölénk tornyosuló irodalmi művektől. De valami nem volt rendben ezekkel a könyvekkel. Mind olyan címek voltak, amiket olvastam már korábban – egytől egyig. Javarészt szépirodalom. De, ha belelapoztam bármelyikbe, feltűnt, hogy valaki átírt bizonyos részeket benne. Emlékeztem, hogy más volt eredetileg. Volt, hogy csak egy egy szót cserélt ki a titokzatos cenzor, néha viszont egész bekezdések vagy fejezetek hiányoztak.
A dolgunk, mi több, a küldetésünk az volt, hogy megpróbáljuk emlékezetből visszaírni a megváltoztatott részeket az eredeti verzióra. Nyilván pontatlan volt… de azért nagyon igyekeztünk. Ezzel jó sok idő telt el… álombéli idő. Gondolom percek lehettek a valóságban, vagy még annyi se.
Aztán egyszer csak zenét hallottam. Halkan, és visszafogottan épp csak egy picit csilingelt valahonnan messziről. Mikor meghallottam, a sziluett gazdájára néztem, egyenesen a szemébe. Bólintott felém, lassan és kimérten. Ebből tudtam, hogy a munkám itt véget ért. Elhagytam a szobát és ösztönösen a felvonó felé indultam.
És itt kezdtem el nagyon erősen szorongani. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért, mégis elemi rettegés kerített hatalmába. Egy ponton túl még a kezem is remegni kezdett. Soha nem féltem még ennyire. Se ébren, se álmomban. Mikor a koli belterének közösségi részébe értem, feltűnt, hogy mindenhol emberek állnak körben és engem néznek. Még csak nem is pislogott egyik se. Minden arcot ismertem. Ugyanazok voltak, egytől egyig, akik a valóságban is ide járnak. Néhányukat közelebbről ismerem, másokat csak látásból. De ilyen szempontból nagyon is pontos volt az álombéli látomás – csak olyanok voltak ott, akik akár élőben is ott lehetnének. A kör, amit a falak mentén alkotott az élő lánc csak egy helyen volt hiányos. Ott ahol az imént kijöttem a szobából. De egy pillanat múlva azt is betöltötte a rejtélyes idegen, újdonsült szobatársam. Zsebre tett kézzel állt ott. Őt is beleértve, mindenki engem nézett és senki nem pislogott, egyszer se. Kurva ijesztőek voltak, azt meg kell hagyni.
Felgyorsítottam a lépteim, és egyenesen a lifthez mentem. Hívnom se kellett, magától kinyílt előttem. Gondolkodás nélkül beléptem, majd az ajtó bezáródott, ugyanazzal a rejtélyes automatizmussal, amivel az imént kinyílt. Nem voltak számok, nem tudtam melyik emeletre megyek. Azt se tudtam egyáltalán hány emelet van. A valóságban ez az épület háromemeletes – de annál jóval több kellett, hogy legyen az álmomban, mert baromi hosszú idő telt el mire végre felértem.
Mikor végül is kinyílt az ajtó, az ijedtségem a tetőfokára hágott. Nem tudtam mi vár rám – de éreztem, hogy rossz dolog.
Az ajtó túloldalán egy másik csarnokban találtam magam. Azazhogy nem is csarnok volt – annak túl kicsi. A belmagasság is normális volt. Gondolom ez az eredeti épület teteje. Egy pillanatig nem tudtam hol vagyok, de aztán felismertem minden részletét a helynek, ahová érkeztem. Kiléptem a liftből és alaposan körülnéztem. Egy apró közösségi tér volt, oldalt folyosók nyíltak jobbra és balra egyaránt. Tudtam hova vezetnek. Tantermekhez. A régi általános iskolám aulájában voltam. Baloldalt kétszárnyú ajtó, ami tudtam, hogy a tanáriba vezet. Zárva volt – de ez mindegy, jól tudtam mit látnék, ha kinyithatnám. De ez még nem minden. Akárcsak lent, itt is körben, a falak mentén emberek álltak. Újabb ismerősök. Azok, akik idejártak, vagy itt tanítottak mikor kicsi voltam. A tanáraim, az osztálytársaim, a konyhásnénik, a portás, satöbbi… Erős zavart éreztem. Hogy a fenébe lehet a koli tetején a régi általános iskolám? Mi a fene folyik itt?
