Major Fanni
A létállapot börtöne
Társadalmi elvárások megjelenése Rakovszky Zsuzsa Kalkutta liegt am Ganges… című elbeszélésében
A Kalkutta liegt am Ganges… – továbbiakban Kalkutta… – Rakovszky Zsuzsa A Hold a hetedik házban című elbeszélésgyűjteményében jelenik meg. A kötet kilenc „legyező alakú”1 elbeszélést tartalmaz, amelyeket a novellára jellemző csattanók helyett a kezdeti erős felütést követő elhalkuló jelenetek gazdagítják. A legyező-szerűen elhelyezkedő történetekben nem a végkifejlet hangsúlyos, hanem maga a szétterülő elbeszélés.
Ahogy a kötet címadó elbeszélése (A Hold a hetedik házban), a Kalkutta… is egy, a szövegben szereplő dalszövegről kapta a címét. A meg-megjelenő és elhalkuló dal hasonlóan a történethez, valahol a jelentőség és a jelentéktelenség között lebeg, mintha azokra a fontos, tárgyalni való események közelségére akarná felhívni a szereplők, és ezzel együtt az olvasó figyelmét, amik szinte az ember arcába nyomulnak – ám senki sem foglalkozik velük eléggé ahhoz, hogy változás jöhessen létre. Maga az elbeszélés történései is a dallal hasonlatosan halkulnak el és tűnnek fel újra, szinte frusztráló, zavarba ejtő módon. Ilyen visszatérő problematika többek között Johanna bezárkózása az anyjával és megrögzötten osztályközösséget akaró tanárával szemben, valamint az ezt követő, elkerülhetetlen szemrehányás: „Te már nem vagy őszinte hozzám!” Ide tartozik még a szegénység, az elvágyódás, a nő-férfi viszonya; maguk a szereplők, például az anya eltűnő majd visszatérő barátnői, a szomszéd fiú, vagy a „kerekfejű” újdonsült férj. Azonban a legszembetűnőbb nemcsak visszatérő, de az egész történetet átfogó problematika a társadalmi elvárások, társadalmi nyomás kérdése, amely, mint egy láthatatlan zsinór mozgatja a szereplőket.
Az éppen kamaszkorba lépő főszereplő, Johanna fel-feltörő dacának egyik forrása az énkép ellentétes mivolta. A még gyermekként kezelt, de már felnőttes vonásokkal és vágyakkal rendelkező lány ráadásul állandó versenyben érzi magát barátnőivel, a magazinokban szereplő modellekkel és saját anyjával. Testéről úgy érzi, mintha nem is az övé lenne, azonban folyamatosan felülvizsgálja és bírálja, mintha az általa elképzelt ideális jövőkép, illetve a jelen külvilágához tartozna. Ez különösképp természetesen a nem kívánt, mégis passzívan engedélyezett testi kontaktusban nyilvánul meg, amit a szomszéd fiú kezdeményez felé. Johannán az sem segít, hogy nőtársai mind ugyanazon, női test fiatalsága, vékonysága, kívánatossága köré szerveződött társadalmi nyomás által szervezik életük, s behódolnak annak. A szépségben és tapasztalatokban rivalizáló osztálytársai mellett, bár az anyja látszólag nem partner a versengésben, „éleshangú” barátnője, mint anya-lánya közötti szócső kommentálja Johanna és az anya teste közötti különbségeket. Ezzel a barátnő Johanna anyját és révén, hogy hasonló hozzá, rajta keresztül önmagát próbálja megerősíteni a vékonyság és fiatalság kérdésében.
Többször megjelenik, ahogy a középkorú nők kamaszlányokhoz próbálják hasonlítani önmagukat, mivel a nők a társadalom szemében ,,fiatalon és törékenyen értékesek leginkább”. Ennek kontrasztja Johanna belső monológjában olykor megjelenő gondolat, miszerint ez a viselkedés alaptalan és szánalmas az idősebb nők részéről. Ironikus módon azonban Johanna sem kaphatja meg a fiatalság élményét – ahogyan a szilveszteri jelenetben erősen látszik, még a gyerekkorba van „visszanyomva”. Emellett az idealizált és elérhetetlen vékony, fiatal, kamasz test és a Johanna által szinte szitokszóként kezelt „anyányi” test, mint a női lét két véglete feszíti szét a női szereplők identitását, miközben valójában senki sem elégedett, s nem is lehet az. A női mivolthoz kapcsolódó életkor és test skálája tehát folyamatos ellentétben áll egymással az elbeszéléseben.
