Líra:
Varga László
Retro
Zsírfoltos, fehér műanyag szék
a beszakadt deszkás mólón Baranyában.
Múlt nyáron róla lógattuk magunkat
a hányászölden fodrozódó tükörbe.
Néztük, ahogy a hullámok
felveszik antidepresszánsaink lendületét
és a csend zajszűrői lesznek.
A szád mára bezárt, a szemed ki sem nyitottad;
talán én bénultam le.
Egy összeragadt nádcsomó vagy a fejemben.
Egy családi fotóra emlékeztetsz:
a kép széli torzításban álltunk nagyapa kertjében.
Mikor kiraktam, az én fejemet vágtam le,
hogy beférjünk a keretbe.
Varga László
Noir
A narancsfényben kókadó lámpaoszlopok
a város köldökei.
Göcsörtös ágak magányos kezekként
nyúlnak át a villamos ablakain.
Egybefolynak a langyos éggel
az omladozó házfalak.
Az éj halványszürkén zengő felhői
két sávon araszolnak a belvárosba.
Gyöngysorok zuhannak alá
a páratlan fokú márvány lépcsősoron.
Ott raknak fészkeket a sirályok,
ahol a decibelszint csend alatt van.
Ég az arcom a lehelletedtől,
zöldesbarna pálmaligetet ültettél a szemgödrömbe.
Görög istennő tölti ki a tenyerem ráncait.
A magasságokat lefelé értem.
A ködből lila orchideák nyílnak.
Párhuzamos utcákból lesznek irracionális gondolatok
Újságpapírból készítesz szárnyakat magunknak.
/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 /következő oldal/
Kaleidoszkóp 