A hátam mögé néztem, de a lift eltűnt, mintha sose létezett volna. Nem volt több érzéki csalódásnál. Csak pár elsős állt mögöttem a fal mentén. A félelmem kezdett elpárologni. Új érzés kapott erőre bennem: a harag. Állatias, félőrült és esztelen harag.
– Mi a fenét csináltok ti itt?! – kérdeztem félhangosan. Nem volt konkrét célpontom, mindenkihez szóltam és bárkihez. Senki nem felelt. Csak néztek rám és nem pislogott senki, egy Istennek se.
– Mit akartok? – Semmi. – Miért jöttetek? – Semmi. Pár pillanatra elhallgattam. Annyira elöntött a düh, hogy a légzésem szabálytalanná vált és lihegni kezdtem. Megpróbáltam nagy levegőket venni. Nem sikerült. Egyre rosszabb lett minden… légszomjam volt.
– Mit… akartok… – Nem tudtam befejezni, de nem is kellett, mert végre megszólalt az egyik nyomorult. Egy volt osztálytársam volt az, egy lány.
– Azt akarjuk, menj vissza. – Kissé enyhült a légszomjam. Mintha ő maga akarná, hogy képes legyek válaszolni… mintha ilyesmi lehetséges lenne.
– Mi… hova? Hova menjek vissza…? – Kérdeztem idegesen. Senki nem felelt. Aztán beugrott a lift. Hátranéztem, de továbbra is csak az elsősök voltak ott és a fal mögöttük. A lift sehol.
– Nem tudok visszamenni, eltűnt a felvonó.
– Menj vissza! – Mondta a volt igazgatóm nyugodtan, de határozottan. Rohadtul felkaptam a vizet. Ordítani akartam, de egyik pillanatról a másikra fuldokolni kezdtem. Szinte semmi levegőt nem kaptam és éreztem, hogy az arcom elvörösödik az erőlködéstől. Elfúló hangon, de változatlan dühvel ráhörögtem.
– Hogyan…? Hogy menjek vissza?
– Menj vissza! – Felelte újra, elemi nyugalommal, de határozott, parancsoló erővel.
– A kurva anyádat! Hülye vagy, vagy mi?
– Menj vissza! – Felelte megint.
– Egy élmény veled… beszélgetni… – A vége már csak erőtlen suttogásnak hatott, mert elterültem a földön és éreztem, hogy a világ elsötétül körülöttem. Égető fájdalmat éreztem a mellkasom tájékán és öntudatlanul a torkom kezdtem markolászni, levegőért kapkodva. Már csak csendes hüppögésekre voltam képes, látványos fuldoklás és hörgés helyett. Mielőtt minden elborult, még láttam valamit. A plafon – a plafon megváltozott.
Nem is tudom, hogy írjam le. Áttetsző lett… vagy nem is. Inkább képlékenynek mondanám. Mintha a rétegei egymásra csúsztak volna… mint mikor a vízfesték folyik szét a vászon fehérjén. És volt még valami. Mindenféle méretű és színű lapok hulltak alá az új, képlékeny ég legmélyéből… Középpontja nem volt, és a szélei is elmosódtak. Sosem lehetett látni melyik részéből hullanak, csak akkor lehettél biztos a helyzetükben, mikor már a levegőben voltak. Az egyik épp mellém esett, és pont elcsíptem mi van rajta. Betűk voltak. Értelmes szöveggé összeálló betűk. És akkor megértettem, hogy a vízfesték-plafonból könyvek lapjai hullottak alá. Épp, mikor megértettem, akkor ért véget az egész.
Lázas görcsben, riadtan ébredtem.
Bandicz Bálint Barnabás, a folyóirat egyik alapító tagja. Az irodalom iránti szenvedély és elköteleződés határozta meg már a legkisebb gyermekkorát is. Egészen kiskorától kezdve ír kisebb nagyobb esszéket, olykor egy-egy novellát, vagy csak elmélyült kommentárt az élete éppen aktuális bonyodalmairól.
Hasonló művek:
Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.
Metrum // létállapot
Major Fanni
létállapot
galaxisok robbannak egyik fülemben. mi az,
amit még ki tudunk hányni magunkból?
irreális képek és eszmék. ezt még
nem igazán érthetjük: érted vagy. élet vagyok.
digitalizáltam az anyakönyvi kivonatod –
kiesett a memórialemez és pixelesek a másolatok.
nem vagyok hajlandó így érezni – áruljatok el.
minden ellened,
és sosem voltam még
olyan magányos, mint veled.
párhuzamos univerzumokban élünk,
ahol a szavak nem számítanak –
szobor vagy, kiállítanak.
l’art pour l’art és én magamért,
és te értem, és én értem, hogy.
