Katona Kati
Óda
Általad ébredtem rá
szemeim valódi
színére,
melletted rajzolódott
ki vállaimnak
gyönyörű,
igaz íve.
Melletted tanultam
meg, milyen az,
mikor nem kell
félni,
milyen is
árnyék helyett
valódi,
hús-vér alakként
élni.
Megmutattad
lényem igaz-voltát,
mi előtted
vad viharok
kíméletlen sorát
élte át.
Szívem
tavasza, ősze
immár mind Tied:
már nem tudnám
elképzelni az
életem
nélküled.
Katona Kati
Szoba
Én nem így képzeltem el
a csendet
éjjelenként mégis
mindig meglátogat
homlokomra ólomként
nehezedik rá
s látogatása szüntelen
lüktető fájdalommal
párosul
kong körülöttem
a légüres tér
a levegő
összenyom a semmi
emellett hibátlanul
tökéletesen
összenyom a minden
az ágyban
párnák helyett
fekete lyukat
vetettem
magamnak
halálosan, fájón
igénylem a rendet
én semmiképp sem
így képzeltem el
a csendet.
Katona Kati
Tél
Úgy álltál fel
az asztal mellől,
hogy magaddal vitted
a múltamat.
Nem mondom, hogy bánt,
ahogy a tejfehér ködben
a házról,
pontosabban
a félig már omladozó
városháza épületéről
a madarak csoportosan
repülnek el a velem
ellentétes
irányba.
Ismerős.
Tulajdonképpen
nem is látom őket igazán,
csak szárnycsapásaik
szelíd jajveszékelését
hallom.
Megnyugtat.
Miközben
a köd
az arcomhoz
egyre lejjebb
és lejjebb ér;
én azon tűnődöm:
milyen hirtelen
és könyörtelen
a világ legszebb
megváltója,
a tél.
/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 /következő oldal/
Kaleidoszkóp 