Szendrői Csaba
VÁR
Addig írnék egy verset a várakozásról…, aztán
megérkezel. Na mindegy, majd írok egyet, ha
elmentél, arról, hogy nem jössz vissza többé.
Ilyenek ezek a költők. Gondolom. Honnan
tudjam… Múzsa akartál lenni, szóval…
bár semmi kedvem hozzá, írok verseket.
SZERETLEK
TE BÜDÖS KIS KURVA! – Ezt lehet vajon
szeretettel kimondani? Esküdni mernék,
hogy az előbb úgy hangzott el…
Előítéletes vagyok persze
csak… leszarom a prekoncepcióim.
Mindenkit szeretek,
csak titeket utállak emberek. Mindőtök.
Csak téged, meg téged,
meg téged nem. Titeket gyűlöllek viszont. Minket.
Egyenlően, és kivétel nélkül. Magam is hogyne.
Nem, persze, téged sem.
Dehogynem, persze téged is. Azért mondom csak,
hogy magam is utálom,
hogy szerethetőbb legyek.
Pedig már abban sem vagyok
biztos, hogy vagyok,
nem hogy szerethető, hanem egyáltalán.
Ez a büdős kurva kis őszinteség. Hogy szeretlek.
IMA II.
Mindegyik istenhez imádkozom,
ki tudja, ugye.
Győzködöm
magamban arról,
hogy van. Hogy én vagyok
a bizonyíték rá, hogy van…
Akarom, hogy higgyen
magában!
Bennem!
Bennem higgyen magában.
Megjelent: Szendrői Csaba: Féyn kettő, Scholar, Budapest, 2024 (80 old.)
Kaleidoszkóp 