élet vagyok, és te
létállapot.
Major Fanni jelenleg egyetemen tanul, angol-magyar tanárszakos hallgatóként. Az írás, az alkotás olyasmi számára, amelyben egyszerre rejtőzhet el és bontakozhat ki.
Metrum // Kis herceg, Kiterjedés
Juhos Lili
Kis herceg
Míg el nem hervadt az érdek, mi szemem világát bűvölte,
esztelen szerettelek.
Az ablakomban rózsa voltál,
s én képes voltam órákig elmerengeni rajtad.
Nem volt üvegbúrád,
ha közel mentem, könnyen megsebeztél,
pedig babonádban úsztam, míg le nem hullattad szirmaid.
Kerestem az értelmed utána,
de a csonk, mit az idő lecsupaszított, előttem meztelen igazság.
Kiterjerdés
Ittam szavaidat, ahogy mindenkiét iszom,
bor voltál a pohár alján, s talán te is láttad sajátod bennem,
de letettem arról, hogy jól cselekedjek,
mert a jó csak egy relatív jelző a lényeg előtt,
s ha felnősz, megérted.
Minden csak illúzió:
a pocsolyában a vízcsepp a lényeges,
Énekelsz önfeledten,
ha az életedről van szó.
Tudom, hogy elképzelted már,
most mégis úgy gondolsz rá, mint ismeretlen ismerősre,
Te is ilyen vagy.
Azt hiszed, tudod, hogyan légy hű magadhoz,
de csettintésre a szoba sarkában találod,
s a plafonról bámulod álszentséged összes apró darabját,
ahogy összerakod a képet.
Megérte falakat húznod és mosolyognod mindenkire,
mintha ez lenne az értékrend.
Magja vagy a várnak, amit felépítettél.
Egy esetlen gyermek és egy tapasztalt felnőtt lakik benned.
Szeretik egymást, csak te ezt nem veszed észre.
Falakat dönteni másoknak
puszta kezeddel.
Juhos Lili 20 éves. Szegeden él és pszichológiát tanul a Szegedi Tudományegyetemen másodéves hallgatóként. 7 éves kora óta ír prózát, versekkel pedig 15 évesen kezdett el foglalkozni. Az írás egyfajta önkifejezés számára. 2019-ben kezdett el cikkeket publikálni a gimnáziuma iskolaújságában, az első verse pedig a Holdkelte Irodalmi Társaságnál látott napvilágot 2023-ban. Jelenleg főleg szabadversekkel foglalkozik, illetve a Slam Poetry is nagyon érdekli.
Spektrum // Silent sentinel
Kézdi Silvia
Silent sentinel
Silent sentinel
/ Akril feszített vászon, 50×60 cm/
Kézdi Silvia Szlovákiában született, jelenleg Magyarországon él és alkot. Az ihletet a természetből meríti, amely a fotorealisztikustól az absztraktig többféle művészi formában is megjeleníthető. A művészet képes hűen ábrázolni a természetet, valamint absztrakt festményekben meríteni annak formáiból. Saját művészetében mindkét elvet ötvözi, merész, színes struktúrájú festményeket alkotva.
Metrum // Csendhegyek között
Guszti Ágnes
Csendhegyek között
varas beszélgetés
a tüdő csak a száj
mondattöredékek botorkálnak a befejezetlen szobában
téged keresnek
pedig itt vagy a szavak mögött
csendhegyeket kerülgetünk
felhalmozódik a hallgatás
egy katicabogár emelkedik
az erdőzöld májusi fénybe
és magunkra hagy
Novum // Enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés
Papp A. Panka
Enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés
Manapság, ha drágább étterembe megyünk kipróbálni valamilyen különleges fogást, elkerülhetetlen a nagy anyagi ráfordítás. Azonban teljesen más a helyzet a szellemi táplálékkal, vagy ha úgy tetszik, az eszmei értékekkel, a tudással.
