Katona Kati
Robogás
Puha mellkasod
vetett árnyékában
fekszem,
szememre lassan
könnyū félálom
nehezedik.
Szived robaja
mint öreg
vonat-robogása,
mely még
akkor csengett
fülemben
utoljára,
mikor felültem
a legelsõ
szerelvényre,
hogy
elutazzam
magamhoz.
Lélekben
napokat, hónapokat
utaztam,
holdakkal, csillagokkal
találkoztam.
A vonat
egyszercsak
hirtelen,
nagy zajjal
megállt.
Megállt
azért,
hogy én
leszállhassak,
s betérhessek
hozzád.
Oda,
hol mára már
Veled együtt
önmagam
is megtaláltam.
Katona Kati
Lélekzaj
szemeim alatt
hamis
délibábok báboznak
gyermekded darabot,
mely hátrahagyott
múltamra
emlékeztet.
a házak között
táncosnőként
táncol
a langyos szél
egy melódiára,
melyet csak
én hallok
és senki más.
nézem, ahogy
a csend kiált
szakadatlanul,
de valamiért mégis
reménytelenül
szerelmesen.
a szél
belefeledkezik a lassú,
végzetes homályba.
a világ
ezer meg
egy csodája
közül
miért pont
én lennék
az az egy, ki
végtelenül
szerelmes a halálba?
fáradt vagyok
a szél
beszél,
s egy levelet
görget
át a síneken- –
még meleg van,
de már érzem a tél
ismerős
dallamát szívemben.
Kaleidoszkóp 