Kaleidoszkóp

Korábban láttam már Jiří Menzel filmeket, ezért úgy gondoltam, ez az alkotás is hasonlóan tetszeni fog, mint az előzőek. A Sörgyári capriccio vagy az Az én kis falum című filmek kifejezetten megmaradtak az emlékezetemben; sajátos, egyszerűnek tűnő történetek, a különcnek mondható karakterek, az idétlen történések mellett a súlyos és fontos üzenetek, tanulságok bemutatása. Menzel keserédes vígjátékai a cseh társadalom hétköznapi megpróbáltatásait, életkörülményeit mutatják be a 20. század idején humoros, olykor groteszk módon. Azt, hogy a kisemberek hogyan próbálnak túlélni az életben, hogyan alakulnak a kapcsolataik és hogyan birkóznak meg elnyomottakként a rendszer és a bürokrácia hatalmával szemben. Alapvetően a filmjei kifejezetten szórakoztatóak, megmosolyogtatják a nézőt, azonban ott motoszkál egyfajta melankólia, egy keserű szájíz, amit lehetetlen nem érezni. A szereplők és a körülmények szatirikusan ábrázolt eseményei mögött ott van a szomorú valóság árnyéka, amit a rendező humorral bagatellizál el.

A Szigorúan ellenőrzött vonatok című alkotás 1966-ban készült Bohumil Hrabal, a cseh irodalom kiemelkedő írójának kisregénye alapján, a történet pedig a német megszállás alatti Csehszlovákiában, a második világháború utolsó napjaiban játszódik egy kisvárosban. A film főszereplője Milos segédforgalmista, aki újonnan kezd dolgozni a vasútállomáson Tapicska forgalmista mellett, aki egy igazi szoknyavadász és ellenálló, magasról tesz a szabályokra és természetesen a németekre. További szereplő például Max, az állomásfőnök, akinek a karakterét legjobban talán úgy tudnám jellemezni, mint „kakas a szemétdombon”. Bugyuta jellemével szemben igyekszik fontosnak beállítani magát, és tartani annak látszatát, milyen nagy feladat az övé. Számára a rang, példamutatás, az erkölcs, a németek és a felsőbb vezetés parancsai elengedhetetlenek, eközben pedig igen féltékeny Tapicska forgalmista szexuális életére. Ezen a szereplőn keresztül jól mutatja be a film, hogy az egyszerű kisemberek milyen könnyen lekenyerezhetőek, ha hatalmat kapnak. Zednicek tanácsnok, a rendszer és a Führer hű alattvalója büszkén vázolja fel a kis vasutas brigádnak a dicső német erők stratégiai lépéseit – amik mellesleg kudarcot vallottak. Továbbá figyelmezteti őket, hogy minden, rendszert sértő ballépés súlyos következményekkel jár, kiemeli, hogy német barátaink a béke hírnökei. Majd hangsúlyozza: „Különös figyelmet fordítsanak a szigorúan ellenőrzött szerelvényekre!”. Az állomáson semmi érdekes nem történik; nap mint nap haladnak át különböző szerelvények, mígnem egy napon megérkezik az a bizonyos nagyon szigorúan ellenőrzött, amivel Tapicskának tervei vannak.

„Nevezetes család vagyunk.” Ezt a jelenetet nézőként érdemes lehet megjegyezni a filmben. Milos családja nem éppen példát mutató hírnévvel vonult be a kisváros történelmébe. A film elején, amikor Milos bemutatkozik, mesél a családjáról; dédapjáról, nagyapjáról, akikben az volt a közös, hogy igen szerencsétlen, mondhatni banális okból kifolyólag haltak meg. Apja mozdonyvezető volt, aki korán nyugdíjba ment és azóta csak lógatja a lábát. A családi hírnév pedig onnan ered, hogy mindenkit munkakerülőnek tartott az egész város, akik nem csináltak az égvilágon semmit, amiért meg kellett volna dolgozni. Ez egy logikus keretet ad a filmnek, ami a végén értelmet ad az egész cselekménynek. Felmerül a kérdés: Milos tovább viszi ezt a családi hagyományt?