A huszonegyedik század beköszöntével a legtöbb háztartásba eljutottak az internettel együtt az okos eszközök, amiken keresztül szinte bárhol, bármikor rákereshetünk olyan értékekre, mint Arany János balladái, Dosztojevszkij regényei, Térey drámái, Selyem Zsuzsa esszéi és még sorolhatnám. A világ összes „bölcsessége” igazából ott hever a tányérunkon, csupán enni kellene belőle. Itt felmerül bennünk a kérdés: ha ennyire könnyű és egyszerű szellemi táplálékhoz jutnunk, miért ne tömjük magunkba mindent, mondván ingyen van?
A nap mint nap ránk zúduló információmoslékból nehéz és hosszadalmas idő kipöckölnünk tányérunk szélére azokat a falatokat, amik megfekszik a gyomrunkat. Akár minden érmének, az internetnek szintén két oldala van: a fényesebb a könnyű hozzáférhetőség, az árnyaltabb a hamis információk tömkelege. Ha nem tudjuk, hogyan kell eltávolítani a mangó magját vagy mely részei ehetők, hajolhatunk afelé, hogy lehagyjuk étlapunkról a gyümölcsöt, illetve – kockáztatva a rosszullétet – elfogyasztjuk szőröstül-bőröstül. Mivel az ember természeténél fogva óvatos és kerüli a veszélyt, inkább választjuk azokat a nyalánkságokat, melyeknek ízét jól ismerjük.
Ám mindez nem ok a koplalásra, kivéve ha olyanok szeretnénk lenni, akár az utcán beszélgető nyugdíjas nénik, akik csak a tévében lejátszott szappanoperát vitatják meg az utcasarkon az aznapi pletykákra egyaránt kitérve. Persze, ez is egy életforma ezért alábecsülni, lenézni vétek, de belegondolva nekik ugyanúgy megadatik a lehetőség, hogy a televíziót kikapcsolva kikölcsönözzék Shakespeare Hamletjét a könyvtárból, vagy meghallgassák hangoskönyvként.
Végülis a mondás így szól: aki nem dolgozik, az ne is egyék. Ez az eszmei értékekre kiváltképp igaz, talán jobban is, mint a táplálékra. Az értékes falatok megszerzéséhez ma már kevés besétálni a könyvesboltba, mivel annak a legeldugottabb részében, a szépirodalom szekcióban találjuk meg, amit keresünk – ha egyáltalán keressük, és az odavezető úton nem csábít el minket az első megnyerő borítójú ponyvaregény. Ez nem a szórakoztatóirodalom minősítésére irányul. Egyszerűen másik kategóriába esik – nem fér meg egymás mellett ugyanazon a tányéron a főétel és a desszert. Ugyanakkor nem ördögtől való, ha a rengeteg ínyenc, nehéz falat után egy könnyed utóételre vágyunk: egyedül a mértékre kell ügyelnünk, miszerint ne együnk belőle többet a főfogásnál.
Mint az élet, úgy a fent említettek fogyasztása úgyszintén a válogatásról szól – tehát minden olvasottal kapcsolatban legyünk szkeptikusak, hiszen könnyű a legnagyobb hazugságot tanulmánynak álcázni. Ehhez sajnos nagyban hozzájárul a clickbait-jelenség és annak művelői okozta romlás.
Mit tehetünk mindezzel szemben fogyasztó vendégként vagy szakácsként? Olvasóként jobban válogassunk a megterített svédasztalról, és ne essünk bele az ingyenélés, valamint a felhalmozás csapdájába. Szerzőként a szellemi értékek minél pontosabb és hitelesebb átadására kell törekednünk, emellett nem szabad megfeledkeznünk a szépirodalom eredeti céljairól: a gyönyörködtetésről és a tanításról.
Papp A. Panka 21 éves. Jelenleg Budapesten magyar szakos és kreatív írás hallgató. Maga az irodalom már általános iskolás kora óta érdekelte, de akkoriban még inkább az olvasás, mintsem maga az írás kötötte le. A későbbiekben szeretne szerkesztőként elhelyezkedni, hogy részt vehessen az irodalmi élet mindennapjaiban
Metrum // Egy kis esti séta
Mucs Béla
Egy kis esti séta
vagy én járok körbe-és-körbe
vagy a város lett kurva-rekurzív
dudáló rózsafüzérbe állnak össze az autók
dugó van – az imák
ugyanígy tolulnak fel bennem
és továbbmegyek
nézem az emberek seggét mert
igen – tulajdonképpen milyen furcsa kis
szájtól-ánuszig szelvényezett-teremtmények vagyunk
vagy a napfényre lobogó túl-bonyolult fehérjék
és továbbmegyek
mert odaföntről döglött zászlók bámulnak rám
és én verset akarok írni erről de nem megy
csak a kép van meg – hogy seggek meg zászlók meg szelvények
most goblin-módban vagyok
legszívesebben beleharapnék valakibe
kicsi zöld tejfogaimmal
és nézd – a karmaim is foszforeszkálnak
Metrum // Némakacsák
Babos Zonga Rebeka
Némakacsák
Áhítattal figyelték apámat a kacsák.