Másik megjelenő, társadalmi elvárásokba beleburkolódzó motívum a pártalálás témaköre. Johanna életében a tapasztalás és felnőtté válás sürgető kérdéseként tűnik fel a másik nem iránti érdeklődés. Révén, mint a felnőtt lét, álmai férfia sem jelenik meg előtte, beéri a számára egyáltalán nem vonzó szomszédjával, akinek közeledését realizálni és eltaszítani sem szeretné, hiszen „legalább történik valami” az életében. Hozzá hasonlóan Johanna anyja szintén megreked a beérés szintjén, s barátnője unszolására és anyagi helyzetére hivatkozva elfogadja a „kerekfejű” és „izzadságszagú” férfi felajánlását, ami a házasságkötésig fajul. Érdekes ellentét, hogy míg a női test állandóan felül van bírálva, a két férfit kifejezetten visszataszítónak ábrázolja az elbeszélő, ráadásul a nők számára iszonytató kövérség is mindkettőre jellemző. A férfi figyelemre és értékelésre való szükségletként, a nő értékelni való tárgyként jelenik meg a műben.
Emellett a férfi szereplők viselkedése is erősen a társadalmi nyomás alatt áll. Az elbeszélésben mindenki úgy viselkedik, ahogy ’kell’, ahogy elvárt, akkor is, ha ez idegen és nem összeegyeztethető valós vágyaikkal. Bár, a szomszéd és a „kerekfejű” férj belső világába az olvasó nem nyer betekintést, az előbbi esetében a női test kisajátítása, az utóbbi esetben a házasságkötés – mint a hatvanas években erősen jelenlévő norma – tipikus, társadalmilag elfogadott és előidézett viselkedésforma manifesztálódik. A házasságon belüli lét is hasonló elgondolás szerint működik: A férfi fontos munkát végző személy, aki pénzt hoz a házhoz, emiatt pedig rengeteg pihenésre van szüksége – akkor is, ha a nő ugyanannyit dolgozik, mint ő.
Johanna osztályközössége – mint minden osztályközösség – egyfajta mikrotársadalomként működik, ahol a női lét, s a lányok egymáshoz való viszonyulása egy barátságtalan, idegenkedő, egymást mégis megfigyelő és bíráló környezetben valósul meg. A lányok kimondatlan versengésének egy ironikus és kiélezett pontja az ismétlődően elhangzó „a nagy Takácsnak már abortusza is volt!” mondat, mintha ez a kijelentés a pletyka és megrökönyödés szintjéről valamiféle ámulatba, az elérhetetlen felnőtt lét dimenziójába csapna át.
Az osztályfőnök, Sári néni igyekszik kicsalni a lányokból vallomásokat, kérdéseket, amelyekben ő mint felnőtt, szívesen – és kéretlenül – szándékozik mindenáron segíteni. Eltökélten igyekszik megtörni a kamaszlányok passzív páncélját, ám ezzel csak a hazugságokat és a bezárkózást erősíti, tovább terjesztve a felnőtt és a kamasz világ közötti űrt. Ahogy Johanna anyja a lánya noszogatásával, Sári néni is megpróbálja a társadalmilag megszokottan működő határokat átlépni, s közel kerülni a fiatalabb generációhoz, ám erőltetett próbálkozása kudarcba torkollik.
Ezek mellett nem elhanyagolható a pénz és a társadalmi státusz kérdésköre sem. Johanna elfojtott, szófogadó viselkedése az iskolában anyja félelmének köszönhető, miszerint „nem veszik fel egyetemre” – még ha csak hetedik osztályos is. Az egyetem, mint áttörést, társadalmi és pénzügyi feljebb emelkedést elősegítő ugródeszka van jelen Johanna édesanyjának fejében. Johanna az áttörést a fizikai távolságban, egy másik, jobb világban látja, ám a jövőjét ábrázoló fogalmazása felolvasása közben kiderül a tanárnő gúnyos vigyora által, erre semmi esélyt nem lát sem ő, sem a csendbe rejtőző osztálytársai.
Úgy gondolom, az elbeszélésben a szereplőknek a saját maguk, közösségük, s mindent hálóba fogó társadalom elvárásai látens módon áramoltatják életüket. A történet elhalkuló mozzanatai és maga a zárójelenet is – a televízióban éppen véget érő műsor – az élet erőltetett, mások elvárásai által irányított és börtönbe zárt mivoltára, megvalósulatlan vágyaira emlékeztet.
Felhasznált irodalom
Hernádi Mária, „Az angyalok nem üzennek semmit?” Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban, Tiszatáj, 2010 május.
Görföl Balázs, Véletlen sorsok, sorsszerű véletlenek, Jelenkor, 53, 7-8.
1Hernádi Mária, „Az angyalok nem üzennek semmit?” Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban, Tiszatáj, 2010 május.
Major Fanni jelenleg egyetemen tanul, angol-magyar tanárszakos hallgatóként. Az írás, az alkotás olyasmi számára, amelyben egyszerre rejtőzhet el és bontakozhat ki.
Kaleidoszkóp 