Cikkek:
Alex DiBlasi
Védikus Anarchizmus
(Forray Péter fordítása)
Előszó
Vallás és anarchizmus. Két ellentétesnek tűnő filozófiai rendszer, amelynek közös vonásait a hagyományos mozgalmak, úgy, mint az amerikai individualisták, vagy a jóval elterjedtebb anarcho-kommunisták makacsul tagadják. Ennek oka a kereszténység, de általában véve a vallás nevében elkövetett kizsákmányolás és rengeteg visszaélés, elég csak a spanyol inkvizícióra, erőszakos térítésekre, vagy a sokkal aktuálisabb radikális terrorista akciókra gondolni. Az anarchizmus egy rendkívül gyakorlatias ideológia, középpontjában a fennálló politikai rendszer elleni közvetlen akció, ellenállás helyezkedik el, tüntetések, sztrájkok formájában. Nevének jelentése (uralomnélküliség) is erre a tekintélyellenes természetre utal.
Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis mi közös lehet egy ilyen ideológia és a vallás között, mikor utóbbi alapja egy “felsőbb hatalom” létezésébe vetett hit. A válasz az anarchista szellemiségben keresendő, ami nem áll messze a védikus filozófia spiritualizmusától. Jelesül az előbbi a természetet és az egyén szabadságát az anyagi értékek elé helyezi, amelyből a spiritualista gondolkodás következik. Mit jelent, hogy védikus filozófia, illetve mit értek spiritualizmus alatt? A védikus hitrendszer, ismertebb nevén hinduizmus az emberiség legősibb, még ma is világméretű vallása. Alapja egy olyan állítás, miszerint az ember nem egyenlő a testével, mivel ő maga a lélek, amely a testtel és az anyagi világ halandóságával ellentétben örök és elpusztíthatatlan. Ebből azonban nem következik az, hogy ez az élet felesleges és semmi értelme. Épp az ellenkezője, emberi életünk során kell arra törekedjünk, hogy egy olyan életet éljünk, amely végén méltóvá válunk arra, hogy kiszakadhatunk az anyag szenvedéséből, azaz felszabadíthatjuk lelkünket a test fogságából. Ennek legjobb módja pedig egy anarchista önigazgató közösség, amely biztosítani tudja, hogy a lehető legbékésebb, önmagunkhoz őszinte életet élhessünk. Ezt a témát dolgozza fel Alex DiBlasi amerikai anarchista a Védikus Anarchizmus című esszéjében. Szolgáljon ez a mű bevezetésként az anarchisták, és a spiritualizmus lenyűgöző világába.
A fordító
Védikus Anarchizmus
“Kedves Arjunám, mivel te sohasem irigykedsz Rám,
Átadom neked e legtitkosabb tudást és bölcsességet,
Melyet megismerve megszabadulsz
Az anyagi lét gyötrelmeitől.”
— Bhagavad Gita, 9. 1
“A nemlétből vezess a létbe,
A sötétből vezess a fényre,
A halálból vezess az öröklétre!”
— mantra, Upanisadok
“A szabadság mentes a szabadság igényétől;
Szabadítsd fel az elméd, és a segged követni fog
(A mennyek országa legbelül van)”
— Funkadelic
A védikus vallás antik jellegének ellenére, rendkívül kevés szakirodalom született az anarchizmus és a védikus filozófia kapcsolatáról. Az anarchizmus gyökerei az indiai szubkontinens védikus vallásának (ismertebb nevén hinduizmus) tradíciójából származtathatóak. Mielőtt elmélyednék a témába szeretném tisztázni, mit tekintek ennek a széles rétegeket elérő, világszinten több, mint 1.15 milliárd követővel rendelkező hitrendszernek az elnevezéstanával kapcsolatban nagy problémának. Akárcsak az iszlámra ráaggatott mohamedizmus, a hindu vagy hinduizmus elnevezés is a viktoriánus brit kolonialisták és az amerikai, illetve német orientalisták rasszista írásaiból származtathatók.