Köré gyűltek, miközben a kést fente,
tudatosan togyogtak a vesztőhelyre.
Ködös reggelen nem vártak kukoricát.
Pihésként ismerték meg a kezet,
engedték, hogy elkapja őket.
Ismerős szorítás elől nem menekültek,
nyakukat csendes odaadással kínálták.
Félelmet nem ismertek,
a levegőt fájdalom helyett hála telítette.
Lágyan hullt a vér, vörösen csillogtak a tollak.
Kivétel nélkül odagyűltek,
nézték a nekik suttogó halált.
Tarka, apró szobrokként
tisztelegtek társaik előtt.
Némán.
Fél lábukat felhúzva álltak,
apró szemük sem rebbent, ahogy
a pengéről a bakancsra csöpögött
közösen eltelt életük.
Sem a mellettük futkározó kakas,
sem a diófán károgó holló
nem zavarta meg a szertartást.
Kötelességtudóan maradtak a végéig.
Méltóságteljesen, egyesével
áttapicskoltak a vértócsán és
némán nézve apámra várták a kukoricát.
Prizma/Rásó Attila
Rásó Attila
altat
ásítanak szemeid nyújtóznak a pillák
odabúj hozzád ágyad is
takaróra tekeregsz testeddel hosszú karóraszíj
tudatod emlékeit söpröd álom-avarrá pár óra perc múlva
behúzza függöny fodrát e vízszint-est kapcsolgatod tévéd újra üres
gombjainak hangja ti-ti-tá gondjaidnak altató
végül összepislogsz mát múlttal
alszol
Hangod
mindig ott sétált homlokom mögött a kert kerítésénél
rajzolt absztrakt mintákat
írt rá neveket
sose az enyémet
azokat meg esőm lemosta
nem is tudta
ő tehetett róla hogy annyi ideje ősz van a kertben több évszaknyi
de szerette
én nem
sokat lófrált benne fel-alá
ha nem volt eső boldogan
lépdesett leveleimen
ropogtak eltűntek talpa alatt
csak fülemben cseng pár szétszakadt sor
odafújta az emlékezet egy anyajegy mellé fülcimpámon
végül írtam neki telefonról üzenetet
elképzelve hallom értesítését
őszintén
naivan
bíztam benne
hogy miattam
választotta patakba hulló kő hangját
új készülékére
Nyelvész love
Legszemélyesebb névmásom légy.
Fő nevem.
Szent igém.
Állíthassam, alanyi jogom van
leghatározottabban szeretni,
tárgyalás nélkül, életem tárgyát.
Metrum // Zizeg
Hajdú Lilla Réka
Zizeg
Lépéseid tompák.
Úgy várakozni rád, ahogy
a szárnyasok a téli napszakban.
Kiszórt eledelként,
egymás elmorzsolt ideje vagyunk.
Apró felvillanások – kibontakozások –
esetleges kezdetlegességek.
A pillanat sodor, az elrejtettség itt,
most nem érvényesül.
Az elragadtatás pihéjeként
számláló lenni,
azzá válni valakinek, neked.
Aluszékonnyá válsz, tájidegenné.
Mettől – meddig tart a határvonal
egymás mentén?
Hajdú Lilla Réka 2001-ben született Magyarország északi részén.
Általános iskolában már elkezdte érdekelni az, hogy vizuálisan fogalmazza meg az őt körülvevő helyzeteket, embereket, ez pedig tovább épült és körvonalazódott a középiskolában. 2016-2021 között grafika szakon volt Miskolcon. 2021 szeptemberében, Egerben kezdte el az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen a Grafikusművész szakot.
