Tóth Julcsi
hajlat
néha
fáradok,
a
földet
szagolom
alulról.
azt mondod:
ne féljek
a haláltól,
tovább lendít
azon,
amitől rettegek
magamból.
Tóth Julcsi
traumák
gyereksírás
szemem szélén
mikor a
fekete
rám telepszik
sóhajtó tükör vagy,
s én elalszok válladon.
Tóth Julcsi
ha besötétedünk
reméltem, hogy
minden éjszaka, ami
nyomot hagyott
benned
szebb lesz,
ha fénnyel fésülöm
hajad.
remélted, hogy
minden fény, ami
nyomot hagyott
benned,
bennem
szebb lesz,
ha sötétben fésülöd
hajam.
mindketten tévedtünk
Tóth Julcsi
bőr és hárfa
szerelemben
nem
barát a baráttal
és nem
társ a társsal
találkozik,
hanem
egy ember az emberrel.
Tóth Julcsi
szellő a hajadban
tökéletlenség
mézét kóstolgatom
míg a természet
arannyá változik.
Tóth Julcsi
Ekhó és én
Lyukas lett
szíved,
morajlik
benne
a madarak zaja.
“Kárt tettem?”
Ordítok
a padlónak,
eget festettem rá
úgy könnyebb.
“kár vagyok…
kár vagyok…
vagyok…?”
visszhang
nyeli el a kicsi
szobát…
Tóth Julcsi
koppan a garas a földön
koppan a garas a földön
szégyelli
én szégyellem
koppan
a garas a földön
hazamentem
új lepedőt húztam,
már nem sírt
koppan
a garas a földön
te is elszoktál gondolkozni,
hogy mi lesz azután?
koppan
a garas
a földön,
hányszor játszunk?
koppan
koppan
a
garas
a
földön
elviszed a lábnyomaidat is?
kopp
elmegy.
koppan a garas a földön
Tóth Julcsi
énzongora
olló.
kart faragsz a fáknak
dér.
nevet adsz nekik
pupilla.
sötét foltok szemeik
óva intettek
keress helyet
a problémáknak,
zongora.
billentyűi
tej
benne szurok.
hallgatás mászik
bele ujjaimból,
hiányzom.
Tóth Julcsi
mikor elalszanak a madarak
ígérem,
ölelésemben
lehet lelked,
de most menj.
Tóth Julcsi
kocsma íz
felhőkön járni
sekélyes
és gyengéd,
űrt hagy az
éhezésem.
nem átok
ha tűrt szentséged
az éj
hátsó részén
ül és bámul,
csoda nem csoda
ide is kell
születni.
s mint hagy így
szólani
kedvesem,
ne hagyjon
álommal
jóllakni
szüntelen.
Tóth Julcsi
ahol az ember törik
bánj úgy
ellenségeddel
mint szeretőddel,
s benned fog
belehalni.
Tóth Julcsi
kabát II.
hogy milyen
szeretni
tavasszal
ősszel
nyáron
nem tudom,
én télen szerettelek meg
s azóta ezt hordom
magamon
Tóth Julcsi
a vers
szó
azoknak, akik
engem hallanak
hála
azoknak,
akik magukat hallják.
Tóth Julcsi
Tavasz
Leültem.
Megfoghatatlan görcs állt a gyomromba.
Miközben ébredezik a természet, bimbók nőnek, újjászületnek az illatok,
Én belül alszok,
Letöröm rügyeim,
És sebes ujjamat szopogatom.
A vér íz szájpadlásomra ragad,
mintha méz lenne.
Lassan csillapodik ajkam bizsergése,
a fájdalomnak már csak körvonala vagyok.
Félek felnézni, noha
az eső kopogását, a házak tetején gubbasztó moha tompítja.
Hegyek mozdulnak meg bennem,
senki sem látja.
Félrenyelt könnycseppeim
most egyszerre
köhögésként törnek ki belőlem.
Farkasszemezek a szemben lévő
sarokkal.
Ott még a
sötétségben is van valami gyöngéd és ártatlan,
ahol a szívek
szomorú színben áznak,
árnyékosra meszelik a falat.
Mégis,
ahogy ránézek
olyan erő szorítja
mellkasom
mitől testem
csak reszketni
képes.
/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 /következő oldal/
Kaleidoszkóp 