A XX. század alatt a “mohamedizmus”, mint elfogadott név kezdett eltűnni, köszönhetően annak a teológiai ténynek, jelesül, hogy a muszlimok nem imádják Mohamedet és teizmusuk dualistának tekinthető. A név “Hindu” az Indus folyóra utal, ami valóban egy igen fenséges folyó, de aligha képviseli e vallás széleskörű földrajzi eredetét. A fogalmak, amelyek jól leírják ezt a hitrendszert a szanszkrit Sanatana Dharma (örök igazság) és a Védánta (a tudás vége), amíg a szó Véda igazságot vagy tudást jelent. A továbbiakban mellőzni fogom a “hindu” szó használatát, hacsak nem idézetben fordul elő. Míg a védikus hit (vagy tan) követőinek egy jelentős része nem tiltakozik ellene, szeretnék többeket bátorítani ennek a gyakorlatnak az alkalmazására.
Ezt a hibát tisztázandó szeretném a vallás alapjait újrafogalmazni azok számára, akik annak helytelenül értelmezett, abuzív, kizsákmányoló és elnyomó formáját szenvedték el. Bizonyos szavak könnyen felbosszantják az embert, de egyik sem annyira, mint maga az “Isten” és “vallás” kifejezések. Az egyetem óta számtalan olyan emberrel találkoztam, akik templomban vagy zsinagógában nevelkedtek és úgy hivatkoznak magukra, mint akik “spirituálisak, de nem vallásosak”. Jellemzően nekik egy olyan mindentudó Lényről alkotott elképzelésük van, aki végső soron emberi érzékszervekkel megismerhetetlen.
Igyekeztem gyorsan kiemelni a dharmikus hitek sok híve számára, amely magában foglalja a védikus tradíciót, a dzsainizmust, szikhizmust és buddhizmust követőket, hogy ez az “Isten” fogalma, amelyen oly sokat meditálnak és melyet oly sokan imádnak. A formátlanon túl létezik Istennek egy olyan elképzelése, miszerint az igenis tapasztalható, sőt az egy emberi férfi vagy női alakra emlékeztet, bár állatokat is tisztelnek isteni alakként. De ott van Ardhanarishvara isteni formája is, aki természetében androgün, félig férfiként, félig nőként és gyakran egy harmadik karral ábrázolják. Bizony, ennek a vallásnak, amely az időszámításunk szerinti első századra vezethető vissza, van egy nem bináris isten ábrázolása.
Az Istennek sok megnevezése van. A védikus hagyományban vannak istenségek, akik 108 nevet viselnek, de vannak olyanok, akiknél ez a szám 1008-ra növekszik. Mindegyik név a Mindenható különböző aspektusait emeli ki, míg a védikus istenségek különböző létállapotokat ábrázolnak. Ha “Isten” nem felel meg az igényeidnek, válassz egy olyan nevet, amellyel azonosulni tudsz. Két hatalmas folyó találkozásánál élve hozzám a saivista Kudalasangamadeva (A Találkozó Folyók Ura) név áll a legközelebb.
Az egyszerűség jegyében a Csaitanja Vaishnava Krisna (Kṛṣṇa) nevet használom spirituális gyakorlataim során, de azt állítom, hogy bármely név, ha azt meditációhoz, imádsághoz vagy énekléshez használják, és a kereső számára a Teremtő Örök Igazságához való kapcsolódás érzetét nyújtja, az jó és azt kell használni az egyén gyakorlataiban. Azonban meg kell értenünk, hogy a neveknek jelentésük van. Kṛṣṇa esetében ezek a “felkent”, “áldott”, “mindenkit vonzó”, vagy “az akinek sötét a bőre”. A Krisztus név etimológiájához hasonló, ahogy azt Srila Prabhupada elmagyarázta, mikor meghallotta, hogy a Krisztus név görögül “felkent”-et jelent:
“Christos, a Kṛṣṇa név görög változata… Amikor egy indiai megszólítja Kṛṣṇát, gyakran a ‘Kṛṣta’ szót használja. A Kṛṣta egy szanszkrit szó, ami ‘vonzódást’ jelent. Tehát amikor Istent Krisztusnak, Kṛṣtának vagy Kṛṣṇának szólítjuk, ugyanúgy a ‘mindenkit-vonzó’ Istenség Legfelsőbb Személyiségét jelöljük. Mikor Jézus azt mondja: “Mi Atyánk ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved,” Istennek ez a neve ‘Kṛṣta’ vagy ‘Kṛṣṇa’ volt… ‘Krisztus’ az ‘Kṛṣta’ csak másképpen mondva, és ‘Kṛṣta’ egy másik mód Kṛṣṇa, az Úr megszólítására… Hasonlóan ‘Isten’ egy általános megnevezése az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, akinek különleges neve (szellemi hagyományok szerint) Kṛṣṇa. Ezért akár azt mondod ‘Krisztus’, ‘Kṛṣta’, vagy ‘Kṛṣṇa’, végső soron ugyan azt a Legfelsőbb Isteni Személyiséget nevezed meg.”
