Feil Gréta
Vigyázz!
Egy katonai szolgálat az életünk. Szolgálunk anyánknak, apánknak, a tanárunknak, a főnökünknek. A rendőrségnek, az orvosunknak, a kormánynak, a szomszédnak, vagy a postásnak. Szolgálunk a világnak. Tisztelgünk minden reggel, futunk tíz kört az udvaron fekete bakancsban. Esténként telesírjuk a párnánkat, (de csak ha senki sem látja) és persze nem vitatkozunk. Egy engedelmes katona csak akkor beszél, ha kérdezik. A gyerek csak akkor szólhat az iskolában, ha felszólítják. Indokolva ezt azzal, hogy máskülönben elszabadulna a káosz. De hiszen még gyerek. Káoszra van szüksége, nem arra, hogy betörjék és rettegésben éljen. És ha lázad a rendszer ellen, (egyébként jogosan) még a szülei is összeszidják, hogy nem fogja vinni semmire az életben. Félelemből kezd tanulni. Aztán később már félelemből él. Fél a tűtől, de magára varrat egy sárkányt, mert fél, hogy nem fogják elég menőnek tartani. Fél a drogoktól, de beveszi, elszívja, mert fél, hogy kinevetik és gyávának tartják. Tetszik neki a színes haj, de nem festi be, mert fél a megalázástól. Van rajta egy kis felesleg és nyáron nem mer haspólót húzni, mert fél, hogy kövérnek fogják tartani. Fél önmaga lenni, ezért kreál egy másik személyiséget, ami mögé elrejtőzhet és bátornak tűnhet. Este, amikor lekerül a maszk, akkor retteg. Az élettől, a holnaptól és önmagától.
Én nem félek. Sosem volt vesztenivalóm. Sosem tudtak betörni. Megtörni sokszor, de be sosem. Amit teszek, azt nem félelemből teszem. Néha remeg a lábam a part szélén. Néha megbotlok és napokig, hetekig bántom magam érte. Gyakran nem tudom mi a helyes döntés. Elveszve érzem magam. De ismerem és büszkén vállalom a lényem minden egyes apró darabját, aki ezt azzal hálálja meg, hogy segít túlélni. És embernek maradni egy ennyire embertelen világban.
/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 /következő oldal/
Kaleidoszkóp 