,

Optika // Miért írok?

Forray Péter
George Orwell:
Miért írok?

Mi egy író feladata? Egyáltalán van-e kötelessége egy írónak a társadalom felé? Megannyi érdekes kérdés mellett ezekkel foglalkozik a Bázis könyvek kiadásában megjelent, George Orwell szövegeiből összeállított gyűjtemény.

Már a könyv legelején megjelenik az állítás, miszerint minden író legfőbb vágya, hogy békében írhasson, távol a világ gondjaitól. Ezt az ideált “sem lehet jobban fenntartani, mint a hitvány kisboltosét, aki azt reméli, megőrizheti a függetlenségét az áruházláncok karmai között” – írja Orwell. Részéről a töréspontot a spanyol polgárháború jelentette. Ekkorra kristályosodott ki számára, hogy milyen értékrendet szeretne képviselni kora irodalmában. Burmában töltött évei során alakult ki benne az a mély gyűlölet az imperializmus és totalitarizmus ellen, mely későbbi műveire jellemzővé vált. Ezt, “Az elefánt leterítése” c. esszéjében megjelenő angol-burmai ellentét, a brit imperializmus kitűnő ábrázolásával tárja elénk.

A polgárháború és az egyre közelgő világháború pedig csak megerősítette állásfoglalásában, miszerint írói munkásságát a demokratikus szocializmus híveként, annak támogatásának szenteli. Orwell, a kötetben összegyűjtött esszéi nemcsak korunk író-palántáinak nyújthatnak segítséget, hogyan politizáljanak írásaikban, a művészetiség elvesztése nélkül. Számos szocialistának szolgálhat példaként a harc, melyet Orwell folytatott a bolsevik féle, álságos szocializmus leleplezése érdekében. Továbbgondolva az író példázatait, még most is jelen vannak azok a fenyegetések, melyek a XX. század elején kerítették hatalmába Európa munkásmozgalmait, jelesül a bolsevikok, példaként való tisztelete. Orwell feladatának érezte, hogy dekonstruálja azt a hazug, idealizált képet, amely Nyugat-Európa szocialistáinak fejében élt az orosz mozgalomról.

A kötet legerősebb szövege, amely az “Így halnak meg a szegények” címet viseli, egy francia kórház embertelen hétköznapjaiba vezet el bennünket, ahol élesen megmutatkoznak azok a társadalmi ellentétek és igazságtalanságok, amelyek ellen egy szocialista hivatott küzdeni. Amellett, hogy fontos társadalmi kérdéseket feszeget a mű, nem veszíti el művésziségét sem. A kórházi történetek, a betegek és az orvosok leírásai számomra Edgar Allan Poe, Dr. Kátrány és Toll professzor módszere c. horrorisztikus novelláját juttatják eszembe. Ezt a kötetet kötelező olvasmánynak tartom minden szocialista érzelmű olvasónak. Mindemellett ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretnék megérteni, hogyan vegyülhet az esztétikumra épülő művészi és a száraznak ható politikai irodalom.

Forray Péter




Forray Péter, a folyóirat alapító tagja és egyben egyik főszerkesztője is. 20 éves, jelenleg Hollandiában él és alkot. Szövegeiben az átélésen alapuló vallásosság és spiritualitás kap központi szerepet.

Discover more from Kaleidoszkóp

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading