Géczi Lajos
India és Magyarország “Frida Kahloja”// Amrita Sérgil festőművész
1913. január 30-án, azaz pontosan 112 éve, ezen a napon született Budapesten Amrita Sher-Gil (Amrita Sérgil), a kivételes magyar származású, indiai festőművész. Bár nagyon rövid életet élt, életútja rendkívül gazdag, figyelemre méltó kulturális örökséget hagyott maga után.
Amrita festészete ötéves korában kezdett kibontakozni. Színes kréta képeket készített, melyet az édesanyjától, Gotesman Marie Antoinettetől hallott magyar népdalok és népmesék tematikái inspiráltak. Nagybátyja, Baktay Ervin tanította elsőként a nagybányai iskola egyik mesterének, Hollósy Simon elvei alapján. Rajongott Ady Endre verseiért, továbbá megismerte a francia szimbolista költők (Baudelaire, Verlaine) műveit és Szabó Dezső regényeit. A család 1921-ben Indiába utazott, ahol Amrita személyesen is megismerkedhetett az ország tradicionális festészetével. Itt a festészet mellett zongorázni tanult, és fellépett testvérével a helyi színházban, Szimlában. Baktay Ervin támogatásával több indiai mester adott órákat a gyerek Amritának. Ezt követően portré képeket készített.
Édesanyja később beleszeretett egy olasz szobrászba, majd 1924-ben Olaszországba költözött a gyerekekkel együtt. Később a firenzei Santa Annunciata művészeti kollégiumban folytatta tanulmányait, de az intézmény vallási szigorúsága miatt innen is eltanácsolták, ahol először találkozott a reneszánsz példákkal. Mivel Amrita nem érezte jól magát, visszautazott Indiába, ahol festészettel, és a zongora leckékkel töltötte a következő éveket. Baktay Ervin tanácsára élő modell alapján dolgozott, leginkább a családtagokról, és India polgárairól festett képsorozatokat.
Művészeti pályáját 1929-ben, Párizsban az Académie de La Grande Chaumiéré-ben folytatta, ahol Lucien Simon expresszionista festő tanítványa lett, majd később az École des Beaux Iskolában talált kiváló oktatókra. A francia galériák és múzeumok látogatása során, megismerkedett Paul Cézanne és Paul Gaugin festészetével. Ezek az élmények fontos elemeivé váltak festészetének, amelyben keleti és nyugati hatások egyedülálló keverékei jelentek meg. Párizsi képei jellemzően portrékból álltak. Az egyik legismertebb képe az 1933-ban készült, Párizsi Szalonban díjazott Három lány. Az olajfestményen szereplő elmerengő indiai lányok határozott testtartással jelennek meg a befogadó előtt. Visszafogottabb szín kidolgozottság testesül meg, kevésbé jelenik meg a fény és árnyék ellentéte.
Párizs után visszatért Indiába, ahol a szomorú igazsággal kellett szembenéznie: saját hazája szegénységével. Műveiben az embereket csontsoványan ábrázolta, a portrék tematikái kifejezetten szomorúak voltak. Munkáiban a figuralitás dominál, művei gyakran egyedi stilizáltságot mutatnak. A keleti tradíciók és a nyugati modernizmus találkozása az alkotásaiban a színek, a formák és a kompozíciók különleges összhangját eredményezte.
Később rátalált a szerelem Amritára: Egan Viktor orvostanhallgató volt, aki egyben Amrita unokatestvére is. Házasságkötésük után Kiskunhalason éltek, ahol férje katonaorvosként dolgozott. Amrita itt festette 1938-ban az egyik legismertebb képét, a Vidéki piacot. A képen jól látható a református templom hófehér tornya és az épületek architektúrái, körülötte parasztemberekkel, akik egyszerű taligákon állnak. A református templom tornyán egy kereszt látható, ami igazán titokzatos, hiszen a református templomokon általában buzogány alakú, betlehemi csillagot helyeztek el. Ez a festmény tette halhatatlanná később Amrita művészetét. Sokat kirándult Zebegényben: itt készítette 1931-ben a Zebegényi tájképet. Egy kutatója így számolt be Amrita tájkép festészetéről: “A plein air (nyílt levegő) foltfestés és a tiszta színek használata mellett itt szembesült a táj nyitottságával, a tájképnek az enteriőrtől eltérő kompozíciós kérdéseivel.”1 Itt készítette a Zebegényi cigánylány című festményét is.
A második világháború előtt férjével Indiába, Lahoréba költözött, ahol Amrita műtermet bérelt magának. Természetes fény mellett alkotott, kerülte a mesterséges megvilágításokat. 1941-ben arra a elhatározásra jutott, hogy önálló kiállítást szervez, ám hirtelen megbetegedése miatt ez nem valósulhatott meg. Végül 1941. december 5-én hunyt el, mindössze 28 évesen. A helyi hagyományok szerint testét elégették, majd a Ravi folyóba szórták.
Munkásságának hatását a művészettörténészek és kritikusok fokozatosan fedezték fel. Alkotásai már a magyar művészet fontos részét képezik, emellett számos nemzetközi kiállításon szerepelnek. A festőnő munkái nemcsak az indiai és a magyar kultúra közti kapcsolatot erősítik, hanem kiemelik a kultúrák közötti párbeszéd fontosságát.
Képeit India nemzeti kinccsé nyilvánította. Indiában, halála után kialakult egy művészeti csoport, amely nagy impulzust gyakorolt az ottani nők életére. Alkotásait unokaöccse, Vivan Sundaram festőművész és felesége, Getta Kapur művészettörténész és kurátor gondozta. Vivan Sundaram (1943-2023), Amrita unokaöccse beszélt a művésznő munkásságáról a Tate-nek, ami megtekinthető angolul Youtube-on, továbbá magyar dokumentumfilm is készült Amrita Sérgilről, amit Sára Sándor rendezett 1999-ben.2
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Amrita_S%C3%A9rgil
https://kepmas.hu/hu/amrita-sher-gil-magyar%E2%80%93indiai-festomuvesz-elete
1 https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/05/30/amrita_sher-gil_zebegenyben
2 Lásd még: Vivam Sundaram interjú: https://www.youtube.com/watch?v=3qwqSsLPb5Y
Géczi Lajos Kaposváron tanult a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnáziumban, ahol OKJ Dekoratőr szakon végzett, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte a Festőművész mesterdiplomát. A diploma megszerzésével jelentkezett Képzőművész-tanári szakra szintúgy a Művészeti Karon.
Kaleidoszkóp 