Spektrum // Mindent látok
Kovács Attila – Att Cowatch
Mindent látok
/ olaj – farostlemez (53 x 83 cm) /
Novum // Lett körkép
Király Csenge Katica
Lett körkép
2024 őszén debütált a Margón Szergej Tyimofejev Replika című verseskötete. A lettországi kortárs költészeti szcéna az utóbbi évtizedben került a figyelem központjába, a Replika immáron a negyedik lett fordításkötet, ezzel a francia, német és ukrán költők fordítottságát is megelőzve. Ennek alkalmából ebben a rövid cikkben próbálom felfedni a fiatal lett líra témavilágát, hasonlóságait és különbségeit a magyarhoz.
A robbanást kétségkívül Jelena Glazova Sóvárgás című kötete jelentette 2022-ben. A hangköltő és performanszművész a Telep-csoport tagjaival egyidőben kezdett el a textuálistól testi felé forduló művészeti formákkal kísérletezni. A meglepő, próza-szerű hasonlatok (“isten kirúzsozza a száját”) és az alanyi költészet mellett a nőiesség metsző energiái adják a Sóvárgás kulcstémáját.
Glazova praxisának része, hogy az alkotásról nem a megoldás, felfedés, hipnózis rendszerében, hanem tér, idő és érintés kapcsán gondolkodik. A szerzőségbe való megérkezése után tudatosan a szöveg határterületeivel kezdett dolgozni, ennek példái a Barátság és a Költészet diktatúrája performanszok. Második kötete ezekből a lehatárolt alkotói zónákból táplálkozik, egy érezhető introverzió uralkodik benne.
Kép: Jelena Glazova a Kisprésházban/ Forrás: Prae
Szemjon Hanyin De nem úgy című kötete (2023) ugyanúgy egy politikai ellenállást ömleszt magába. Az Orbita-csoport társalapítójának, ami a kilencvenes évektől alapult és határfeszegető kollektívából kiadóvá nőtte ki magát az 1980-as évekbenbujkálnia kellett a katonaság emberei elől, nehogy besorozzák. Ennek ellenére a volt Szovjetunió legelismertebb bölcsész egyetemének hallgatójaként lettül és oroszul is publikált. Az orosz származású Hanyin, akit a Lebegve című (2020-as) kötetből is ismerhet a hazai közösség, porózus, szimbólumokkal telített képeket működtet. Az otthonosság és az elutasítás deklarálásában a kelet-európai művészek tulajdonhoz való viszonya is megjelenik.
,,mi vagyunk a ti báty- és nővérpótlékaitok / értelem szerint, persze, hogyan másképp / ami lehet akár kölcsönzött, akár túlvilági” (De nem úgy)
Kép: Szemjon Hanyin egy anconai könyvfesztiválon/ Forrás: Argonline
Az idén megjelent Replika szerzője, Szergej Tyimofejev szintén az Orbita-csoporthoz köthető. Orosz gyökerei miatt ő is kísérletezett a több nyelven írott szövegekkel és alkotói világában nagyszerűen megfér egymás mellett a Joe Dassin retro-táncdalénekeshez intézett óda és az olyan kijelentések, mint ,,az összes történésznek dolga volt előző életében a pszichiátriával” (Ezt tudom Párizsról).
A lett irodalom magyar szemmel sok ellentmondást foglal magába, virágkorát a 19. századi romantika adja, míg elsők között Herder fedezte fel a lett irodalmi nyelv szuverenitását, így Kölcseyvel és Kazinczyval szemben Juris Alunāns és Andrejs Pumpurs szimpátiával voltak a porosz filológus felé. A provinciálisság vissza-visszatérő kritikája ellenére a lett irodalmi szcéna az elsők között tette lehetővé egy feminista költő megjelenését, Aspazija (1865-1943) személyében. A második világháborút követően Lettországban is megnövekedett a disszidens (ám lett nyelven alkotó, magukat lettnek valló) alkotók száma, amit a Szovjetunió szétesése után egy visszaköltözési hullám követett. A kortárs irodalom műfajai között felülreprezentált a líra és a kispróza, meghatározó témáik a posztszovjet örökség, a szerhasználati problémák, a borús éghajlat miatt. Fontos megemlíteni, hogy a lett költészet képviselőivel számottevő interjú is megjelent, melyekből többek között kiderül, hogy ismerik és idézik egymás költészetét. Említést érdemel Lote Vilma Vītiņa költő-grafikus ,,szag-költészete”, Maris Salejs T.S.Eliot-i mítoszvilága, Marts Pujāts, aki gyerek és felnőtt verseket egyaránt közöl és a Gas of Lettland techno-kollektíva tagja, vagy Kārlis Vērdiņš, aki disszertációjában a lett költészet politikai perspektíváit kutatta.
