Kaleidoszkóp

Próza:

Feil Gréta
Okosszemét 

-Milyen szép ez a modern kor. Okostelefon, okos tv, okoskarkötő, okosszemét… 

-Várj egy kicsit. Mi az az okosszemét?

-Az a szemétdarab, amit kifejezetten keresel, amikor az utcai mocsokban trappolsz reggel munkába menet. Le sem veszed a szemed a betonról, nehogy elszalaszd. Ha szerencsés vagy minden reggel megtalálhatod, de mindenkinek megjelent már életében többször is. Csak tudni kell észrevenni. Egy ártatlan üzenettel kezdődik, azt mondja, hogy “szép vagy”, vagy, hogy “mosolyogj” aztán, már függő is lettél. Vigyázni kell ezekkel, mert a végén már nem csak az utcán keresed, hanem még fizetni is hajlandó vagy érte.

-Még nem hallottam róla. Van valami neve?

-Persze. Topjoy kupak.

Feil Gréta
Káosz

Láttál már tökéletesen szabályos káoszt? Olyat, ami ragyog az éjszakában, miközben sötétségbe borít maga körül mindent. Ami ordít, hogy ne halld a suttogást. Ami némasággá varázsolja a világ zaját. Mint egy távirányító. Összekuszálja a gondolatokat és az érzéseket. Olyan világot mutat, amelyben nem tudod ki vagy. Szenvedést okoz, mégsem ereszt. Hallgatja éjjel a sírásodat, letörli arcodról a világ fájdalmát és magához ölel. Érzed az illatát, fájdalmas jázminaromát áraszt magából. Gyűlölöd. De nélküle meghalnál. Muszáj nézned őt, máskülönben megvakulnál. Ő a múlt, és a jövő. A születés és a halál. Hosszú láncot húz maga után. A hátad mögé oson és a nyakad köré fonja. Megrántja. Térdre zuhansz. Az utolsó emlékedet is elvette. Láttál már tökéletesen szabályos káoszt?

Feil Gréta
Régi Mese

A Hold majd eldalolja a világnak, hogy a gyermeke vagyok. “Egyszer volt, hol nem volt” – s közben az égen fátyolként körülveszik a csillagok. Hallgatja a meséjét élő és holt, ámulnak, hogy egy albínó lány mennyire magányos volt. Könyörgött a Napnak: “küldj egy férfit nekem”. De a Nap csak legyintett és így szólt: sajnos nem tehetem. Kérlelte a szellőt, a vizet, és a földet: “csak ennyit adj nekem, nem kívánok többet”. Elküldték a bölcs öreghez, aki kacagni kezdett. A lány sírva fakadt, aztán síri csend lett. A Holdnak aznap alkuhoz volt kedve, s így szólt a lányhoz: “most el vagy keseredve, de tőlem megkapod, amit kérsz, cserébe én is kérek valamit, akármilyen nehéz”. Első gyermekét kérte a bölcs, öreg Hold, s az albínó lány lepaktált vele, mert magányos volt. Egy hófehér férfival évek teltek el, mire a gyönyörű pár úgy határozott, hogy végleg egybekel. Újabb év telt el, gyermekük boldogan nézett az égre. A Hold megbabonázta, és sírni kezdett, hogy elérje. Ekkor az fogyni kezdett, ránézett a sok csillagra, és a gyermeket önmagában, mint bölcsőben, úgy ringatta. 

A nő titkolta szerelme elől a paktumot, de a férfi becsületét sértette, hogy a lány mindvégig hazudott. Kést vett elő fájdalmában, és a nő szívébe mártotta, aztán megismételte a mozdulatot önmagán, amiért feleségét bántotta. Az albínó gyermek csak ringatózott új anyja ölében, s a csillagok időnként ma is így suttognak a sötétben: “ki feláldozza gyermekét saját magánya ellen, az maga is csillaggá válik, s itt ül köztünk csendben”.

 A Hold majd eldalolja a világnak, hogy a gyermeke vagyok. Ringat a magasban, s közben az égen fátyolként körülveszik a csillagok. Hallgatja a meséjét élő és holt, és ő csak folytatja rendületlenül:” Hol volt, hol nem volt… ”

Feil Gréta
Szárnyak helye

Levagdostam a szárnyaimat, a véremmel festettem tele a vásznat. Telesírtam szenvedéssel és bűntudattal a párnát és az ágyat.
Rövidre vágtam a hajam és folyott a fekete festék a lelkemről. Évekig nem beszéltem semmiről, főleg nem ezekről.
Pengét mártottam a bőrömbe, csak hogy ne fájjon a lelkem. Befogtam a szemem, hogy ne lássam, amikor elestem.
Csak a sötétben sírtam, mert annyira féltem, hogy a szégyen és a hibáim állnak majd a fényben.
Akkorát ütöttem a falba, hogy belilult a kezem. Nem tudtam még feldolgozni, hogy nem vagy már itt velem.
Smink mögé rejtettem a fájdalmamat, hogy ne kérdezzék meg, mit érzek. Féltem, hogy egyszer azt kell majd mondanom, hogy még mindig félek, és sok sebből vérzek. 

Most visszavarrnám a szárnyaim, de elfogyott a cérnám, 
A hajam azóta visszanőtt, de sehogyan sem szép már. 
A penge helye megmaradt a combomon, és a hiányod nyoma is ottmaradt a torkomon. 
Már nem fedem el a fájdalmam, a világ előtt vérzek. 
És csak remélem, hogy te nem tudod, hogy most valójában mit érzek. 

Feil Gréta
Tik-tak

Csak egy órán át táncolok a magánnyal, 
Csak egy percen át éneklem a csendet. 
Egyetlen napig reménykedek, hogy valaki megmenthet. 
Egy ritmuson át várom, hogy elkapj, mielőtt zuhanni kezdenék, 
Egy életen át járom az ismeretlen földet, keresem a szív rejtekét. 
Alkut kötök az ördöggel, hogy gyógyítsa a sebeim.
Közben elfelejtem, hogy ez a valódi pokol, és kik élnek odakint.

/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 /következő oldal/