Kaleidoszkóp

A P. Howard írói név már kisgyerekként felkeltette az érdeklődésemet, mivel szüleim könyvespolcán sorakoztak a kötetek, amelyeken Rejtő Jenő mindkét neve szerepelt. Emlékszem, kérdezgettem idősebb rokonaimat, miért van két szerző feltüntetve a borítókon? Így hamar megtanultam: Rejtő Jenő és P. Howard ugyanazon személy. Miatta ismertem meg az „álnév” fogalmát, s talán ez volt az egyik oka, amiért később kézbe vettem egyik regényét. Hiszen melyik gyerek kíváncsiságát ne keltené fel, ha valakinek fedőneve van, akárcsak egy kémnek?

Amiképpen sokaknak, úgy nekem is az elsőként olvasott Rejtő-regényem Piszkos Fred, a kapitány. Részben unokatestvérem unszolására kezdtem el: annyit idézgetett a könyvből, hogy végül belevetettem magam Rejtő világába. Kézbe vettem a kötetet, ami egyből magával ragadott, így le se tudtam tenni. Ezt követően Az előretolt helyőrség, Az elátkozott part, A három testőr Afrikában, A Láthatatlan Légió bővítették olvasmánylistámat, majd érettebb fejjel később a Vanek Úr Párizsban, Vesztegzár a Grand Hotelben, valamint A fekete kapitány című kisregény is.

Rejtő egyik legszembetűnőbb talentuma, hogy egy-egy szereplő, esemény vagy stílus lényegét kitűnően ragadja meg, és kifigurázásukkal teljesen egyedülállót alkot. Ennek eszközéül pedig kitűnően használja az abszurd humort. Így ezek tükrében elmondható: nem csak túlműködő fantáziám vagy érzékeny lelkem az oka annak, amiért kislányként beleszerettem főhőseibe: Fülig Jimmy és Galamb voltak kislánykorom egyik első szerelmei.

„Nem véletlenül tartják számon Rejtőt az abszurd humor egyik legkedveltebb és legleleményesebb figurájaként a magyar irodalomban. […] Rejtő Jenő is abból a sajátos, pesti humorból merít, amelynek jellegzetes eleme a cinizmus, az öngúny, a csattanóra élezett vicc, alapja sokszor a felismert hibák megbocsátó kifigurázása és törekvés a valóság nehézségeinek könnyebb elviselésére”.¹ Műveiben az abszurditás nem csak a helyzetek kiszámíthatatlanságából fakad, hanem szereplőinek jelleméből, cselekedeteiből is. Rejtő Jenő tollából számos felejthetetlen karakter maradt ránk, akik mind a mai napig nagy hatással vannak az olvasókra. Példának okáért: Piszkos Fred, Fülig Jimmy, Vanek úr és még hosszasan folytatódhatna a sor.

Ilyen figura Galamb, vagyis Jules Manfred Harrincourt, Az előretolt helyőrség című regény főszereplője is.: „(…) a törhetetlen légiós, aki meg akar halni (persze nem sikerül neki), egészen addig, amíg nem találkozik Magde Russellel, azután meg kell oldania barátaival a Szahara-vasút problémáját, sőt egy lázadást is le kell vernie.”.² Egyéniségének egyik varázsa, hogy kalandjainak felét akaratlanul éli át, véletlenül csöppen a közepükbe, mégis irigylésre méltó találékonysággal talál megoldásokat rájuk.

A karakter másik zsenialitása magában a nevében rejlik. A beszélőnév „Galamb”, Harricurt jellemére utal elsősorban, hiszen a roppant erős légionista lelke szelíd, szíve nagy. Hatalmas erejét csak akkor használja, ha környezete arra kényszeríti. Ettől máris az olvasó szívébe lopja magát a fiatalember; arról nem is beszélve, hogy légiós kalandjaiba családja megsegítése végett vág bele. Rejtő kiaknázza a szereplő acélos ökle, valamint jámbor személyiségének, végtelen udvariasságának ellentétéből adódó humort. Erre jó példa a már első fejezetben kibontakozó kocsmai verekedés:

„Fazék, a százhúsz kilós gengszter, aki aznap szakított a szerelmével, és ezért dühös volt, harsányan odakiáltott:

– Azonnal menjen ki! Maga hülye!

