Kaleidoszkóp

Próza:

Bandicz Bálint Barnabás
Akit megcsókolt a nap

3. fejezet

A kisfiú számbaveszi a hétfői nap ellógásának lehetőségét

Négykor keltem, épp ahogy terveztem és még élénken élt bennem az iménti látomás, pár pillanatig még mintha az a nyomorult sípszó is a fülemben visszhangzott volna. Egy ideig – néhány másodpercig – összezavart, hogy miért látom még mindig a sárga fényt, de aztán rájöttem, hogy a plafont bámulom és hülyén éreztem magam. Mint rendesen, most is erősen próbáltam még egy pár percig felidézni az ismerős illatot és megfejteni az eredetét, de hamar feladtam és nem bosszantottam magam tovább.

Ébredés után az első tíz-húsz perc kritikus fontosságú. Ilyenkor dől el, hogy akaratomon kívül visszaalszom e vagy nem. Ha elnyom újra az álom akkor biztos, hogy nem kelek fel újra, még az ébresztőre sem. De ha erőnek erejével sikerül nyitva tartanom a szemeimet erre az időre, akkor minden fasza és ébren maradok. Egy tipikus koránkelő nyilván kiröhögné ezt a szertartást, de aki hozzám hasonlóan rossz alvó az biztos megértené. Úgyhogy el is kezdtem minden erőmmel arra fókuszálni, hogy nyitva tartsam a szemeimet és még a hátamra is fordultam, hogy kényelmetlenebb legyen a testtartásom és ne tudjak olyan könnyen visszaaludni. Ezek tényleg fontos mozzanatok mert már vagy egy tucatszor aludtam el reggelente, ha az ébredés utáni időszakot félvállról vettem. És én nem vagyok az a típus, aki, ha meglátja, hogy elbóbiskolt, hanyatt homlok rohan az iskolába, hogy az utolsó néhány órájára még lehetőleg odaérjen. Nem, én felkelek, ránézek a telefonomra, ha ugyan nem tűnik fel, hogy a nap már kibassza a szemem, olyan magasan van, konstatálom a történteket és eldöntöm, hogy mindenki bekaphatja, esőnapot tartok. Anyáék szokták ezt mondogatni, ha egyszerre vesznek ki egy napot a szabadságukból vagy beteget jelentenek. “Ma nem mehetek dolgozni, esőnap van, nem látod, hogy zuhog?” Jó kis poén. Néha egész jófejek tudnak lenni.

Csakhogy lógni egyáltalán nem ilyen egyszerű. Először is, miután kitisztul a fejem, elkezdek bűntudatot érezni. Ez egyébként óriási faszság mert minden idegszálammal érzem, hogy erre semmi okom. Az érveim a következők:

Először is, az általános iskolai éveket is beleszámítva több mint kilenc éve szopom a faszt az iskolapadban és mivel gyerek vagyok, az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy ez milyen hosszú idő. Másodszor, az iskolában egy rakás idióta faszságot tanítanak, ezt mindenki tudja. Abból kapok a legkevesebbet, ami tényleg érdekelne és amivel talán a jövőben is foglalkoznék és azt is idióta, inkompetens, köldöknéző módon. Aki összerakta ezt a rohadt tantervet annak egyesével tördelném el az ujjait legszívesebben. Harmadszor pedig és ez a legszemélyesebb okom: csak szopni tudok az iskolában. Annak biztos könnyebb, akinek megvan a maga sleppje meg minden, de engem lenéznek mindenhol és kiutáltak mindenhonnan. A nyomorultaknak másfél év elég volt ahhoz, hogy eldöntsék a sorsom. Nincsenek barátaim és egy tanárnak sem vagyok a kedvence. Állandóan kinevetnek, kigúnyolnak, lekisfiúznak és akármerre megyek, kurva nagyokat röhögnek rajtam és ehhez szervesen kapcsolódik a negyedik érvem: “Legelőször is jöjjetek dühbe és mondjátok, ember vagyok az istenit! Nekem fontos az életem!” Ezt egy filmben hallottam.

