Kaleidoszkóp

Az utóbbi években, kifejezetten 2024-ben olyan ütemben szaporodtak az autofikciós művek, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Biró Zsombor Aurél első regénye, a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek viszont lélektaniságával, elbeszélésmódjával és szerkesztésével ennek a trendnek az egyik legérdekesebb alkotása lett. Megéri tehát vetni rá egy pillantást.

A mű folyamán a főhős-elbeszélő Zsombor életébe nyerünk epizódszerű bepillantásokat, általános iskolás korától kezdve egészen húszas évei közepéig. Végigkövetjük vízilabdázással kapcsolatos élményeit, a szigorú edzővel és a gyerekek közötti feszültséggel. Gyermek- és tinédzserkori emlékeit szüleiről és a család széteséséről; első irodalmi szárnybontogatásait a középiskolában és az egyetemen, illetve első szerelmének történetét. Mindeközben szülei kapcsolatának és korábbi életüknek bemutatásával mélyül el a cselekmény. Az identitásával és irodalmi előmenetelével kapcsolatos küzdelmek és dilemmák a regény második felében, a szerelmével, Sárival eltöltött évek alatt kapnak nagyobb hangsúlyt. Végül szakítással és egy utolsó, önreflexív monológgal zárul a mű, amelyet Zsombor névváltoztatásának szimbolikus aktusa foglal keretbe.

A főhős egyfajta magyar Holden Caufield-ként, generációja hangján megszólalva önmagát és másokat folyamatosan elemezve (és megítélve) meséli el a történetet. Kendőzetlenül és sokszor cinikus módon festi le a szereplőket és a jeleneteket, miközben állandó önreflexióval saját karakterét is árnyalja. Az irodalmi közeg archetípusait például rövid és fájdalmasan őszinte megjegyzésekkel írja le. A focihoz hasonlítja a pályakezdő szerzők küzdelmeit, az elismert tekintélyek hegemóniáját és az e kettő között ragadt, „kispadra ültetett” irodalmárok fonák helyzetét.

A könyv jelenetei legfeljebb néhány oldal hosszúságúak és egymással összefüggésben egy-egy nagyobb cselekménybéli mozaikdarabként funkcionálnak. A főhős elbeszélését készülő regényének függvényében olvashatjuk. Gondolatmeneteivel és képzeletének elkalandozásával, mint írói útkeresésének részeivel ismerkedhetünk meg. Az elbeszélő saját magát is bírálja, megkérdőjelezi és felülírja a jelenetek hitelességét, elmosva valóság és fikció határmezsgyéjét.

Viszont nemcsak ő, hanem a szülei és Sári is bele-bele szólnak a könyvbe, külön monológokkal, vagy dőlt betűvel jelölt megszólalásokkal. Felülbírálják és kritikával illetik a főhős interpretációját, olykor sértődötten, olykor pedig jószándékkal. A szülők leginkább saját verziójukat mesélik el, illetve az apa sokszor számonkéri fián annak ferdítéseit és hazugságait. Többször hangsúlyozza Zsombor felelősségét annak kapcsán, hogyan ábrázolja családját. A regény végi monológjában mondja, hogy „Bekerül a könyv a boltba, talán miattam még a kirakatba is beteszik, és mi attól fogva azok maradunk örök időkre, akiknek megírtál minket.” Ezzel és az ehhez hasonló megszólalásokkal az autofikciós és az önéletrajzi művek problematikája is meg van jelenítve a könyvben. Sári emellett, mint irodalmár is ítéletet mond a mű egésze, de leginkább a róla szóló jelenetek fölött, reflektálva a kapcsolatukra, illetve a regényben betöltött saját szerepére is.

Mindezzel a szerző helyenként megzavarja az olvasót, ami a cselekmény követhetőségének a rovására megy. Ugyanakkor ez a megoldás jól szemlélteti, hogy egy családban és egy kapcsolatban minden embernek nehezére esik a történeteket és a helyzeteket egyféle módon rekonstruálni és értékelni. Emellett, a szerző a saját és Sári megszólalásain keresztül a mű keletkezésének történetét is taglalja. Bravúrosan játszik az autofikció és a metafikció gesztusaival elérve azt, hogy a leírtak kapcsán semmiben sem lehetünk biztosak. Mindezt viszont úgy teszi, hogy egy magával ragadó és izgalmas olvasmányélményt teremt, ha az olvasó le tud mondani az igazság és a hazugság kereséséről.

Az elbeszélő az önmagának való folyamatos ellentmondással biztosítja be a regényt. A folyamatos ellentmondásokkal az igaznak vélt szövegrészeket is fikcióvá emeli. A valóság és a hazugság játékos kezelésével minden esetleges ízléstelenséget és erkölcsi aggályt semmissé tesz. Egy olyan autofikciós mű ez, amelynek majdnem az egésze lehet igaz, vagy akár hamis, de az, hogy melyikhez áll közelebb, sosem derül ki.

Zsombor és Sári szerelmi szála van a legjobban kidolgozva és a legérzékletesebben ábrázolva. Egy írótáborban ismerkednek meg és jönnek össze, viszont ennek részletei sem tisztázódnak, hiszen Sári szinte kikéri magának a főhős által elmesélt verziót. Kettőjük kapcsolata párhuzamba van állítva Zsombor szüleinek kapcsolatával, ezáltal pedig két különböző generációt, felfogást és értékrendet ütközetet a szerző. Ez leginkább a nemi szerepek és az egymáshoz való viszonyulás terén jelenik meg. Zsombor anyja nem hajlandó dolgozni és férjétől várja el, hogy biztosítsa az általa megkövetelt életszínvonalat. Ezzel szemben Sári Zsomborral egy „feminista háztartást” alakít ki és önálló, magát ellátni képes szerepbe akar kerülni. A főhős pedig igyekszik ebben partnere lenni, viszont folyamatosan szembe kerül a szocializációjából származó beidegződésekkel és nehezen tud adaptálódni szerelme elvárásaihoz. Küszködik érzelmei kifejezésével és távolságtartóan áll hozzá a Sári által felvetett, tradicionálisan kevésbé maszkulin viselkedésformákhoz.

A Visszatérő álmom… átélhetően mutatja be a felnőtté válással, a nemi szerepekkel és az irodalmi közegben való elhelyezkedéssel kapcsolatos frusztrációkat és dilemmákat. Már a regény elejétől fogva a főhős úgy meséli el a történetet, hogy mindebből egy könyvet ír, emiatt pedig a kitekintések és a másik három karakter megjegyzései is nagyrészt a könyvhöz kapcsolódnak és annak kontextusában bírálják az elbeszélőt. Emiatt pedig annak ellenére, hogy részletesen kidolgozottak a szereplők mégsem ismerhetjük meg őket teljesen, hiszen saját meglátásaik is a főszereplőhöz, vagy a regényhez kapcsolódnak, viszont ez elsősorban Zsombor könyve és így az ő karaktere részletesen ki is van bontva. A lezárás és a főhős utolsó megnyilvánulása pedig egy új kezdet érzetét hordozza magában, így az egész könyv egy életmű százhetvenkilenc oldalas expozíciójának érzetét kelti. Izgatottan várom a folytatást.

---

Horváth Máté, Németvölgy hercege, etc. Budapesten született 2005-ben és jelenleg az ELTE-n tanul történelmet és kreatív írást. Verset, prózát és kritikát ír.