— “Kṛṣṇa vagy Krisztus — a Név Ugyanaz”, Az önmegvalósítás tudománya
A vallást alapvetően nem az határozza meg amit a nevében elkövet az emberi faj, ideértve a sok visszaélést, kizsákmányolást és zaklatást. Egy ilyen értelmezés csupán az ateisták számát gyarapítja. Ehelyett nézzük meg inkább mi is a vallás valójában: törekvés az univerzális igazságra, tudás és boldogság. Mindaddig amíg ez a törekvés nem okoz senkinek fájdalmat, és a szeretetet hirdeti, az adott vallás legitimnek tekinthető. A XX. század legnagyobb védikus tanítói is törekedtek bölcseleteik révén a vallás fölé emelkedni.
Prabhupada egy olyan rendszert vezetett be, amit bárki, vallásától függetlenül gyakorolhat, emlékezve és kántálva Isten szent nevét., amíg Meher Bába, Paramahamsza Rámakrisna és Sirdi Szái Bába szentként éltek és gyakorlataik az eltérő hithagyományokat egyesítették. Sirdi Szái Bábát, mint védikus szentet és muszlim fakírt egyaránt tisztelik, Srí Rámakrisna védikus, keresztény és muszlim hagyományokat is gyakorolt, Meher Bába pedig, aki magát a kor avatárjának vallotta, a fenti három vallás mellett még a zoroasztrianizmus, buddhizmus és judaizmus hagyományainak szinkretikus egyesülését is képviselte.
A célom, hogy elkezdjem a történelmi, védikus anarchizmus hagyományának folyamatos tanulmányozását valamint megvizsgálni annak a XXI. századba történő átültetésének lehetőségét. Habár kevés írás fellelhető a témában, létezik egy forrás melyet Jaimine Vaishnav mumbai-i professzor jegyzett le, mióta a közösségemben védikus anarchistaként tevékenykedem. A “Védikus Anarchizmus” című esszéje amellett, hogy történelmi betekintést nyújt a témában, felállítja az eszme alaptéziseit és következtetéseket von le a kolonializmus elleni ellenállást illetőleg. Lehet, hogy India nagyvárosai felett Viktória birodalmi csillaga ragyogott, de annak falvai Szúrja felvigyázása alatt maradtak.
Vaishnav elkülöníti a védikus anarchizmust gyakran bírált társától: “A nyugati anarchizmussal ellentétben, ami az államellenes és uralkodó ellenes politikát hangsúlyozza, a védikus anarchizmus elsősorban az öntudatossággal, a nem hierarchikus és decentralizált szervezkedéssel, a közösségi élettel és az ökológiailag fenntartható életmóddal foglalkozik az ő varna, ásrama, dharma és janapada-rendszerén keresztül”.
Ez a tudatosságra való törekvés az éberség fejlesztését, a meditáció gyakorlatát (bármely formájában a sok közül, legyen az rádzsa-jóga meditáció, kertészkedés, zenélés vagy a természetben sétálás) és az önreflexión keresztül történő fejlődés vágyát jelenti.
A varna egy olyan kifejezés, amelyet félreértelmeztek és rosszul használtak, gyakran a védikus kultúra becsmérlésére. Ez a fogalom nem a dzsáti szentségtelen gyakorlatára (születéskor elrendelt foglalkozásra) utal, hanem a létezés 4 különböző módjára: brahmin (pap), ksatrija (harcos), vaisja (kereskedő), sudra (dolgozó). Ezek nem munkaköröknek minősülnek, sokkal inkább kapcsolódnak spirituális gyakorlatokhoz, a négy jógához. Megint csak, a félreértést elkerülendő, a jógának semmi köze azokhoz az emberekhez akik feszülős nadrágban nyújtanak egy gyönyörű test reményében. A jóga “egyesülést” jelent, méghozzá a mindenhatóval való egyesülés módját.