Egy szóval, ha úgy döntök, hogy megszakítom néha egy egy napra a lassan egy évtizede tartó pokoljárást, akkor ahhoz jogom van és mindenki bekaphatja. Na igen, ez a dolgok logikus megélése. De talán a nevelés, talán a szociális ingerek és a társadalmi igényekre való önkéntelen reflexió az oka, nem tudom, hogy mégis bűntudatom van minden ilyen alkalommal. Még akkor is bűntudatom van, ha valóban beteg vagyok. Tényleg igaz, hogy az emberrel saját maga tud a legjobban kibaszni.

És ez még csak a dolog első része. Én rendelkezem a szülői igazolásokkal tehát nem kell engedélyt kérnem anyáéktól, csak közlöm, ha elhasználnék egyet. Ezek mára természetesen mind elfogytak, mert a lehetséges három napra való igazolás az semmi. Marad az orvosi igazolás. Van itt falun saját háziorvosom, egy igen kellemes nőszemély, álmaimban néha patás ördögként látom viszont. Akkor is ferde szemmel néz rám, ha a karom törött el, arról is azt gondolná, hogy szimulálok ez a szelíd, romlatlan lélek, hogy fordulna fel ez is. Így tehát szabályosan könyörögnöm kell neki amíg sanda, gyanakvó és rosszindulatú tekintettel méreget és ez csak tovább fokozza a teljesen indokolatlan de mindig jelenlévő bűntudatomat. Komolyan, mikor az ember szabadulni akar valami elől, mintha minden és mindenki összeesküdne ellene. Az életem egyéb színterein és epizódjaiban már megszoktam ezt de ilyenkor mindig felhorgad bennem a szunnyadó önérzet. Merthogy nem csak az orvos, de a szüleim és az ismerőseim, akik látják, hogy épp nem vagyok iskolában, vagy az osztálytársaim, akik valami mód tudomást szereztek arról, hogy csak lógok és nincs különösebb okom a hiányzásra: mind úgy néznek rám ilyenkor, mint egy darab szarra. Meg a fejüket csóválják hozzá. Pedig hát számoljunk együtt: nyolc év általános, négy év gimnázium, de esetemben ez öt mert előkészítős évfolyamra járok. Ez tizenhárom év, a kurva életbe, amit az iskolapadban töltök, hogy mindenki más elvárásainak, de soha nem a sajátjaimnak megfeleljek. Hát tényleg olyan nagy bűn néha megszabadulni a terheinktől?

Nem, egyáltalán nem az. Kár, hogy az én véleményem semmit nem számít a témában. Talán egy jobb helyen, egy jobb oktatási rendszerben többet várnék el magamtól de itt szabályosan megfojtanak minket a túlzó elvárásokkal, amiknek semmi köze az érdeklődési körünkhöz. Én irodalmas vagyok, csak ehhez értek és ezzel is akarok foglalkozni, mondjuk tanárként. Ettől függetlenül nyilván magamra kell szednem némi alapműveltséget más tárgyakból is de mi a halál faszának kell az én magyaros beállítottságommal egyenletrendszereket és a gúla területének kiszámítását tanulnom? Persze nyilván azért, hogy ne gondolkodjak olyan nagyon sokat. De mindegy, abba is hagyom a tanterv kritikáját, mert közhely az egész, úgy ahogy van.

Mindennek az a kibaszott magyar mentalitás az oka. A lesújtó, megvető tekinteteknek, a helytelenítő fejcsóválásnak meg a rosszindulatú kérdezősködésnek. És nem csak a lógásról beszélek. Bármit csinálsz, ami nem illik be a mások normalitásról alkotott képébe – ami persze azt jelenti, hogy a magukról alkotott képébe – azt leköpik és megvetik. A magyar ember imád szenvedni és nézni ahogy mások szenvednek. Nézzétek csak meg a Himnuszunkat! “Jaj de rossz nekünk, szegény magyarok, hüpp-hüpp, jaj mi lesz velünk” Hát így. Ezek vagyunk mi, csillagtarsolyos, szíriuszi magyarok, a Kárpátok hűtlen gyermekei, hazafiak. Egy rakás duzzogó kamaszgyerek. Jaj de rossz nekünk, nem jó semmi soha. Csak csinálni ne kelljen semmit, csak harcolnom ne kelljen. Bőven elég, ha a valamikori harcosokra emlékezhetek és közben végig többes elsőben beszélek majd. “56-ban fellázadtunk”. “Mi találtuk fel a Rubik-kockát, 48-ban kirobbantottuk a forradalmat és megvertük a törököket Nándorfehérvárnál”. Szép is a dicső múlt de mire fel ez a királyi többes, barátaim? Mégis mi a faszt csináltatok ti miközben így elrohadt az ország és a béka segge alá süllyedt a közmorál és végig néztük a szellem agóniáját? Hol voltatok mindeközben? Mi magyarok, egy rakás balfasz vagyunk egymás hegyén hátán, ez az igazság. Nem érdemeltük meg Hamvast, József Attilát és az összes többi jeles gondolkodót. Elárultuk a nagymúlt hőseit, kiárusítottuk és megvertük a magyar szellemet. A tízmillió megvert, elárvult kisgyerek országa vagyunk, akik sosem tudnak eleget sírni és sosem állnak ki magukért és soha, soha a kurva életben nem képesek felnőni az annyit emlegetett dicső múlthoz és a holtak emlékéhez. Ezt jelenti magyarnak lenni és ezért van ennyi rosszindulat a mindennapjainkban. De azt hiszem, hogy egy kicsit eltértem a tárgytól.

A lógásról beszéltem. Azért jutott eszembe mindez mert akkor hétfő reggel bizony megfordult a fejemben, hogy esőnapot tartok és ó, bárcsak így döntöttem volna ahelyett, hogy bemehetek. De végül beugrott Zacsi, az igazgató és az egész hiányzások körüli kalamajka és meggondoltam magam.
Sokat hiányzok és többé kevésbé rendszeresen, ami miatt többször megfeddtek és megfenyegettek már az utóbbi másfél évben. Azt hiszem, előbb utóbb egészen biztosan kicsapnak majd emiatt, de talán az eddigiek után nem lep meg ha azt mondom, hogy magasról szarom le az egészet. Talán kitalálhattátok az eddigi kifejtéseim alapján, hogy nem az a fajta vagyok, aki sok örömet lel maga körül, az úgynevezett valóságos életben, az anyagi világban. Egyszer olvastam valahol, hogy az ember kétféleképpen tud elvonulni. Először is elvonulhat fizikailag, ilyen például a kivándorlás. Másodszor pedig elvonulhat önmagába a világ elől. Így próbálhattak elmenekülni a szörnyűségek elől mondjuk a haláltáborok foglyai. Én nem mehetek sehová, röghöz köt minden az életemben. Nincs kiemelkedő tehetségem és a szerencse sincs velem, hogy valahogy magam mögött hagyjam ezt az egészet és új helyre kerüljek, ahol nem hívnak kisfiúnak és nem néznek le és én is megpróbálhatnék egészségesebb, érdemesebb életet élni. Mivel erre nincs lehetőségem, befelé vonulok el. Az életem jelentős része a fejemben zajlik, a többi mind csak sallang és káosz, amit megvetek. Ha éppenséggel érdekelne hol vagyok, belül keressetek.

Viszont időnként megesik, hogy erővel rángatnak bele ebbe a rohadt, nyomasztó világba és letépik rólam a takarót. Zacsi, az igazgató az egyik legjobb példa erre, aki a legnyomasztóbb nyárspolgár, akit valaha láttam. Úgy terpeszkedik el az iskolánkban, mint egy igazi kis Cézár, a szemétdombon kapirgáló kiskakas és közben rohadtul nagyra van magával. Apropó, van is erről egy jó sztorim… illetve nem is annyira jó, inkább csak kifejező…talán azt mesélem el legközelebb. Igen, azt hiszem ez nem is rossz ötlet. Mert szerintem még nem eléggé érthető, hogyan látom a világot, hogy milyen szánalmas az egész…és benne én is, hát persze. Mégis, valahol mindenki taszító, mindenki förtelmes… Igen, így lesz a legjobb. Legközelebb elmesélem milyen volt az első időszak, mi több, az első hét, amit eltöltöttem ebben az istenverte gimnáziumnak hívott nyomortanyán.

Folytatása következik (a szerk.)

/előző oldal/ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 /következő oldal/