Kaleidoszkóp

Bandicz Bálint Barnabás
Akit megcsókolt a nap

1. Fejezet

A kisfiú

A nevem Zalán, de mindenki csak kisfiúnak hív. Az alacsony termetem meg a nyeszlett testalkatom miatt van az egész. A nagymamám mondta mindig így, már ameddig élt, hogy nyeszlett testalkatom van. Aztán mindig hozzáfűzte, hogy húzzam ki magam meg járjak egyenesen mert nem növök meg soha. Igaz, hogy elég görnyedt vagyok, de szerintem, ha kihúznám magam se venné észre senki, hogy a közelben vagyok. Végül is az csak pár centit adna hozzá, azt meg már minek.

Nem vagyok egy nagy mesélő, nyilván mert rohadtul senkit nem érdekel, ha mondanivalóm van. Igaz, hogy nincs is soha, de ha lenne úgyse derülne ki mert senki nem kérdez rá. Például így: Milyen napod van ma Zalán? Ezt még nem hallottam soha a kurva életben. Bezzeg a járásom kiszúrta a nagymamám, hogy görnyedt vagyok, de, hogy hallgatok azt soha. Na mindegy, ez is valami. Azt viszont sokszor hallom: nézd ott megy a kisfiú! Nézd milyen ronda a pofája! Igazából nem így mondják ám, sokkal na, hogy is mondják szépen, kreatívabban szoktak basztatni engem. Vicces beszólásokkal meg minden. Mondjuk most egy se jut eszembe. Igaz, hogy tényleg ronda pofám van. Vagy na, arcom, akarom mondani. Nem akarok sokat káromkodni, azért is mindig leszólnak.

Szóval nem értek hozzá, hogy kell egy sztorit elmesélni. Egyszer kétszer pedig volt részem egész jó sztorikban, de még azokat is csak unalmasan tudom elmesélni, akkor ez meg pláne dögunalom lesz mert nem érdekes semennyire. Még csak nem is vicces. Van az osztályban egy srác, Lalinak hívják, az persze mindent baromi érdekesen tud előadni. Olyan kis mindennapi apróságokat, amik amúgy mindenkivel megtörténnek, például, hogy elmész wc-re és nincs papír meg ilyenek. Viszont ahogy ő előadja, az jobb, mint a Gyűrűk Ura full HD-ban, úgy mondja mintha könyvből olvasná és még az ilyen kis hülyeségek is érdekesnek hatnak. Ilyenkor mindenki, aki a közelben van fülel és még a felénél se tart, mindjárt körbeállják és hallgatják mit hülyéskedik már megint a Lali. Először komolyan, megfontolt képpel áll neki és úgy tesz mintha gondolkodna milyen sorrendben történtek az események és jelentéktelen részleteket emel ki mintha önmagát próbálná valami fontos dologra emlékeztetni a sztori szempontjából. Közben persze nyilvánvaló, hogy a hülyéje már úgy jött suliba, hogy otthon begyakorolta tükör előtt, ha érted mire gondolok. A nagymamámnak erre is volt egy szava: piperkőc. Tipikus eleme a nagymama-szótárnak. Piperkőc. Pedig jó hangzása van, mégse mondanám soha mert úgyis azt mondanák csak játszom a fejemet, hogy okosabbnak tűnjek, na értik. Mondjuk ez is kurva mindegy mert úgyse mondok senkinek semmit. Akkor meg már mindegy is, hogy épp a piperkőc az, amit nem mondok vagy más szavak. Ennek meg semmi értelme. Mindig ez van, ha sztorizni akarok. Hülyeségeken akadok fenn aztán azt se tudom mi a faszt kezdtem el mondani. Bezzeg a Lali…!

