Katona Kati
Pictura
Nincs szebb pillanat annál, mint mikor a Nap eléri a látóhatárt. Felemelő érzés megfürdeni sugaraiban, mikor az emberi lélek nem lát, nem hall, nem érez, csak létezik. Elveszni azokban a hosszú percekben, mikor a távolban vadkacsák hada szeli át a vízfelszínt, madarak sokasága tér vissza otthonába a hosszú, munkával teli, fárasztó nap után. Hallgatni a távoli templom harangjának beszűrődő, egyre tompuló kongását, melynek hangjával tücskök kezdenek versengeni. Érezni a bőrön a még lágy, de már-már hűvös szellő sugallatát, mely azt suttogja: a természet hamarosan nyugovóra tér, de Te még maradj. Maradj, és most érezz. Mert Ő figyel Rád.
Gondolj, érezz, akár feküdj le a pázsitra, de ne kelts zajt; végül a természet válaszol Neked.
Végtére is, Ő az egyetlen, aki tényleg figyel Rád. Hallgatja szavaid, eggyé válik a lelkeddel és figyeli a tested apró rezzenéseit. A szíved dobbanásait.
A Nap eközben egyre lejjebb és lejjebb csúszik az égi létrán, lassan elköszön, de nem véglegesen. Ma sem véglegesen.
Ő Veled marad. Gondolkozz csak el egy kicsit. Köszönt el valaha is végérvényesen? Tudod a választ.
Sohasem köszönt el Tőled végleg, igaz, este nyugovóra tér, mint mindenki, de másnap reggel újra ragyog odafönn, mosolyával megvilágítva Téged.
Mindent érted tesz.
Érezz. A fűszálak figyelik rezgéseidet, érzik, ha boldogtalan vagy. Ugyanígy érzi a fa, a hangya, a pitypang és a közeledben csordogáló apró folyó is. Érted már?
Érted már, mi a természet?
Az örökös otthon, a mindent felölelő ház, hová bármikor betérhetsz megnyugodni.
A hely, ahol a fáradt lelkek megnyugodhatnak.
Érted már, miért nincs szebb pillanat annál, mikor a Nap eléri a látóhatárt?
Kaleidoszkóp 