Rostás Mihály
1.
nem lesz út
a folyón.
Számban
mantrázott végletek.
nem lesz hámló bőr
mellkasom felett.
igazság.
takaróba sodrom.
igazság.
már voltam.
meg takaró.
és sodrás.
mikor levegőt
Eszik,
nem tollat
kíván.
mikor belőlem
jön:
elhal.
Rostás Mihály
2.
dimenziók mutatnak
egyezést
a város
talpa alatt.
bokádból
tépett darab,
ami néhány éve
húsomba nőtt.
elképzeltem:
vagy anélkül
természetes,
hogy itt vagyok.
levegőt véve
látod
következő mondatom.
félelmet
tanulsz,
miközben
botorkálok.
nem kértem
ezt az acélos
látványt,
sem az
orromat
szúró
szürke
doboást.
idő nélkül lett
egyértelmű.
Rostás Mihály
3.
egy utcai
kavics könnyebben
leírja
egy haladás
fontosságát.
lépdelek,
hogy
időt
mérjen.
két szótag
jelentése
leíró,
csak egyetlen
szótag nekem.
itt. bent.
most is házat
bontottam
egyetlen igaz
pillanatért.
Rostás Mihály
4.
csempét rezget
a gáz.
képeket
ver le.
betonban nyugszik.
betonban
alszik.
végét kereső
praxis
veti meg
a földet.
férget ettem,
bőven
több vagyok,
néhány
kérdés nélküli
vonásnál.
most látom,
ahogy acélos
bakanccsal
vernek
egy
gumilabdát.
Rostás Mihály
5.
egy
durranó puska
tudja csak
megtörni
a csendet.
terasz alján
guggol
nikotinnal telt
ábrázata.
nézi,
ahogy egy
távolodó
liliom
szaggá változik.
ha véres kézzel állna –
nem áll.
minden könnye
csak generált
megszokás.
Kaleidoszkóp 