Kép: Szergej Tyimofejev/ Forrás: Magyar Narancs
Metrum // sokszor együttesen vannak jelen, mielőtt leejted
Géczi Lajos
sokszor együttesen vannak jelen
„a szép dolgok mind ugyanegy korból valók”
(Oscar Wilde)
morzsák a reimsi katedrális előtt.
másfél méter merev tömörség a mennyországig.
onnantól balra látható Krisztus utolsó stációja
a török dürüm kebabozó mellett.
arcán nedvesség.
észrevétlen vakond buckák.
a kávézó előtti székeken személyiség-elméletek
figyelhetők meg
amelyek tudományosan nem igazoltak.
és mintha havazna az elhaladó forgalomban.
a szépség definícióját a szubtrópusokon
ezen a napon állapították meg
mielőtt leejted
a kézben lévő utolsó csonk
egyfajta magánnyal asszimilál
fokozatos előmenetel
a lejárt oxigén palackban
tüdőbe szorult levegő
a halál bekódolt
és marad a semmi
az üres hamutartó
persze tudod hogy nem az
Géczi Lajos Kaposváron tanult a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnáziumban, ahol OKJ Dekoratőr szakon végzett, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte a Festőművész mesterdiplomát. A diploma megszerzésével jelentkezett Képzőművész-tanári szakra szintúgy a Művészeti Karon.
Spektrum // Catharsis projektsorozat
Géczi Lajos
Catharsis projektsorozat
Legújabb képzőművészeti kutatásom témája magának a katarzís elmélete, ennek vázlata a Catharsis című projektsorozat. A katarzís elméletét először Jacob Bernays fogalmazta meg 1857-ben. Bernays katarzís elméletét Arisztotelész görög filozófiájától kezdte vizsgálatát. Később, James I. Porter, a Berkeley Kaliforniai Egyetem professzora értelmezte egy későbbi disszertációjában, miszerint: „A katarzisról kialakult nézetet, amely Arisztotelész Poétikájának egyetlen homályos mondatán függött, felvállalva azt állította, hogy a katarzist nem a tragikus érzelmek megtisztulásaként kell felfogni, ahogyan azt a mindenki által hangoztatott klisé sugallja. (…)Bernays válasza az uralkodó nézetre hármas volt: kimutatta Arisztotelész megjegyzésének létező fordításai abszurditását (ami Lessing és Goethe zavarba ejtését jelentette); kiemelte a katarzís kifejezés orvosi jelentését máshol Arisztotelész korpuszában; és ragaszkodott a katarzís patológiai értelmezéséhez.”1
1/https://www.researchgate.net/publication/286466558_Jacob_Bernays_and_the_Catharsis_of_Modernity 2024. 11. 18. (saját fordítás)
Géczi Lajos Kaposváron tanult a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnáziumban, ahol OKJ Dekoratőr szakon végzett, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte a Festőművész mesterdiplomát. A diploma megszerzésével jelentkezett Képzőművész-tanári szakra szintúgy a Művészeti Karon.
Metrum // Paradicsomos tészta
Lágy Kornél
Paradicsomos tészta
„Egy kibebaszott intergalaktikus balfasznak kell lenned ahhoz,
hogy elbaszd a paradicsomos tésztát.”
(Rostás Mihály)
Megígértem, hogy amikor először átjössz,
főzök valamit.
Magabiztosságom bújtatta az inkompetenciát.
Szerda délutánt
nálam töltöd.
Nem merem bevallani,
hogy a specialitásom
a melegszendvics.
Találok egy blogot
vegán ételekkel.
Paradicsomos tészta.
Hozzávalók 3 főre:
– 500 g paradicsomszósz
– 3-4 gerezd fokhagyma felaprítva
– 1 csokor petrezselyemzöld
– 2 ek olívaolaj
– só, bors, chilli pehely (opcionális)
– 300 g gluténmentes penne tészta
Másfél óra az Aldiban.
Köszönőviszonyban a sorokkal,
ha még egyszer elmegyek egy akksis fúró mellett,
megveszem.
Az eladó is látja:
természetes élőhelyemtől
távol barangoltam.
Felvilágosít,
hogy a gerezd
az nem az egész fokhagyma.