Ja igen! A hülye Lali sztorijai. Szóval lassan indul, aztán egyre jobban begerjed és össze vissza kapálózik majd úgy tesz mintha alig tudná visszatartani a nevetést, hogy ezzel is tudatosan fokozza a feszültséget. Halál egyértelmű, hogy az egész műsort ahogy előadja magát úgy leste el valahonnan, de ez senkit nem érdekel mert ők is begerjednek vele együtt. Hogy mondjam, eluralkodik rajtuk a hangulat. Aztán nem telik el öt perc összesen és az összes hülye fetreng a röhögéstől. Épphogy nem vetik magukat a Lali lábai elé vagy áldoznak szüzeket a neki emelt oltáron, a nevével ellátott boltívek alatt. Ha megnevettetsz valakit, a katarzis néhány pillanatában azt teszel vele, amit akarsz. Csak néhány pillanat az egész, de akkor nagyon hálás szemekkel néznek rád, mintha tudom is én, megmentetted volna őket vagy valami. Mármint, hogy néznek a Lalira mert én még nem nevettettem meg soha senkit és amúgy se nagyon nézegetnek. És mikor a nagy mesélő befejezte az éppen aktuális, egyébként teljesen hétköznapi dolgokat alapul vevő történetét, akkor mindenki a szemét törölgeti meg egyelőre nehezen veszi még a levegőt. Lefogadom, hogy azok is a tükör előtt gyakorolták. Aztán vállon veregetik, szétszélednek és még legalább egy hétig benne van a levegőben, hogy milyen kibaszottul kurva vicces ez a Lali.

Néhány ilyen alkalommal én is megpróbáltam odaállni, de nem engedtek be a természetes módon összezárt körbe. Hogy mondjam na, kirekesztettek vagy mi. Nem tudatosan persze mert ahhoz gyáva szar az összes, főleg a múlt heti után, de erről kicsit később. Nem, persze, hogy nem direkt csinálják, csak, mint ahogy egy legyet hessegetsz el az orrod elől öntudatlanul, úgy zár be a kör előttem minden ilyen alkalommal. Ezért általában inkább az asztalomnál maradok és onnan fülelek, de persze feltűnés nélkül és közben mindenféle más dolgokat csinálok, például az üres füzetem lapozgatom meg ilyenek. Mindezt azért, hogy senki ne vegye észre, hogy a sztorit hallgatom. Ez persze hülyeség mert úgyse figyeli senki mit csinálok és pláne nem mikor a Lali sztorizik de én azért jobban érzem magam tőle. Igaz, hogy ha figyelnének hamar átlátnának rajtam meg azon, ahogy éberen lapozgatom a füzetem és nem csak azért, mert olyan üres, hogy az már szinte bántó. Illetve, hogy pont azért, mert én sose jegyzetelek, legfeljebb néha úgy teszek, ha épp a tanár rám szól miatta, de akkor is csak firkálgatok az oldalak szélére. Tavaly hoztam be az összes cuccom utoljára, könyvek, füzetek ilyesmi és beraktam a termünkbe, a padomba a hátsó sorban. Ott rohad azóta is. Ahhoz is lusta vagyok általában, hogy elővegyem őket, inkább lapot meg tollat kérek valakitől, de minden nap mástól mert ha két egymást követő nap kérsz valakitől ilyesmit, úgy tesz mintha az orra alá szartál volna. Nem vagyok valami jó tanuló, sem pedig szorgalmas, mint például a Fruzsi, egy másik osztálytársam.