Ahhoz, hogy valaki sudra legyen a karma jógában kell részt vennie, ez a jóga megnyilvánulását a gyakorlatban, munkában és tettekben jelenti. Ahhoz, hogy valaki vaisja legyen a dzsnyána jógában kell részt vennie, a filozófiai spekuláció, a szentírás-tanulmányozás és a vita mellett hajlandónak kell legyen alkudozni, kompromisszumot kötni, elemezni és ugyanúgy kell hinnie, mint ahogy a kereskedők és földművesek hisznek terményeikben. Ahhoz, hogy valaki ksatrija legyen a rádzsa jógában kell részt vennie, a meditáció jelentette mentális küzdelemben úgy kell harcolnia, mint egy katona ahhoz, hogy nyugalmat hozzon az elmének és azt saját irányítása alá vonja. Ahhoz, hogy valaki brahmin legyen a bhakti jógában kell részt vennie, a Teremtés, vagy Teremtő odaadó, szerető szolgálatában. Ez magába foglalja a formális imádatot, de a művészeti, extatikus és rituális kifejezésmódokat is.
Az ásrama rendszere, az életkor alapú ciklusokat szabályozza, ami, ahogy Vaishnav leírja: “erősíti az egyén szabadságát és a független önkifejezést”. Ezek a szakaszok a következők: tanuló, családfő, nyugdíjas és végül a világi életről lemondó. Ezeknek a társadalmi kötelezettségek teljesítéséhez van köze, de jobb, hogy ha ezeket egyszerűen, a személyiség fejlődésének logikus változásaként fogjuk fel. Itt megjegyezném, hogy ezekhez a szakaszokhoz, az őszinteségen kívül, csak nagyon kevés kötelezettség tartozik. A dharma, ami nyugaton gyakran elég homályos fogalom, a bölcsességünk gyakorlati alkalmazása, ez a mi Akaratunk és Célunk kifejeződése, az a világi út ami által legjobban tudjuk szolgálni a Teremtőt és élvezni a Teremtés gyümölcsét. Végül pedig a janapada, szó szerint azt jelenti, hogy “az emberek támpontja”, ezzel az alapvető népuralmat és a hierarchia nélküli kormányzati rendszer lehetőségét képviseli.
Mielőtt találkoztam volna Vaishnav cikkével, sok időt töltöttem azon meditálva, hogy vajon milyen kapcsolata lehet az anarchizmusnak a Védák tanításaihoz. A védikus anarchizmus ötlete először a Bhagavad Gíta tanulmányozása során jött velem szembe, melyet Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada fordított, aki a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapítója. Vonzott egy olyan önkéntes közösség gondolata ami “egy olyan szerveződés ami önellátó, lévén az emberek anélkül szocializálódhatnak és kereskedhetnek, hogy félnének bárminemű kényszertől, legyen az bárminemű hierarchia vagy adózás”. A védikus anarchizmus hangsúlyozza az együttműködés erejét, a kölcsönös tiszteletet (vagy kölcsönös affinitást, ahogy az Indigenous Action Network lenyűgöző esszéjében írja: “Bűntársak, Nem Szövetségesek”) és a segítségnyújtást a társadalmi problémák megoldásában.
Még csak a korai szakaszaiban járok ennek a koncepciónak a feltárásában, ami úgy vélem a szellemi forradalom titkát rejti, amire itt nyugaton, Májá földjén oly nagy szüksége lenne az embereknek.
ॐ (Om)
Csak azt halljuk, ami jó mindannyiunk számára.
Csak azt lássuk, ami jó mindannyiunk számára.
Szolgáljuk Önt, a Szeretet Urát, egész életünkben.
Használjanak minket a béke földi terjesztésére.
ॐ Béke, béke, béke
— mantra, Upanisadok
Kaleidoszkóp 