A vers halála
Véleménycikk
Papírra vetetted az első verstöredéked? Király! Ez azt jelenti, hogy a szunnyadó alkotói energiáid végre a felszínre jöttek. Ezt azt jelenti, hogy önmegvalósító lettél. Ez azt jelenti, hogy mertél kísérletezni és volt egy történeted, amit elmesélnél. Jelenleg valami új és merész kezdetén állsz, csillog a szemed és forr a véred.
Mielőtt belevágnánk a témába, tisztázni szeretném, hogy tudom, hogy a következőket mind megfogalmazhattam volna asszertívebben, úgy, hogy ne tűnjek önjelölt irodalmi Nobel-díjas véleményembernek, miközben én is csupán egy lelkes amatőr irodalomkedvelő vagyok, de azt akarom, hogy meginduljon egy fontos eszmecsere. Ennek érdekében nekem megéri egy kicsit zseb Jordan Petersonnak hangozni. Most pedig ugorjuk is bele a témába.
Talán el is kezdesz rendszeresen írogatni, amit aztán kiteszel az Instagram történetedbe vagy felolvasol az irodalom órán, esetleg beküldöd egy bulvárlapba. Amikor leírtad azt pár (száz) sort, majd elégedetten nézed, és magától értetődő módon azt gondolod máris költő lettél, és büszkélkedhetsz a műveiddel. Azonban ennél távolabb nem is állhatnál a valóságtól.
Az, hogy az irományod teljesíti a vers műfajának (több-kevesebb) tartalmi-formai követelményét, nem tesz téged automatikusan költővé. Most nem a definícióról van szó. Hanem arról, hogy mint ahogyan egy maratont sem tudsz lefutni az első kocogás után, az első pár (száz) irományod sem visz rögtön a célvonalig.
A kezdők elbizakodottsága az, ami úrrá lesz ilyenkor a felcsigázott alkotón. Egy tucat szöveg legyártása után megjön az önbizalom és a lelkesedés a verselés iránt töretetlennek látszik. A kezdő művész irományt halmoz iromány hátára, és mutatja ország-világnak. Azonban a probléma az, hogy a mennyiség növekedése és a minőség javulása közel sem azonos tempóban zajlik. A fejlődés előfeltétele a tudatosság, ami általában itt hiányzik és elveszik az izgatottság hévében és az informatív feedback hiányában.
Szükségszerűen, rengeteg középszerű vers keletkezik, kevés vagy nulla szépirodalmi értékkel (szubjektív fogalom), természetesen néhány kiemelkedő gondolat / kép / szófordulat társaságában. Aztán amikor a százegyedik vers után a tollforgató megkapja (végre) az első – kőkemények érződő – általában konstruktív szándékú kritikusait, meginog az önbizalma és megkérdőjeleződik mindaz, amit eddig az alkotói képességeiről gondolt. Talán még az írást is abbahagyja. Legrosszabb esetben pedig segítő szándékú bírálóira nem hallgatva, magát is becsapva, folytatja a gyermeteg szinten rekedt költészetét.
Mi a végterméke ennek? Egy kupac zsenge vers, egy pár zseniális ötlet, kihasználatlan tehetség és a kudarcélmény. Bekövetkezik vers halála – vagy talán még pontosabb kifejezés lenne a vers hamvában elhalta – hiszen a csupán félkész versek születnek, a kibontakozás pedig elmarad. Ez ellen akarom felvenni a harcot néhány kézzelfogható tippel. Kifejezetten olyan javaslatokat igyekeztem gyűjteni, amik a Figyelő rovatba beküldött pályamunkák leggyakrabban előforduló zavaró jegyeit igyekszenek orvosolni.
- Olvass, ne csak írj:
Ha csupán a kútfejedből szeretnél zseniális alkotóvá válni, akkor zsákutcában forgolódsz. Olvass, kortársakat, klasszikusokat, hazait és világirodalmat, és nem csak inspirációt kapsz, hanem útmutatást és tanácsot is. Az agyad rááll az olvasott alkotó gondolkodására és biztos vagyok benne, hogy ha az más alkotó szemszögéből nézel a saját történeteidre, csupa új és izgalmas gondolat és költői kép vár majd rád.
- Vizsgáld meg újra:
Ahogy egy családi házat sem építesz fel tetőtől talpig egy lendülettel, úgy a versedhez is megéri többször visszatérni (akár napokkal) később mielőtt véglegesnek tekinted. Így kellő érzelmi és gondolati távolságból tudod analizálni a műved, új gondolatokat fűzni hozzá, és igényesen megszerkeszteni.
- Közhelyes téma:
Szerelem, elmúlás, évszakok, csak néhány a legelcsépeltebb témák közül, amit választhatsz. Amennyiben nem tudsz új érdembeli tartalmat hozzáadni a témához- és mielőtt reflexből azt mondanád, hogy de te tudsz, légy őszinte magaddal és keress rá az ötletedre – akkor inkább hanyagold ezt. Én például inkább olvasnék arról, hogy mi az a fekete folt a farmereden, vagy milyen asszociációkat vált ki belőled az Erzsébet körút zaja egy ezredik ugyanúgy megírt “de fáj, hogy nem vagy itt” helyett.
- A téma kifejtése:
Írj bármiről, de ha mégis bátorkodsz egyet választani az elcsépelt tematikák közül, akkor ez ezerszer igaz: a megközelítésed legyen egyedi, árnyalt és legyen mélysége. Ha a felszínnél tovább nem tudsz jutni érzelmi vagy logikai vonalon (a versed típusától függően), inkább gondolkozz új témán.
- Túlzó távlatok:
Egy kortárs író közönségtalálkozóján hallottam ezt a hitvallást és rögtön megragadott; annyira, hogy ezt most nagy betűkkel le is írom.
AMEDDIG A SZOBÁDAT NEM TUDOD SZEMLÉLETESEN MEGJELENÍTENI EGY VERSBEN, ADDIG NE ÍRJ A CSILLAGOKRÓL!
- Rímek:
Ha nem tudsz rímeket írni és nem értesz profin az ütemhez, ne írj rímeket. Csak szabotálod a tartalmat. Írj szabadverset inkább.
- Ne írd le, mutasd meg:
Az olvasó nem tudni akarja egy versben, hogy mi történt, hanem átélni. Ne írd azt, hogy feszültség van a testedben. Írd inkább, hogy a gyomrod görcsbe rándult, a fejed fel akart robbanni és a légzésed is egyre szaporább lett.
- Stílusrétegek:
Döntsd el milyen atmoszférát szeretnél teremteni és használd a nyelvi regisztered annak megfelelően. Például, ha egy temetésről beszélsz, kérlek ne használj olyan (játékos szómezőből származó) szavakat, hogy virgonc, szedett-vett vagy gügye.
Neked mi a legnagyobb kihívásod a versírásban? Van egy tipikus hibád, amibe időnként belecsúszol? Ha elég merész vagy leírni ezt és inspirálni más lelkes leendő költő kollégákat, a Kaleidoszkóp Facebook közösségében, kíváncsian várom posztodat; legalább annyira izgatottan, mint a következő pályamunkádat a Figyelőbe!
Varga László
Kaleidoszkóp 