Rostás Mihály
22.
táblát várok.
késik isten.
ujját tarja.
fekete égen
érzékletes cseppek.
amit többet érzel:
más sem látja.
nyisd ki,
az eresz,
a lámpa,
hajlik az idő.
lődd fel
magasra;
mennyire vicces
a nyomor.
Várom,
fiatalságom
valóját.
nyílt néhány
rózsa
egy rojtos
komplexus előtt.
Rostás Mihály
27.
kattogó pára.
összetört csésze.
alvadt vér
vesztegel.
karját nyújtja
az elesett légy.
torzított zümmögés.
csend híján
tekintgetek.
három napja
nem engedek
vizet,
mert nincsen
vödröm.
szédelgés.
másnapos csikk
dolga lenne
munkakedvet
adni.
látom,
hogy ez a
gyerek
sosem tudta
merre haladjon.
csak él.
Rostás Mihály
00.
Polcon hagytam
a hógömböt.
Nyolc lehettem,
nyáron loptam.
Nővérem kereste.
Rajtam.
Minden gyerek
egyre vágyott:
padláson enyésző
veréb csontvázát
kopogtatja
rajtam a halál.
nekem semmi sem
elég ócska ahhoz,
hogy kidobjam, csak
próbálom megtanulni a
szimbólumok valódi
értékét.
/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 /következő oldal/
Kaleidoszkóp 