Kaleidoszkóp

„Gyerünk akkor, angyalom: mint a műtőasztalon.” – Eliot és N. N. Á. nyomán

Az egzisztencialitás = a tematizálatlan.

Az elérintés ábrázolhatatlan. Jelzése:

Az elérintésnek nincs elérintő pontja.

Az érintésnek van érintési pontja.

Képzetesen mégis: egy érintéshely búcsúzóul akkor azonos egy elérintéshellyel – jaj, emberi kényszerképzetek! –, ha mindkettő – mint ugyanaz – végtelen számú képzetes pontból áll, s ezek egybeesnek. Máskülönben végtelen számú elérintő létezik, míg az nem bizonyítható, hogy egyetlen pontnak végtelen számú érintése is létezhet.

Az érintés triviális. Az elérintés? Ha jelölhetetlenül végtelen? Érvényes-e rá, hogy „érvényes- vagy-sem?”?

Egy vers, végre: ÍGY KÖNNYŰ!

Minden megoldás érdelek.

A: – ?

B: – Semmire nincs megoldás. A: – Na, így könnyű!

De ez így is jelenetezhető:

ÍGY KÖNNYŰ

A: – Minden megoldás érdekel.

B: – ???

A: – Csak sosincs megoldás. B: – Na ja, így könnyű.

Felvezettünk ezzel egy fontosabb dolgot. A végén látni fogjuk.

Még egy vers; fordítás, de közelinek érzem.

„Mire gondolok, ha félek, nem bírok elaludni?

1. Valami gyakorlati dologra. Sikerre, szépre-jóra.Nem.

2. Vonzó szerelmesemre, minimum egyik oldalú – az egyik

szereplő részéről nyilvánuló – kéjenckedésre. Sőt,

41 Nem.

szép szerelmem egyebekbeni efféléjére.

3. Szeretteim más körére. Játékok, állatok.

Nem.

Tehát?

Arra gondolok, hogy el akarok aludni.

ILYEN EGYSZERŰ.

És így se érdemleges.”

Szép. Játékok, állatok? Ejha. Mondom…

Továbbiak.

Ld. Egy könyvem gerincénél: „Lassan már semmit.

Gyorsan meg végképp nem.” (Úgy nincs, ahogy van. Scolar.)

Tehát:

Lassan, hirtelen Már nem is

igazán írok. Ezt is csak el kellett

kezdeni. Most, hogy elkezdődött,

nem kell érnie véget, ami lesz,

már nem semmi, s mi volt, nem

lesz valami.

Főmedvémnek, erről ugrik be:

Dömikém! The Mike! 1970 óta vagyunk örök barátok, szép nagy idő, ez 2012-re már egy öröklét. Kérjük az egykor a végtelen számsorral foglalkozó Cantor urat – lazán

szóval –, tegyen róla, hogy már ezután is öröklét legyen.

A többi könnyen menne.

Na ja, a többi, így Főmedvém. De kicsit szomorú, aggódik.

Az elérintésről: eleve fogható volt hozzá? Ami elérinti? Érdekes szempont.

Vajon? Ez a kétely szava. A trivialitás válasza: Margarinon!

Weöres Sándor válasza – harmadik az igazi! –: körözöttön!

Vagy: jar az agyam a vagytol. Lehullt az ekezet, így vagy.

Hagyjuk e bulvárt. Jöjjön rangos. Ime:

Sztriptiz. Lehull az ekezet, gyonyorum! Agyamban porog/sz.

42Agyadban porog/sz.

Agyaban porog/sz.

Agyunkban porog/sz.

Agyatokban porog/sz. Agyukban

porog/sz.

Az egzisztencialitásról.

Vicc. De a legkomolyabban mondom. Nem vicc, a

legkomolyabban.

BECkett (Így. Levelet is szárul gepelek, ld. lejjebb) Beckett

arról írt, ami nem. Velem az van, ami nem.

Volt ez már így másokkal is, Beckettel is. De én azt nem írom már, ami velem van, hogy nem, hogy nincs. Ennek egyetlen hû feldolgozása, hogy nem írok.

Nem irom ezt sem.

Irogepeimet mar nem javittatom meg, örökre így maradhatnak. Talán.

Gyotrodve irok. Osszevissza. Ahogy ezt gondolom is. Kálnoky idézgette: Hruscsov: ha az hiénák gépelni tudnának, akkor írnának olyanokat, mint Hemingway. Na, akkor. Weöres: tandoridoszkóp, tandorigépek.

Ah, Világmester, dicsérj!

Erre céloztam; „lentebb”

……………………

Nem az taszít, hogy úgy volt, ahogy volt, de

az, hogy volt, úgy, ahogy volt.

Nem az taszít, hogy úgy van, ahogy van, de

az, hogy van, úgy, ahogy van.

Nem az taszít, hogy úgy lesz, ahogy lesz, de

az, hogy lesz , úgy, ahogy lesz.

……………………

Olyan sok mindenről lenne jó még olyan sok mindenkivel beszélgetni.

De én semmiről nem akarok már senkivel se beszélgetni.

43 Vagy néha mégis?

---

Megjelent: Alföld 64. évf. 2. sz. (2013)