Kaleidoszkóp

Régóta írok verseket, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Az Földalatti Slam Akadémia klubjába Molnár Péter hívott 2023 kora őszén. Azóta slammelek is. Most zsűriztem először. Az volt az ajánlatom, hogy ha kipróbálhatom ezt a szerepet, írok róla egy cikket. A 23. alkalom, melynek szokás szerint a Gödör adott otthont, ezúttal április 1.-ére esett. Ezen a tavaszi kedden a személyes, kapcsolati, társadalmi fölszabadulásunk volt az est témája, József Attila „Föl kéne szabadulni már” verssorát használva mottóként. A közönség a fellépők előtt, majd a közöttük lévő szünetekben Pető Dávid rövid, 30-40 másodperces handpan, tibeti ütöshangszer-játékával hangolódhatott az estre. A kalapot Glózer Ádám és Sárközi Bencus (Pam-Pam) kezelte.

A slam verseny zsűrijének elnöki hozzászólásait Karácsony Gergely főpolgármesternek köszönhettünk. A zsűri további tagjai Morcsányi Elza túravezető, író, Hangyás Eszter költő, slammer és az Európa-bajnok Molnár Péter, aki az FSA alapítója is egyben.

Az estekre többnyire társadalmi témájú szövegekkel érkeznek az indulók és személyes vonatkozásokkal teszik őket még átérezhetőbbé. Többek szerint ez a slam erőssége, és ilyen is egy jó slam – egyszerre végtelenül személyes és átérezhető, de nem öncélú: túlmutat az egyéni problémákon, és a szöveg és az előadás teljes összhangja teszi az alkotást igazán élvezetessé.

A moderátor Molnár Péter, saját szövegének fejből mondásával nyitotta meg a versenyt, kicsorbult magyar és közép-európai valóságunkat és folyton folyvást magyarázott személyes irányainkat kontextualizálva.

„Angolul is írom a szöveget, menekülök magyar agyamtól…” (in:Én ne lennék konzervatív)

Az első fellépő, Pesti Károly Elmo az Újtestamentum több gondolatát és passzusát idézve vonta kérdőre a jelenlegi hatalmi elitet, végig ellenpontozva a Biblia tényleges üzenete és az állam által végbevitt cselekedetek között feszülő disszonanciát.

„Komolyan azt hiszitek, hogy Jézus veletek ülne asztalhoz, és nem azokkal, akiknek a létezését törvényen kívül helyezitek? … Mikor Jézus azt mondta, hogy engedjétek hozzám a gyerekeket, nem arra gondolt, hogy engedjétek őket éhen halni az állami ellátásban…”

Konklúziója, „nincs olyan gyűlölet, mint a keresztényi szeretet” ütött. Ez a szöveg lett megosztva az aznapi egyik második helyezettünk.

Geréb János egy Leonardo da Vincivel folytatott képzeletbeli vitát dolgozott fel. Olyan teret varázsolt körénk, hogy elhittem, valóban vele társalog „33 ezer láb magasan fenn a légben” világunk dolgairól, miközben „pont most marja le” róla „az életköszörű az utolsó darabokat”. Leonardo csodálkozva hallgatta a nagy újító vívmányok sorát „és azt mondta: ebben a technológiában az ember most már biztosan boldog”. De a slammer sivárosodásról beszélt, méltatlan emberi vágyakról, gyarlóságról, amely boldogtalanságot okoz. Da Vinci az írásból, rajzolásból, egymásnak való örömokozásból nyert szépség értékeivel adott újra hitet önmagunkban. A szöveg megosztott harmadik helyezést ért el.

Friss Benjamin tavalyi országos bajnok is képviseltette magát az FSA-közösségének meghívására. „Nem is érdekel, de nem mondok nemet, idejövök inkább, mert még kimaradok – úgy leültem volna mellé, de üres padot kerestem”. Hangköltészetet idéző sorai a nyelv, a hang, a ritmus, a test és a szünet performanszaként érvényesültek. A szótagok ritmikája, az érdes beszéd, az ismétlődő szórobbanások egyszerre idéztek valami ősi és – elidegenített jelent mutató kódokat. „ A koszos közös és a közös koszos között a sok egyenlő …alaktalanok alaktalan kajaca hangzik újra fejemben, köz-kosz-koszos köz- közös kosz- koszos a közöse – közös a koszosa”. Megosztott második helyezett lett.