Ez a Fruzsi is megéri a pénzét, ha már itt tartunk. Tipikus mama kedvence kisdiák. Utálom az ilyeneket. Piperkőc ez is. Vagy azt csak fiúkra szokás mondani? Nem tudom. Mindegy, most lányra fogom mondani, úgyse olvasna el senki semmit, amit én írok. Szóval egy rohadt piperkőc. Kicsi ő is mint én, de bezzeg őt senki nem hívná “kislánynak” mert úgy fenn hordja az orrát. A Lali ezt úgy mondta, hogy amilyen pici olyan gonosz. Persze csak a háta mögött. Később Fruzsinak elmondta a többi lány, akik folyton a nyomában járnak. Állandóan a seggét nyalják meg meghívják a kolibüfében wimpire meg kávéra meg a fasz tudja még mire és mindezt csak azért, mert a Fruzsi olyan nagyra van magával, hogy az ember a közelében önkéntelenül is úgy érzi, hogy ki kell őt szolgálnia. Közben meg a Fruzsi nyomában ügető pincsiknek nem csak, hogy semmi előnyük nem származik az egészből, de ő nem is az a lány, akit tisztelsz vagy felnézel rá és azért nyalod körbe és nem csak azért, mert velem egy magas. Azért is mert semmi élete nincsen, csak tanul meg nagyra van magával. A múltkor, pár hete például mesélték a lányok, akik mellette laknak, hogy egy egész délutánt töltött el azzal – nem viccelek – hogy előreolvasott a spanyol könyvében és megpróbálta kitalálni mi lesz a következő órán az anyag. Aztán összeírta ez alapján, hogy miket kérdezhet majd a Lotti, a spanyoltanár és mindegyikhez leírta a válaszokat is. Mindezt vagy négy öt oldalon keresztül. A hülyéje kérdéseket írt le meg válaszokat hozzá, amiből jó, ha feltesz majd kettőt a Lotti aztán Fruzsinak úgy pattan a keze a levegőbe mintha rugó lenne benne. És ő pattog meg piperkőcködik meg minden. Hát mi ez ha nem balfasz viselkedés? És miután Fruzsinak elmondták a pincsik, hogy a Lali kifigurázta őt, nagyszünetben színpadiasan odalépett hozzá, jó hangosan megszólította, hogy lehetőleg mindenki kettejüket figyelje és kérdőre vonta, hogy ezt a Lali hogy gondolta. Én hülye meg előre örültem, hogy végre valaki kiosztja ezt az elbaszott tacskóképű dongalábú gnómgecit, de Lajos persze bocsánatot kért és közben nem mert a szemébe nézni a 160 centis lánynak. Akkor persze senki nem nevetett. Később sem lett belőle vicces sztori, amit előadhat a marhája.

Nem csoda, mikor annak is csak annyiból áll az élete, hogy előre begyakorolt történeteket mesél meg küzd azért, hogy elfogadják. A hülye persze nem veszi észre, hogy rég befogadták és azért állják körbe minden héten meg nevetnek a poénjain. Ha tényleg tudni akarná, hogy milyen kívülállónak lenni, elég lenne engem megkérdeznie, szívesen elmondanám milyen remek érzés. Százszor olyan jól is mesélhetnék, mint a Lali, akkor sem állnának körbe engem soha. De mindegy mert úgy vagyok ezzel, mint a Woody Allen, hogy nem akarok olyan klubhoz tartozni, ami elfogadna tagnak meg minden. Most persze hazudok, mert rohadt szar egy érzés. Szerintem a Woody Allen se mondta komolyan pláne, hogy azt is mindig körülállták mert olyan jól tudott sztorizni meg viccelődni. A Lali meg ő jól kijönnének.

Az igazság az, hogy kurva szar ám egyedül lenni. Nemrég olvastam, hogy a Buddha leült egy fa alá hét napig gondolkodni és ezt hívják megvilágosodásnak. Szerintem az öreg csak becsavarodott a végére aztán már nem nagyon érdekelte semmi és így ölte ki a szenvedést az életéből. Bár a fasz tudja mert őt is körülállták később épp elégszer, úgyhogy az én szememben ő se több a Lalinál. Merthogy én megvetem azokat, akiket befogadnak mikor olyan hülyék, mint a segg. És a többieket is azért, mert ők nem veszik észre vagy nem akarják észrevenni, hogy milyen hülye a Lali meg a Buddha meg a Woody Allen meg az összes többi balfasz, mikor körülállják őket. Nem vagyok valami lángész, de nekem mindig egyből leesik. Lehet azért, mert kívülről nézem és így jobban rálátok a szituációra. De az is lehet, hogy az emberek direkt nem veszik észre a másik hülyeségeit, hogy együtt lehessenek. Én nem tudom, de gondolom, hogy együtt lenni másokkal jó dolog, mert egyedül, a mások nélkül lenni biztos, hogy szar, tehát az ellentéte fixen jó kell, hogy legyen. De igazából megint nem tudom mi a talpas lófaszról beszélek én itt összevissza.

