Ajánló:
Robert Merle
Madrapur
Merle megkapó története egy teljesen átlagos és mindennapi élethelyzetből indul ki. Néhány, egymás számára teljesen ismeretlen utas száll fel egy repülőgépre. A főszereplő valós időben jegyzi le az eseményeket. Az utazás eleinte minden különösebb fennakadás nélkül zajlik – leszámítva, hogy a felszállóktól elkérik a tárcájukat és hogy nem látják, a személyzet hova pakolja a bőröndjeiket. Ez okoz is némi aggodalmat a főhősben… de semmi leküzdhetetlent. Igazán csak akkor kezd el szorongani mikor megtudja, hogy az úticél, Madrapur, ahova a repülőgép szállítja őt és a többi utast – nem létezik. Valamint egyidejűleg többeknek is elkezd feltűnni, hogy a stewardess mintha különösen viselkedne… mondjuk úgy, mint aki rémeket lát. És lassan, de biztosan az a félelem is érlelődni kezd az utastér tagjai közt, hogy talán… csak talán – egyáltalán senki nincs a pilótafülkében. Ezen a ponton kezd el a történet elütni egy átlagos élethelyzetről szóló leírástól. Jobb híján és mert semmit sem tehetnek a kialakult helyzet ellen, az utasok szépen lassan kezdik egymást megismerni. Kisebb-nagyobb szövetségek köttetnek, valamint egyre több konfliktus is felüti a fejét a szorongó, magatehetetlen közegben. Merle meséje az életről szól – sokkal több egy izgalmas történetnél. Olyan könyv ez, aminek a valódi jelentése felett könnyen elsiklik az egyszeri olvasó, ha nem figyel eléggé. Ajánlott mindazoknak, akik szeretnek elveszni a mély és összetett szimbólumok sűrűjében – akik az ilyen káoszban magát az életet látják. A könyvet letéve több mindent is átértékel magában az ember… Miért vették el az utasok személyes holmiját? Mitől riadt úgy meg a stewardess? Mi is valójában Madrapur? És a legfontosabb kérdés mind közül: a cél a fontos – még ha a létezése erősen vitatott is – vagy pedig az út, ami odavezet?
Bandicz Bálint Barnabás
/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 /következő oldal/