Miután kicsomagoltam
a négyhónapos serpenyőt,
felraktam
a tésztát főni.
Szűrő, hideg víz, masszír.
Nagy kő esett le a szívemről,
tésztát már ehetünk.
Sűrűsödött
a paradicsomszósz,
kirajzolódott a sziluettem is.
Dagadó mell,
éles áll.
A Hell’s Kitchenben láttam:
a valamire való ételeket
megszórják petrezselyemmel.
Sikerült,
igaz
még csak a vers,
a szatyorból még ki sem pakoltam.
Lágy Kornél 2004-ben született Pécsett. Jelenleg egyetemi hallgató Budapesten. 2024 óta FISZ tag.
Spektrum // Suffered from stroke – Agyvérzéstől szenvedő, Danuben flow – Dunai áramlat
Kovács Attila – Axorthum
Suffered from stroke – Agyvérzéstől szenvedő, Danuben flow – Dunai áramlat
/ tollrajz – papír (A4) /
/ toll- és filcrajz – papír (A4) /
Kovács Attila aka “Axorthum” , Kárpátaljáról származik. 2013-ban nyert felvételt a Debreceni Egyetem építészmérnöki szakára. Miután sikeresen elvégezte az egyetemet felköltözött Budapestre és jelenleg is itt tevékenykedik. 2023-ban részt vett egy képzőművészeti tehetségkutatón. Jelenleg továbbra is keresi a kiaknázatlan lehetőségeit és nyitottan áll minden megkeresés előtt.
Hasonló művek:
Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.
Metrum // Koksz utca
Rostás Mihály
Koksz utca
feltettem három poharat
egy megkérdőjelezhető
asztalra.
most a tétlenek nézik, ahogy
próbálok hibázni.
sosem voltam az a
mindent elfogadó,
ezért szilánkokat sütök
hátul.
a kertben minden mozzanat
egy havidíjat ér.
bérházak közepén egy oázis.
lépcsőkön befelé,
pont úgy esik le a fülhallgatóm,
hogy a bogyók csatornába
esnek.
minden rácsot a küszöb alá
terveznek.
ennyi örömöm sem lesz.
csak annyi volt, hogy a 4-6
alatt hallgassam a Beton Hofit.
ennyi volt az öröm.
miközben a számba hugyoznak,
vakbelemet babrálják –
ennyi örömöm lenne.
pedig a húgával rámész egy kis
kokóra,
ha szexi lennél.
minden arcban ismerőst keresnek,
miközben az öröm fogalma
túlmutat ezen.
gyere és szarj a bokámra,
ha jól teszed –
vehetsz nekem egy headsetet.
Rostás Mihály 2000. október 27-én született Siófokon, egy somogyi faluban töltötte a gyerekkorát. A középiskolát Kaposváron kezdte el, de onnan 16 évesen hanyagsága miatt kirúgták. Versírással komolyabban 2018 őszén kezdett el foglalkozni, autodidakta módon. Műveiben a munkahelyi élményeit veti papírra. Azóta befejezte a középiskolát. Budapesten él.
Impresszum:
Főszerkesztők: Forray Péter, Lágy Kornél
Szerkesztő, Korrektor: Dezső Kata
Elérhetőség: kaleidoszkop.folyoirat@gmail.com
Rovatvezetők:
Figyelő – Horváth Máté
Prizma – Dezső Kata
Metrum (Líra) – Bánfi Veronika, Rostás Mihály
Epicentrum (Próza) – Bandicz Bálint Barnabás, Dubán Kitti, Forray Péter
Novum / Optika – Király Csenge Katica, Tóth Alíz
Film – Bányász Dorka Zsófia
Színház – Cseh Sára
Zene – Szalai Mariann
Spektrum (Képzőművészet) – Géczi Lajos, Kovács Attila
Munkatársak: Györei Attila Zsombor, Molnár Boglárka
Illusztráció: Bulla Liza, Hajdú Lilla Réka, Kovács Attila (Axorthum)
A Kaleidoszkóp irodalmi és művészeti folyóirat
Kiadó: Lágy Kornél
Székhely: 1055. Budapest, Szemere utca 8.
Kiadásért felelős személy: Lágy Kornél
Felelős szerkesztő: Forray Péter
Elérhetőségek: +36704050460, kaleidoszkop.folyoirat@gmail.com
ISSN: 3094-466X
Kaleidoszkóp 