Mondtam is ugye, hogy én nem értek ehhez, hogy hogy kell írni meg minden. Nem is csináltam ilyet soha ezelőtt. Most is csak a múlt heti balhé miatt van az egész, de én most fordítva mesélek el mindent, úgyhogy azt majd csak a végén mondom el. Amúgy is minek magyarázkodom mikor a Gyöngytyúk is megmondta, hogy írjak csak, amit szeretnék, úgyse olvassa el senki. Szerintem így próbált vigasztalni engem a hülyéje. Mindegy, legalább megpróbálta, ő az első, ha jól számolom.

A Gyöngytyúk az infótanárom és azért hívjuk így mert olyan dobhártyarepesztő hangon rikácsol a lelkem. Egyébként jó arc lenne, bár egy kicsit flúgos. Talán pont ezért kedvelem kicsit. Múltkor is tök csendben ültünk a számtechben erre egyszer csak felüvölt, hogy hallgassunk. Kinevette mindenki ő meg csak pislogott, hogy mi van aztán beírt mindenkinek egy szaktanárit. Nekem is pedig én nem nevettem. Nem kértem számon se akkor se később, mert nem akarok feltűnősködni, meg nálam elfér a naplóban, úgyse ez az első és nem is az utolsó.

A lényeg, hogy mikor úgy bepörögtem meg balhéztam a múlt héten, akkor csend lett hirtelen a teremben és mindenki elkezdett bámulni engem. Csak figyeltek halkan és nem szóltak semmit. Egyből az jutott eszembe, hogy az is ritka volt eddig, hogy akkor rám nézzen valamelyikük, ha köszönök a folyosón, erre most mindenki úgy néz mintha a seggem lenne a fejem helyén. Jó, persze tudtam, hogy túlzásba vittem a dolgokat, de azt nem, hogy ekkora ügyet csinálnak majd belőle. Végül is csak rólam volt szó, nem a Lali mesélt vagy valami. Aztán jól felkúrtam magam és az jutott eszembe, amit a McMurphy mond az indiánnak a nyári munkáról a Száll a kakukk fészkére c. könyvben. Hogy őt a nyári munkában mindenki szopatta, de végig elviselte, aztán nem vette el a fizetését a végén, hanem inkább beleállt az arcába mindenkinek és elküldte őket a picsába. Az jutott eszembe, hogy most én sem vágom ki magam (mintha ugyan tudnám azt, hogy kell), hanem beleállok az arcukba mert most végre figyelnek rám és ki tudja mikor lesz ilyen a legközelebb. Épp nyitottam volna a számat, mikor a Lali csóválni kezdte a fejét és ciccegett hozzá. Naná, hogy egyből őt kezdték figyelni.

– Ez a kisfiú… – ennyit sikerült kinyögnie a humor Heroldnak és hozzá rázta a fejét, mint mikor a szülők szidják a kölykeiket. Erre mindenki elkezdett röhögni és kurva jól érezték magukat. Akkor már, ha akartam volna se tudtam volna megmondani a magamét mint a Mcmurphy, mert túl nagy volt a hangzavar és éreztem, hogy összeszorul a torkom. Akkor kirohantam a teremből és felmentem a másodikra. A képem rákvörös volt mert tudtam, hogy most majd jön, aminek jönnie kell, csak ne a folyosón kezdjen el rángatni a görcs, mert a hülye faszok megint kinevetnének, aztán a Lalinak lenne megint egy jó sztorija.