Mátrai Péter kisfiútörténeteinek következő, egy nyári táborban játszódó darabja is slamként előadott novella volt. Péter a rá jellemző stiláris műgonddal fűzte a cselekményt, amelynek fókuszában most a női agresszió és megszégyenítés állt, mély lelki sebeket hagyva a kisfiúban. Bár a téma rendkívül fontos volt és releváns (nem is tudom hallottam-e már ilyen fókuszú slamet egyáltalán), de nagyon hosszúra sikerült, 5 perc 41 másodpercet már nem tolerált a zsűri, így most nem kapott díjat.

Alexa Fermeglia negyedik lett. Angolul előadott slamje egy rendkívül megrendítő, költőien megírt monológ volt, egy ima a háborúban született kisbabákért. Egy éppen megszületett gyermek lehetséges sorsát vázolta fel: vajon ő is ölni fog, bosszút áll, vagy magával tudja-e vinni anyja és ősei szeretetét, ami vele volt a születésekor, a babakori gondoskodásban az embertelenség közepette is? Hangneme egyszerre volt anyai, bibliai és társadalomkritikus. „Ne feledd, kicsim: volt szeretet, volt anyatej, volt anyai érintés, az elején. Volt esélyed. Remélem, még mindig van.”

Rusty Ridgeway angol szövegének hosszabb, első fele fájdalmasan őszinte belső monológ, a globális szenvedés és tehetetlenség érzéséről – egyfajta kiáltvány az emberi együttérzés határairól. Arról, hogy bár szeretnénk, mégsem tudunk valójában igazán gondoskodni a világunkról, az áldozatokról és az elnyomókról, Ukrajnáról és Oroszországról, Palesztináról és Izraelről, de még saját hazájáról, az USA-ról sem. Se egymásról, se önmagunkról. „Én csak óvóbácsi vagyok a 13. kerületben” hangzott hirtelen magyarul. Majd „mit tehetek?” Mikor már elfogadtuk a reménytelenségét, kis szünet után mégis felszólított minket: ne adjuk fel. Megosztott második hellyel jutalmazta a zsűri.

Csitneki Nóra a homály különös formáiról írt. Akkor is, ha az egy elidegenedett test, egy földre folyt száj, csont nélküli, testetlen, szürreális alak. Ahogy forgatta, rakosgatta, alakította át a darabjait, gyürkőzött velük, arctalanul szelídítette meg őket furcsa slamjében széppé. Egyedi, különös képeit a zsűri nagyra értékelte a zsűri.

Pajor Tamás, mint már annyiszor, most is – a kifejezetten emberpróbáló szövegének előadásmódját is méltatva – első lett. Slamje a sok nyelven beszélő, de egyiken sem tudó, kelet európai kisember történelmi percepciója volt, magyar-angol-francia-orosz-német-olasz-spanyol szavakból és szószerkezetekből összerakott keserédes története hatalmas nyelvi bravúrral, vicces, egyedi rímekkel. A túlélés, a megmaradás, a kézzel-lábbal ügyeskedés egyes szám első személyben szóló magyarsága. „I come from Hungary, center of the world, panyimaj ruszki, Ach, Deutsch-e, bitte schön!…this a souvenir and Handmade Republic…Hungary is hunrgy for more, hungry for more…”

Vágó Attila az anyagi javak miatt érzett elégedetlenségét állította szembe a valódi értékekkel, Mick Jagger alakjával vitatkozva, hangsúlyozva, hogy az az előbbiekhez nem sok köze van. Jól felépített szöveg volt, az időkerete is rendben volt, de sajnos még sem nyerte el a zsűritagok osztatlan tetszését.

Galsi Sam slamje azonban annál inkább! Első is lett, megosztva Pajor Tamással! Olyan országban nőtt fel, amelyben a szabadság, a hit, a gyermeki vágyak, a jövő lehetőségének elvesztése, a gyermekvállalás megtagadása vált a fiatal slammer életérzésévé. Az igazi gyermeki álmok képei után beállt a fordulat:

„aztán halott akartam lenni, most minden éjjel a saját gyermeki önmagam szívverését hallgatom, mielőtt megölöm magamban újra és újra és újra és újra megfojtom az álmait. Azt mondják, védik a gyerekeket, ezért bánthatják a cigányokat napi szinten az osztálytársaik…”

Ebbe nem lehet belenyugodni. „Én nem leszek halott! Én ember vagyok. Én ember leszek!”

