Horváth Florencia
Kifestő
Csészéket dobálok a szomszéd ház falának,
tányérokat verek a földre.
Reped a porcelán,
ahogy fröccsen, szilánkok karcolják bokám.
Jó most így, hagyni sebesülni magam.
Látni, hogy nyoma marad.
Rózsaszín minták, piros pöttyök robbannak morzsákra,
ha egy darab visszapattan, nem ugrom el.
Hetek múlva is előkerül valahonnan a zománc,
ruhából hullik, hátat sért.
Lesz, amit sosem találok meg.
Feldobok egy süteményes aljat,
engedem hullani.
Nem nyúlok utána, mellettem csattan.
Fehér bőrömön vörös festék a vér.
Herendik és Zsolnayk irigylik rajzolatom.
Az összeragaszthatatlanság nyomai tesznek széppé.
Ki vág majd neki a betonnak,
hogy az arcába fúródjon szétrepedt arcom,
az a nem mindegy.
Horváth Florencia (2002) költő, kritikus, a prae.hu főszerkesztő-helyettese, a Fiatal Írók Szövetsége Junior műhelyének egyik vezetője. 2021-ben Móricz-ösztöndíjat, 2023-ban József Attila Irodalmi Támogatást nyert, 2024-ben a Salvatore Quasimodo Költőverseny különdíját vehette át. 2025-ben Vas Vármegye Prima Díjasa lett, ugyanebben az évben jelent meg első, Hiátus című verseskötete a Kalligram Kiadónál. Jelenleg második könyvén dolgozik.