Figyelő*
Filotás Karina
Idő-utazás
Begombócolt csend utazik velünk a buszon.
Jegyet sem vesz, csak mosolyog.
Olyan midentudóan.
Nem szólunk közbe.
Olyan semmittudóan.
Felszállnak.
Szemcsillogás .
Roppan a nosztalgia, édes az illata.
Puha, ráfekszenek.
Erzsi az.
Jolán az.
Erzsi Jolánja 1968 decemberéből.
Jolán Erzsije a Honvéd kórházból.
Megörülnek.
Simul a ránc, a korlátra akasztják
a hátfájást meg az unokák hiányát.
Újra nővérruhában virulnak, pletykálnak
aggódnak, szeretnek.
Összeérnek a kezek, a vonalaikba íródunk.
A találkozás felpezsgett nyakáról lecsavarják
a kupakot.
Elborít, úszunk benne mi is.
Mintha csak lapulna otthon nekünk is egy
Jolán és egy Erzsi 68-ból.
Hirtelen fékezés.
Megállunk, végállomás.
A megszakadt pillanatban csak a csend áll fel.
Leszáll.
Még mindig mosolyog.
Utána száll a két fiatal nővérke a Honvédból.
Ahogy elhagyják a buszt, megöregszenek.
Filotás Karina
Vándorkép
Annyi helyen akartam már lenni,
hogy az otthoni sarkokat árván hagytam.
Nem töltöttem ki.
Helyettem formára szőtte félelmeimmel a pók,
aki biztos, hogy azért lett a lakbér nélküli lakótársam,
hogy emlékeztessen, én is halandó maradok.
Tulajdonképpen mégsem ő az, akitől félek.
Az egzisztenciális gondok már a létformám részei
Ha összetalálkozunk a lépcsőházban,
direkt a postaládához megyek előbb.
Ha együtt lifteznénk, hamar elfogynék.
Úgy is azt mondom mindig, hogy utazó vagyok.
Ha elég apró leszek, utazhatok a bőröndökben,
amit világkörüli utakra vesznek
Végül csak Horvátországig jutnak el vele.
Ha odaérünk a régóta várt nyaralásokra,
minden rokonnak ismerős látványossággal képet csinálunk.
A legszebb, hogy én is rajta leszek, pedig nem.
De tovább utazunk és az óratorony lábánál,
tengeröbölben, erdő szélén és a várudvaron is úgy csinálok majd,
mint aki észre se vesz titeket.
Ez a mozdulat nektek is nagyon megy majd.
Aztán hazaérünk, és ti előhívtok minket.
Újabb családi album készül rólatok és rólam.
Szép emlék.
Ha előveszitek, újra megjelenek, mint dzsinn a palackból.
Karácsonykor majd a nosztalgiavonaton egyikőtök anyukája lehet, hogy felsóhajt:
-Milyen kár, hogy ebbe a képbe is belesétált valaki!
Újabb pont a halhatatlanságnak.
A póknak mégsem volt igaza.
Filotás Karina
Fordított Róma
Akár Rómában is születhettem volna.
Januárban még tavaszhoz hasonló
szél fújná ki a hajam közül a gondolatokat.
Verset írnék a sarki-kedvenc-kávézóban,
és kinevetném a turistákat a Trevi kútnál.
Mozgoldódnék is, leenné addigra hozott értékeim
az ókor, ami arany (vagy vörös).
A Colosseumra rá se néznék.
Csak rám borulna.
Utálnám a presszót, és titkon,
éjféli percekben idegen tájak ételeit főzném.
Albán népzenét hallgatnék,
megtanulnám rá a hagyományokat.
A pohárból kidőlne a ránk aggatott
kulturális reflektorfény.
A parkban az utcai lámpákat máshova helyezném.
Hosszú folyókat szőnék a szememmel
a távolba, és valahova messzebre írnám
a folytatást. Majd úgy feküdnék le, hogy
elhinném; szocreál panelházak ablakaiban
az én életem álmodozzák balkáni lányok.
*Folyóiratunk ezen rovatában olvasóink kapnak lehetőséget, hogy írásaikat megoszthassák a világgal. Ha szeretnéd, hogy a te írásod legyen a következő küldd el munkádat e-mailben, ami majd elbírálásra kerül a lektorok által.
/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 /következő oldal/
Kaleidoszkóp 