Bíbor/VII.

Györei A. Zsombor
Hétköznapi Golgotha

Útnak indul a néma zarándok,
Tiszta előtte útjának célja,
Meggyújtja lelkében a lángot
A magával hordott hagyatéka.

“Talán felmerülhetne bennem,
Hogy valaki másnak átadom,
De viszem inkább csendben
A keresztet a hátamon.”

Bíboros mámorba süpped a hajnal,
A közelben száll le dalolni kuvik,
Elmúlt ábrándot idéz fel a dallal,
Amíg a vándor a porba bukik.

“Néha felmerülhetne bennem,
Hogy valaki mással láttatom,
De csak viszem tovább csendben
A keresztet a vállamon.”

Sohasem várt ő megmentőre,
Régóta készül erre az útra,
Sebekkel van tarkítva a bőre,
Még ha nincs is töviskoszorúja.

Kísérő nélkül halad fel a dombon,
Arcát perzselik a napsugarak,
És bár úgy érzi, túl van a dolgon,
Dolga e Földön még mindig akad.

“Néha felmerülhetne bennem,
Hogy magam helyett rád hagyom,
De azért viszem egyre, csendben;
Az én keresztem, én vállalom.”