Kaleidoszkóp

fekszenek fagyottan, törött
lábszárral, beszakadt koponyával.
vagy a szivárványvölgyben lógnak kötélen,
meg jégtömbként ülnek színes ruháikban.
aki mégis feljut a csúcsra egy életre
a mennyből száll alá. aki le is jut élve
annak aranyba foglalják nevét nyugaton.
csak a falusi serpák unják az egészet,
-többszáz esztelen ingajárat. de az instán
mára ők is csúcsrajárnak. oxigénpalack
és málhák nélkül ülnek a fotelben,
csüngenek a neten. már csak a szivárvány-
völgyben lógnak valódi névtelenek,
színes ruháik lemállanak róluk a borotvaéles
szélben. viharok jönnek-mennek.
ők pedig himbálóznak még éveken át
sok-sok követővel a fejük fölött, akár
a pocakosodó serpák az instán.

---

hattyú

pedig július vége, máskor
a tiszapartot már rég belaktad.
béke van és eső utáni áradás.
mi kellene más, mozdulatlan
kalandnak? árad a néma víz
és mint tavasszal, fel-fel habzik.
volt év, mikor a szamosból
elhullott birkák, lovak…
idén újra fertőz a folyó, ki hinné,
hogy a háborúból érkező tiszalé
mossa lábad elé az ukrajnai
tömegsírokat. lentebb a parton
családok fürdenek. béka vartyog
a belógó ágak közt. meleg van,
hűlni jó, és vacogni nevetve. ki akar
a halálra gondolni, meg, hogy odaát
dúló harcok. nyaralás és elnyúlt
homokos part. fénylő rágógumi
a napernyő rudjába nyomva. még
egy hónap a nyárból. lövész- és
halottas árkok, eltévedt golyók,
néma medrek, örvényes tisza hűvöse.
ki tudja, honnan, sosem látott
hattyú tempóz a csillogó zöld folyón.

---