Kaleidoszkóp

Lágy Kornél
Félve tegeződöm

1.

Előre is elnézést, ha véletlenül lemagázlak!
Kisgyerek korom óta félve tegeződöm – 
melyik családtag, melyik halál váltotta ki,
nem tudom.
Az írással is hasonlóképpen vagyok.
Elharapott heló, velem egyidős kasszás
az üres Word dokumentum.
Tőmondatok, majd egy kellemetlen viszontlátás.
Szélcsendben az üzlet előtt pernyeidő.

2.

Pestre költöztem, bőr alá simuló eszmék közé.
Elhagy az erőm ebben az idegen városban.
Kocsmafeminizmus, ahogy
sumák férfiak szemkontaktust imitálva
bólogatnak szellő szaggatta mondatokra.
A nemet mondás nem alku tárgya,
lógni hagyják a disszonanciát,
majd rákontráznak.
Pörsenés, meztelen vállak,
belsőcombra ragadt fülledt tenyér.
Szomszédos kabinokból apró nyögések.
Jegyzem magamnak első estémen a nagyvárosban:
pár jó szó kell és megtehetek bármit.

3.

Valakivel hazaérni,
esténként jót… – írtam 16 évesen.
Most, konstans szalutáló farokkal wattacukrot
majszolok, közben végignézem,
ahogy heréimet a körút mélyébe döngölik
rózsadombi picsáktól kezdve
gyárdűlői bölcsészek.
Hogy a traumákból veszek egy Harley-t,
mint öregapám, és füvet termesztek
a kertben, nem valószínű.
Nagybátyám kitaposott ösvényére
sem lépek és nem hagyok el három családot.
Csak elhanyagolható papucsállatka leszek
egy hatodikos füzetében.

4.

Galériákba magamutogatni megyek.
Takács Zsuzsát olvasok, mert azt mondták,
ő hiányzik Puzsérból.
Valamiben legyek jobb, ha már saját érveim
mind fűre öntött beton.
Minden sortöréssel meg akarok felelni,
ahogy most is: 
minden 
entert
magának,
*neked ütök,
kedves Olvasó.