Úgy tűnik, hogy ez egy minden értékéből kiforgatott, átpolitizált társadalom – megjegyzem adott esetben a kereszténység értékeitől is eltávolodva (akár Michael Corleone a Keresztapában) -, ahol kiállni és kiáltani kell az emberségért, hogy emberek maradhassunk.

„Tegyük fel, hogy nem vagyunk csórók és építhetnénk egy házat, ha akarnánk. Összeköltözhetnénk.” Kapus Dominik és háza élni kezd a színpadon: „két hálószobánk lenne, egy, ahol együtt alszunk és egy, ahol én alszom, ha túl közel jönnél.”

Gyönyörűen megszerkesztett, költői slamet hallottunk a lélek és egy párkapcsolat zugaiból. A zsűri nagyon sajnálta, hogy nem tudott Dominiknak helyezést adni, mert olvasva adta elő a szövegét.

„Talpra magyar! Hí az EU! Megtámadtak egy országot!” Glózer Ádám, aki ezzel a slamjével az előkelő, megosztott második helyen végzett, töredezett, kiforgatott rímelő szószerkezeteivel, a szabadság és a béke jelszavaival az egymást értelmetlenül halomra ölő embereket jelenítette meg, akik után csak a rom, az értelmét vesztett lét marad.

„Levágva népek ezrei halomban, mint kereszt, hogy sírva tallóz, aki él, ki tette ezt? Biztos, hogy csak egy ember hibás? Szerintem ezt közösen hoztuk össze. Mi ez a torz felosztás, hogy háború és béke? Hát hova kerültem? Egy orosz történelmi regénybe?”

Barát Zsófi most is hazavitt egy megosztott harmadik helyezést. Slamjében a fogyasztásunk került górcső alá, a csokik, a sörök, a szexuális partnerek. „Fogyassza mértékkel! Ez a kulcs, mindenből elég egy vagy egy kicsi…, vagy mégse? Olyanok vagyunk, hogy több kell.” A kicsik több csokit esznek, ó, nem csak egyet! „De a nagyok, amíg tőled mértéktartást kívánnak, addig a nagyoknak nem elég a ló, ők zebrát tartanak…A nagyok attól nagyok, hogy soha semmit nem tartanak elégnek, …mértékletesség! Te, te tarts mértéket!” Szól a szöveg, nekünk, a kicsiknek. Míg a konklúzió: „torkukon ne akadjon az a nagy mértéktelenség…vigyázzatok nagyok, belőletek van most már elég!”

Fellépett még Horváth Kálmán, Mercz Dániel, aki külön tapsot kapott slam-szűzként és Steiner Brigi.

Utolsóként Herczeg Jonatán nevét húzták ki a kalapból. Jonatán vezetéknevének és a Hair záró dalának magyar fordítását alapul véve indította szövegét Her-czeg és Berger énekét szőve egybe, (felidézve mikor a filmbéli főhős a frontra indul, meghalni). „Őrült vagyok, nem zseni, és hiszek a szóban és hiszem, hogy a szó hisz Hair/Her. Az én vagyok, az én vagyok.” A Herczegből is csak Her/Hair maradt. Szép szöveg volt, de sajnos sokan nem értették kettős jelentése és üzenete miatt. A rejtjelezett olvasat rejtve maradt. Aki nem volt járatos slam berkekben, az nem igazán értette, hogy miről is volt szó. Remélem, akinek szólt, az megértette.

„egyre több helyen szitokszó a nevem, … diszkriminált, kitaszított állapot, te csak hesselgess a Hertzek vonalán, a nevem Her…széthúzom a függönyt és a nagyapám néz vissza rám, vezetékmetszett fonatán, a nevem Her”.

A verseny véget ért. A zsűri visszavonult, megkezdődtek a versenyen kívüli előadások, ahol már elfogadták a papírról, telefonból olvasott szövegeket is. Ellie Csepregi, Pető Dávid, Fodor Eszter és Morvai Dávid slameltek, Kerekes Sándor és Szabó Lajos saját szerzeményű dalt adtak elő. A hangulat fokozódott, a zsűri is megszülte nehéz döntéseit és minden fellépő slamerről észrevételeket, olykor tárgyszerű kritikát is mondtak az eredmények ismertetése mellett.

---