A történetet Milos szemszögéből látjuk, ahogyan érzékeli az eseményeket. Egy fiatal, vékony, ártatlan, esetlen, félénk fiú, aki, lelkiismeretesen végzi a munkáját, szorgalmas, ugyanakkor nem tudja pontosan, mihez kezdjen magával. Annyi biztos, hogy szerelmes Másába, a kalauz lányba. Milos sosem volt korábban lánnyal, nem tudja, mit kellene csinálnia, minek kellene történnie. Menzel a filmben központi témának állítja be az erotika, a szüzesség elvesztésének kérdését, mint a felnőtt férfivá válás feltételét. A jelenetek ugyanakkor nem tolakodóak és nem naturalista módon mutatják be a szexualitást, inkább érzékien és utalások által. Milos szüzességének elvesztésére tett kísérletei kudarcba fulladnak, mivel nem tudja teljesíteni a férfiszereppel kapcsolatos elvárásokat. A sikertelenség mély depresszióhoz vezet, amely végül öngyilkossági kísérletbe torkollik. Számára az idilli szerelem elképzelhetetlen a nemi beteljesülés nélkül. Mindaddig ebben a hitben él, amíg Mása egy alkalommal egyértelműen többet nem vár el tőle. Amikor a lány döbbenten szembesül a fiú tehetetlenségével, Milosban is tudatosul, hogy a puszta hódítás nem elegendő: a kapcsolat testi dimenziója nélkül nem érezheti magát teljes értékű férfinak. A szégyen és a szorongás ezt követően oly mértékben elhatalmasodik rajta, hogy az öngyilkosság tűnik számára az egyetlen kiútnak. Bár az impotencia mögött biológiai okok is állhatnak, a háború okozta feszültség és bizonytalanság is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ez a jelenség a korszak fiatal férfiai körében nem számított rendkívülinek. A szorongást fokozta Milos esetében, hogy forgalmista társa nap mint nap nőkkel hempergett az állomásfőnök csodálatos osztrák kanapéján, és kérdezgette a fiút, hogy „A te kis Másád milyen?”, amire Milos csak annyit felelt: „Rendes.” Érdekes párhuzam a film cselekményében, hogy az intimitás a film egyik fő témája, miközben a háttérben zajlik a háború és az ezzel járó borús hangulat. A szexualitás és az ezzel járó szorongás és fizikai tünetek egy igazi tabu tematika, amiről nem szívesen beszél senki mással, sőt inkább az ember szégyenből sem akar róla kitárulkozni. A világháborúk idején sok volt a nemi erőszakról és a kiégett katonák szexuális elvonási tüneteiről beszámoló eset. A filmben megjelenített impotencia jelenség ennek a kaotikus időszaknak a másik oldaláról közelíti meg a szexualitást és a nemi vágyak, ösztönök hiányát. A háború egyrészről az emberből képes kihozni az „ösztönlényt”, olyannyira, hogy elszabadul és zabolátlan módon tombol, másrészről ennek az ösztönös fizikai vágynak a hiánya léphet fel, akár a lélek hasadása, az instabil, bizonytalan életkörülmények miatt. Milos esetében a teljesítési stressz okozta nyomás, a csalódás és a visszautasítás fokozza ezt az állapotot, ami a fiú szerint valóságos kudarc, betegség, egy igazi szégyenfolt az életében.

Milos egyértelműen nem egy tipikus főhős, inkább Tapicskát nevezhetnénk annak, aki lázad és ki akar törni a németek karmai közül. Tapasztalt, magabiztos, de ellenszenvessé teszi a nőzős, nemtörődöm és arrogáns jelleme. Emiatt nevezhetjük inkább antihősnek. Milost nem éppen érdekli a politika, valójában nem is ért hozzá, és nem tudja pontosan mi lenne a dolga egy ellenállónak. A film nagy részében egy élet célja van: le kell feküdnie egy nővel, hogy igazi férfi lehessen. Ám a sok csalódás miatt elmegy az életkedve, mígnem egy váratlan helyzetben egy nála jóval idősebb nő – aki hírt hoz a cseh ellenállóktól – megsajnálja és segít neki beteljesülni a vágyát. Milos ezek után megváltozik és beszáll Tapicska tervébe, hogy a bizonyos német fegyverszállító, szigorúan ellenőrzött vonatot felrobbantsák. Az ezt megelőző központi konfliktus akkor csúcsosodik ki, amikor botrányos zaklatás vádjával előállítják Tapicska forgalmistát, aki egy lány fenekére, – egy forró légyott alkalmával – jó nagy vasúti pecsétet nyomott. A banális ügy kihallgatása közben, a cseh ellenállók által kisütött terv végrehajtása a kis Milosra hárul, aki egy szerencsétlen áldozat meghozatalával végül igazi hőssé válik.

A film 1966-ban készült, történelmi kontextusba helyezve, közel járunk az 1968-as Prágai tavaszhoz, a csehek reformkísérletéhez. Menzel a filmben bizonyos rejtett utalásokon keresztül üzente, hogy a cseh társadalomban változások történhetnek, és van remény kitörni az elnyomásból. Ekkor még nem tudta, hogy a reformok nem fognak megvalósulni. A Prágai tavasz eltiprása után, az addigra már híres rendező, és más újhullámos alkotó filmjei is betiltásra kerültek, például a Pacsirták cérnaszálon, Menzel akkor készült alkotása.

A Szigorúan ellenőrzött vonatok egy figyelemreméltó alkotás, amit mindenképpen érdemes legalább egyszer megnézni, már csak azért is, mert 1968-ban a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjban részesült. A film vizuális világát is kiemelném. Az alkotás fekete fehér, és télen játszódik, de ennek ellenére lebilincselő és esztétikusan megkomponált képeket láthatunk a filmben. Érzékelhető a háború melankóliája, az üresség, ugyanakkor a korabeli állomás mindennapjait, eszközeit, tárgyait és bútorait is bemutatja, illetve betekintést nyerhetünk a 20. századi kelet-közép európai életkörülményekbe is. Érdekesség, hogy a Loděnice vasútállomáson, ahol a filmet forgatták, megtalálható néhány kiállított kép, ami a filmről emlékezik meg. Azon túl, hogy az alkotás komikus és dúskál a szatirikus, helyenként provokatív humorban, sok elgondolkodtató üzenetet hordoz, amivel talán mi, nézők is tudunk azonosulni, vagy együttérezni.

---

Basa Borbála 2003-ban született. Kommunikáció és médiatudomány mesterszakos hallgató Budapesten.