Figyelő*
Góra Nikoletta
kóbor macska
csak tudod
némaságban választ keresni is olyan,
mint várni a buszt ami nem jön
előbb-utóbb megbeszélem magammal
az egészet
és majd eldöntjük, melyik irányba gurítjuk
emléked üveggolyóját
a konyhaasztalnál is csak
a gondolataim foglalnak helyet
velem szembe,
szétszaladnak, és vadul zajt csapva
töltik meg a termet
ez is olyan, mint amikor a hosszúra nyúló nyarat
küszködik leváltani az ősz
és reggel már nem találom
a határt a füst és a leheletem közt
de délután még
karjaiba vesznek a nap utolsó élettel teli sugarai
és a meleg aranytakaróban
emlékedbe ringatom magam
a stagnáló állapot szürkületet von maga után
utcalámpa fénye töri meg az este leszálló sűrű ködöt
az orromig sem látok
hallgatom lépteim tompa koppanásait
hova tűntél? viszonzatlan szerelem, te csúnya kis árva, te szerencsétlen, te undorító merre mentél? ki zavart el és hol talállak most? melyik sarokban kuporogsz?
tejet öntök egy kis porcelán tálba, az ajtó mellé teszem
és előbújik, óvatosan lépegetve
szőre ázott, sántít is
hát mi van elütöttek?
csendben nézem odabentről
mostmár nem ijesztem el
hadd egyen
*Folyóiratunk ezen rovatában olvasóink kapnak lehetőséget, hogy írásaikat megoszthassák a világgal. Ha szeretnéd, hogy a te írásod legyen a következő küldd el munkádat e-mailben, ami majd elbírálásra kerül a lektorok által.
/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 /következő oldal/
Kaleidoszkóp 