Mindig a másodikra járok, ha ilyen van, ott van a kedvenc helyem. Oda járok sírni. Azért azt a WC-t használom erre csak, mert tágas és jól zárható. Meg messze is van a termünktől mert az a földszinten van. A falak is szépek ott, így nem szorong az ember annyira, ha ki kell adni magából az érzelmeit. Szerintem a sírás túl van gondolva, nem olyan nagy szám, mint a filmekben. Szarul vagy, elfolyatsz egy kis vizet és kicsit megkönnyebbülsz. Anyámék mondjuk azt szokták mondani, hogy aki sír az nem nő fel soha. Ez persze hülyeség, pláne, hogy sírnak ők is eleget hallom a szobámból mikor veszekednek közben is, de főleg utána. Furcsa, mert akkor halkabb szokott lenni és mégis azt lehet jobban hallani, mint mikor hangosan csinálják.

Aztán mikor végeztem a dolgommal kijöttem és amennyire lehetett megtörölgettem az arcom meg minden, de nem sokat használt. Mondjuk nem is nagyon érdekelt mert azt terveztem, hogy ellógom a napot és elmegyek a Béke parkba, ahol nincsenek ilyen Lali féle címeres faszkalapok. Épp kezdtem volna megnyugodni, de nem tartott sokáig az örömöm, mert ahogy kiléptem, ott állt előttem a Gyöngytyúk és észrevett, hogy rohadna meg.

Pedig épp úton volt valahova, de pont kiszúrt a szeme sarkából és egyből észrevette. hogy mit csinálok én a másodikon. Kérdezgette mi van én meg mondtam, hogy semmi, de tényleg és hogy mennem kell órára. Gondoltam ez bejön mert láttam mielőtt kiszúrt, hogy ő felfele indul én meg lefelé menet kilógok majd a portán és köd előttem, de nem tágított mellőlem. Mondta, hogy ne aggódjak az óra miatt, ő azt majd ledumálja az osztályfőnökömmel és csak a kövire kell bemennem. Rohadt egy helyzet volt mert gondolom azt várta, hogy majd hálás leszek a közbenjárásáért meg a fene nagy együttérzéséért, de én tudtam, hogy kibaszott velem még ha nem is ez volt a célja. Mert így az ofő második órára már fix berángat, így nem tudok ellógni és az is biztos, hogy tudni fog a mosdóbeli látogatásomról is, aztán ezen röhög majd az egész kurva tanári. Azért megpróbáltam jó képet vágni a dologhoz, de valószínűleg nem sikerült túl jól mert úgy nézett rám, mint valami nagyon ritka pokémonra, amit születésekor földhöz basztak néhányszor törésteszt gyanánt.

Aztán megfogta a karom és elrángatott a számtechhez és közben egy szót sem szólt. Hagytam magam vonszolni mert éreztem, hogy így is épp elég hülyén nézünk ki. Aztán a folyosó végén megállított a félhomályban és úgy tűnt nagyon birkózik magában valamivel. Már épp mondtam volna, hogy gondolkodjon nyugodtan én addig elmegyek valamerre (a porta irányában) mire közelebb lépett hozzám. Olyan kurva közel volt hozzám, hogy az már kellemetlen volt, pláne, hogy nem is szólt semmit csak bámulta a képemet. Biztos valami filmben látta, hogy így kell csinálni, vagy lehet ő is a tükör előtt gyakorolja, mint a Lali. Az is lehet, hogy együtt gyakorolnak. A Lali fújja a szöveget, a Gyöngytyúk meg közelről vizslatja. És ha már itt tartunk, biztos ott ül a Buddha meg a Woody Allen is, de abbahagyom mert sosem érek a végére, nem kell, hogy még faszkodjak is.

