Líra:
Rostás Mihály
Közért
Sortörés a polctükrök között.
Tablettás borba
fojtott törött orr.
Ráérős kazánok
keresztre várnak.
Nem a lábam,
csak a zoknim büdös.
Kénszagú, tömött
anyósviccek,
munkakedvromboló
cigányok Ozoráról.
Égetett fogak jelzik
a sárguló időt.
Minden halál
egyheti harang.
Marhatelep szennyese
festi meg
a rohadó arcok mintázatát.
Törékeny cigány
akarat.
Szikkadt bikák
folyosója.
Rostás Mihály
Mosom
Nem adott semmilyen
kiutat, választ, vagy egyszerűen
száraz örömöt.
Garázs mögött alszik el,
csillaggal érkezett öntudat.
Fáradt szemekkel
próbálom tagadni.
Próbálom, de felőröl.
Most jöhet a munka,
holnapután –
jelenidő, bőrömön
táncoló nyomor.
Annyi éve mosom a nevem.
Annyi évem ment egyszerre
a semmibe, hogy kiáltsak.
Izzadt kóbor kutya, aki
tükörbe néz:
ez lennék én.
Fürdetem. Mosdatom.
Olcsó kölni arcomon.
Pénz a semmire,
töltött cigire költött órák.
Megjöttem, itt vagyok:
csatornapatkány.
Rostás Mihály
Jézus szöge
Hajnali szürkület.
Roskadó fenyőfák
néznek félre,
mikor utcát szöktet
a telepi nyomor.
Heti betevő sem lehet
annyi, mint a
kleptománia valós értéke.
Ki tette ezt ránk?
A rab sem csodálkozik,
mikor kieresztett kutyákat
futtatnak, majd
hagyják, hogy éhen
dögöljenek.
Fölösleges. Nihil minden
testvér. Ösztönösen
érzik súlytalannak.
Igaz himnuszunk sincs.
Ha tényleg csak egy
szöget loptunk,
mi lesz,
mikor kiderül:
Jézus testét
negyednapi
vacsorának
szántuk.
Rostás Mihály
Megsúgták
Mélyről képzelt
vetőmagok –
más csengést
kapott
szürreális múlt.
Szavak.
Vagyok.
Harmattal
darabolt
váteszi
hormonok
csinálták ki
azt a kissrácot –
egyszer
halott volt.
Majd sörfoltos
szövegkabátjában
tért magához.
Megsúgták,
hogy rossz vagyok.
Kávéspohárban
korhadok,
köpetem
ízét addig
kortyolom,
míg a nyálam
összeérve
elárulja
a szót:
vagyok.
De minek.
Kaleidoszkóp 