Dovák Anett
Lev Nyikolajevics Tolsztoj:
Háború és Béke
Az irodalomtörténészek úgy írják, a klasszikusok azért kapták ezt a címkét, mert a benne foglaltak örökérvényűek. Az Anna Karenyina, Ivan Ilijics halála, Kreutzer-szonáta olvasása mellett, hogy a számomra legfontosabbakat említsem most már helyet kapott mellettük a Háború és béke is. Egy régi álmom vált ezzel valóra, pedig semmi más nem kellett hozzá, mint az eddigi olvasmányaimhoz: kinyitni és olvasni.
A történelem legfontosabb eseményeit megírták már lírában, kottában, színműben, Tolsztoj pedig megírta a Háború és békét, mely a világirodalom egyik megkerülhetetlen történelmi prózája lett. A könyv legfőbb erényét, nem a napóleoni csaták megírása teszi ki – gondoltam először, de be kell, hogy lássam ez azért így nem lenne igaz. Igenis fontosak Tolsztoj meglátásai az összecsapások hátteréről. Azt gondoltam, hogy egy oroszokat egekig magasztaló, a tökéletes nép képét ábrázoló regényt forgatok majd. Nem így lett! Ha húzott is saját nemzete narratívájához, közel sem olyan mértékben, mint azt elsőre feltételeztem, még úgy sem, hogy Napóleont kezdetektől fogva becsmérelte, pártatlan szerepet akart betölteni és reális meglátásokkal tűzdelte a részleteket.
De persze biztosan kitaláltad, hogy Tolsztoj leginkább a kisbetűs, hétköznapi emberről írt. Ma is itt élnek köztünk a Rosztov, Bolkonszkij, Kuragin, sőt mi több Kutuzov alakmásai. Találkozunk velük az utcán, a villamoson, a munkahelyen, családtagjaink körében, néha még (vagy sokszor) a tükörképeken is visszaköszönnek. Hús-vér emberek. Emberek akik hibáznak, akarva akaratlanul bántanak, tanulnak, fejlődnek. Megélik a szerelem beteljesülését, és persze annak hiányát is elszenvedik. Esetlenségüktől valósággá formálódnak, élőként hatnak ránk például Natasa karakterfejlődésének az íve páratlan volt, bár ettől sem nőtt a szívemhez. Nem úgy, mint Marja hercegnő, akiben Tolsztoj gondoskodó, eszményi nőalakot formált meg. Pierre életútja megérdemelne, és ki is tehetne egy külön könyvet – írom ezt úgy, hogy minden erénye ellenére, sokszor éreztem mesterkéltnek a tetteit, ami engem kifejezetten zavart. Tolsztoj elképesztő karakterábrázolása tehát, meghökkentő. Ugyanez érvényes az atmoszféra megteremtésére is. Soha nem olvastam még az élet utolsó perceit, a halál kapujában álló lélekről, ennyire megindító, megrendítő mondatokban… szem nem marad tőle szárazon.
A Háború és béke nem tökéletes alkotás. Időigényes, ámbár semmiképp sem nehezen olvasható. Esetleg, ha kevesebb matematikai levezetéssel (amit én önsanyargató módon kifejezetten élveztem, nem tagadhatom le a közgazdász végzettségem) operál Tolsztoj, például a borogyinói előkészületekről, több jutott volna a záró sorok megírására. Elfáradt, elapadt. Ha az olvasó azt hiszi, az epilógus majd minden kérdésére választ ad, (ahogy én is naivan hittem) nem biztos, hogy maradéktalanul elégedett lesz. Minden tiszteletem Tolsztojé, de elég lett volna ennek a fele is (például csak az első rész).
Ne azért olvasd el, mert ettől mások szemében úgy hiszed több lehetsz! Azért olvasd el, mert az élet minden szegmense, apró, és eget rengető rezdülése egyaránt, ha úgy tetszik, az élet minden értelme benne van ebben az 1500 oldalban. Tolsztoj talán nem bánná, ha gondolataimat ékes hangvétellel zárnám. Álljon hát akkor itt, a tőlem telhető legnagyobb dicséret: Lev Nyikolajevics Tolsztoj egyike azoknak, akiknek a műveiért, érdemes volt megtanulni olvasni!
Dovák Anett könyves tartalomgyártó. Lelkes olvasója vagyok a szépirodalomnak és klasszikusoknak, de igyekszem tartani a lépést a magyar/külföldi kortárs irodalommal is. YouTube csatornámra videós, Instagram illetve Moly felületeimre pedig szöveges könyvajánlókat, véleményeket készítek.