Harrincourt tréfásan megfenyegette az ujjával:

– Nana, kis óriás! Nem szabad udvariatlannak lenni…

Az óriás két lépéssel ott termett a jövevény előtt, és…

És érthetetlen módon szép ívben visszarepült az asztalához, egész társaságát, valamint néhány liter rumot a földre rántva.

A többi már gyorsan ment. A vendégek egy része felugrált, és az idegen felé rohant. Ez egy széket ragadott meg, és leverte a lámpát.

Általános zűrzavar támadt. Csörömpölés, ordítás, verekedés zaja töltötte be a helyiséget, és egy alkalmas pillanatban Galamb az egész bárpultot a verekedőkre dobta, majd utánahajította a kocsmárost a konyhakéssel, a csaposlegényt a tüzes piszkálóval és a főpincért a fiával…”³

Azonban Rejtő ennyivel nem elégszik meg humor terén, ha főhőséről van szó. Már a regény első mondata egy nyelvi poénnal indul, ezzel szintén megalapozva karakterének jellemét, valamint a regény alaphangulatát: „Galamb nekirepült a falnak…”⁴

Látható ebből is, hogy Rejtő jóval a kortárs ponyvaszerzők „feletti” minőségben alkotott. Az e csoportba tartozó regények figurái nem voltak ennyire sokrétűek, ugyanis kétféle szereplő létezett: „a Jó képviselője, a másik a Rossz, a renddel szembekerülő elem.”⁵. S bár az író sem megy túl ezeken a kategóriákon, karakterei mégis rétegeltebbek, árnyaltabbak mint más ponyvaregényekben.

Rejtő Jenő zsenialitásának visszhangja ma sem hagyott alább, tudniillik a XXI. században ugyanolyan, ha nem nagyobb hatása van a kultúrára, mint régen: nemcsak az irodalom terén, hanem más művészetekben is. Akár írásban, akár a filmvásznon (ugyanis többen próbálkoztak ezzel a filmiparban) kísérli meg valaki utánozni az írót, vagy egyik művét adaptálni, mindkét esetben komoly nehézségekbe ütközhet. Somló Tamás kitűnően foglalta össze ennek okát: „(…) a Rejtő-regények formai bravúrját – az általa megrajzolt szereplőket, az eredeti cselekvéseket és dialógokat – nem lehet egy az egyben filmen megvalósítani. Ezek a figurák, cselekvések és dialógok annyira a lehetetlen és a lehetséges határmezsgyéjén mozognak, hogy a film a maga nagyon konkrét képi világával nem tudhat ennek a verbális stílusbravúrnak megfelelni.”⁶.

Rejtő Jenő a maga korában sem méltatlanul tett hírnévre szert, mert rengeteg ember számára nyújtott szórakozást. Napjainkban sincs ez másképp, hiszen majdnem minden magyar család polcain ott lapul valahol legalább a Piszkos Fred, a kapitány, s az akkori főközönségét, a kiskamasz fiúk csoportját sem vesztette el az író az évek alatt. Közvetlen környezetemben is tudok több olyan fiatalról, akik Rejtővel nőttek fel, idősebbek, fiatalabbak egyaránt. Rejtő olyan egyedit és évszázadokon átívelőt hagyott ránk, amit se előtte, se utána nem tudott senki ezen a téren túlszárnyalni.

---

¹ Vargha Katalin, Sokszínű humor. A III. Magyar Interdiszciplináris Humorkonferencia előadásai: Hova repül a szárnysegéd? Jelentéstörténeti vizsgálatok Rejtő Jenő két regényében, Bp., Tinta, 2013, 73.
2 Rejtő Jenő, wikipédia szócikk, https://hu.wikipedia.org/wiki/Rejt%C5%91_Jen%C5%91 (2021.05.16.)
3 Rejtő Jenő, Az előretolt helyőrség, Bp., Albatrosz, 1968, 8.
4 Uo., 1.
⁵ Nagypál István, Ponyva és irodalom, Nyugat, 1941/6. https://epa.oszk.hu/00000/00022/00665/21307.htm (2021.05.16.)
6 Zsugán István, Szubjektív magyar filmtörténet 1964-1994, Bp., Osiris, 1970, 168.

---

Mári Tekla, 23 éves. Elsőéves Irodalom- és Kultúratudomány MA hallgató a Károlin, ugyanitt magyar szakon, kreatív írás specializáción szerezte meg a BA diplomáját is. Mióta írni-olvasni tud vonzza az irodalom, az írás; már egészen kisgyerekként is szeretett történeteket alkotni és mesélni.