A folyosó üres volt meg homályos ő meg ott állt kényelmetlenül közel és bámulta a képemet és fájóan nagy volt a csend kettőnk között. Erre az a hülyeség jutott eszembe, hogy most majd biztos elkezd fogdosni vagy valami. Nem vagyok hülye vagy ilyesmi, de fontos tudni, hogy engem nem nagyon vesznek ám észre az emberek, nem próbálnak megvigasztalni és pláne nem bámulnak az arcomba közvetlen közelről. Meg hát a neten is mindig egy csomó molesztálási ügyről lehet olvasni, ott volt például az az Epipo ügy is meg minden. Én mondjuk nem bánnám, ha molesztálnának, persze nem lelkesít túlzottan a gondolat, de legalább lenne némi társasági életem. Mondjuk amilyen kurva ronda vagyok, én se nagyon szeretek magamhoz érni tehát ha úgy nézzük meg vagyok mentve a világ összes perverzétől.

Ilyen dolgok jártak az eszemben, amitől önkéntelenül is elmosolyodtam mire a Gyöngytyúk végre cselekvésre szánta el magát.

– Kisfiú… Ugye így hívnak a kis pajtásaid? – Most basztad el, gondoltam, de nem mondtam ki.

– Mikor, hogy. – Inkább ezt feleltem. Aztán mindenféle bevett dumát lenyomott mintha könyvből olvasná, arról milyen szar gyereknek lenni és hogy ő sem informatikatanárnak született meg ilyenek, de többé nem figyeltem rá csak fél füllel. A kisfiúzással elvágta magát nálam egy jó időre. Aztán elővett ezzel az írás dologgal, hogy próbáltam e valaha leírni az érzelmeimet. Mondtam, hogy nem és nem tudtam mire akar kilyukadni csak szabadulni akartam minél előbb és rohanni, rohanni, rohanni a Béke parkba, ahol úgy lehetek egyedül, hogy közben nem vagyok emberek között.

Kitaláltad gondolom, végül leültetett egy géphez és akkor mondta azt is, hogy se ő se senki nem fogja elolvasni, ha én nem akarom és hogy csak magamnak írjak, ha úgy könnyebb. Aztán magamra hagyott és akkor már kisurranhattam volna, de valamiért, a fene tudja miért, nem tettem. Megnyitottam a word-öt és bámultam az üres lapot vagy negyven percig. Mikor kicsöngettek visszajött és látta, hogy nem írtam semmit. Akkor ígértette meg velem, hogy visszajövök a jövő héten és újra megpróbálom és így kerültem ide, én hülye. Pedig simán ellóghattam volna. Mindegy, most már itt vagyok.

Most biztos azt hiszed, hogy valami kettyós vagyok vagy ilyesmi. Azért írok megszólítást mert tudom, hogy mikor majd ettől a géptől felállok, a Gyöngytyúk úgyis átnézi a gépem és elolvassa majd, amit eddig írtam. Vagy ha ma nem hát holnap mert újra visszajövök. Ha akkor nem akkor azután. Aztán megmutatja majd mindenkinek a tanáriban és együtt röhögnek rajtam nagyokat, úgyhogy át is váltok többes számba.

Szóval azt hihetitek, hogy nincs velem valami rendben és ez talán így is van, de ti se vagytok ám százasok. Engem csak ne nézzen le senki meg ne hívjatok Kisfiúnak mert ti pont olyan balfaszok vagytok, mint én csak senki nem mondja meg nektek. Igazából arra sem vagytok érdemesek, hogy ezt a sok szart elmondjam, ami velem volt mert sosem kérdeztetek rá és most is csak véletlenül fogjátok megtudni, hogy röhögjetek rajtam egy jót. Faszom belétek. Nem érdekel, most már csak azért is elmondom az egész francos történetet úgy ahogy volt, és nem érdekel, ha kinevettek érte. Csináljatok, amit akartok. Egyébként meg bekaphatjátok.

Folytatása következik (a szerk.)

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10