Kaleidoszkóp

Manapság, ha drágább étterembe megyünk kipróbálni valamilyen különleges fogást, elkerülhetetlen a nagy anyagi ráfordítás. Azonban teljesen más a helyzet a szellemi táplálékkal, vagy ha úgy tetszik, az eszmei értékekkel, a tudással.

A huszonegyedik század beköszöntével a legtöbb háztartásba eljutottak az internettel együtt az okos eszközök, amiken keresztül szinte bárhol, bármikor rákereshetünk olyan értékekre, mint Arany János balladái, Dosztojevszkij regényei, Térey drámái, Selyem Zsuzsa esszéi és még sorolhatnám. A világ összes „bölcsessége” igazából ott hever a tányérunkon, csupán enni kellene belőle. Itt felmerül bennünk a kérdés: ha ennyire könnyű és egyszerű szellemi táplálékhoz jutnunk, miért ne tömjük magunkba mindent, mondván ingyen van?

A nap mint nap ránk zúduló információmoslékból nehéz és hosszadalmas idő kipöckölnünk tányérunk szélére azokat a falatokat, amik megfekszik a gyomrunkat. Akár minden érmének, az internetnek szintén két oldala van: a fényesebb a könnyű hozzáférhetőség, az árnyaltabb a hamis információk tömkelege. Ha nem tudjuk, hogyan kell eltávolítani a mangó magját vagy mely részei ehetők, hajolhatunk afelé, hogy lehagyjuk étlapunkról a gyümölcsöt, illetve – kockáztatva a rosszullétet – elfogyasztjuk szőröstül-bőröstül. Mivel az ember természeténél fogva óvatos és kerüli a veszélyt, inkább választjuk azokat a nyalánkságokat, melyeknek ízét jól ismerjük.

Ám mindez nem ok a koplalásra, kivéve ha olyanok szeretnénk lenni, akár az utcán beszélgető nyugdíjas nénik, akik csak a tévében lejátszott szappanoperát vitatják meg az utcasarkon az aznapi pletykákra egyaránt kitérve. Persze, ez is egy életforma ezért alábecsülni, lenézni vétek, de belegondolva nekik ugyanúgy megadatik a lehetőség, hogy a televíziót kikapcsolva kikölcsönözzék Shakespeare Hamletjét a könyvtárból, vagy meghallgassák hangoskönyvként.

Végülis a mondás így szól: aki nem dolgozik, az ne is egyék. Ez az eszmei értékekre kiváltképp igaz, talán jobban is, mint a táplálékra. Az értékes falatok megszerzéséhez ma már kevés besétálni a könyvesboltba, mivel annak a legeldugottabb részében, a szépirodalom szekcióban találjuk meg, amit keresünk – ha egyáltalán keressük, és az odavezető úton nem csábít el minket az első megnyerő borítójú ponyvaregény. Ez nem a szórakoztatóirodalom minősítésére irányul. Egyszerűen másik kategóriába esik – nem fér meg egymás mellett ugyanazon a tányéron a főétel és a desszert. Ugyanakkor nem ördögtől való, ha a rengeteg ínyenc, nehéz falat után egy könnyed utóételre vágyunk: egyedül a mértékre kell ügyelnünk, miszerint ne együnk belőle többet a főfogásnál.

Mint az élet, úgy a fent említettek fogyasztása úgyszintén a válogatásról szól – tehát minden olvasottal kapcsolatban legyünk szkeptikusak, hiszen könnyű a legnagyobb hazugságot tanulmánynak álcázni. Ehhez sajnos nagyban hozzájárul a clickbait-jelenség és annak művelői okozta romlás.

Mit tehetünk mindezzel szemben fogyasztó vendégként vagy szakácsként? Olvasóként jobban válogassunk a megterített svédasztalról, és ne essünk bele az ingyenélés, valamint a felhalmozás csapdájába. Szerzőként a szellemi értékek minél pontosabb és hitelesebb átadására kell törekednünk, emellett nem szabad megfeledkeznünk a szépirodalom eredeti céljairól: a gyönyörködtetésről és a tanításról.

---

Papp A. Panka 21 éves. Jelenleg Budapesten magyar szakos és kreatív írás hallgató. Maga az irodalom már általános iskolás kora óta érdekelte, de akkoriban még inkább az olvasás, mintsem maga az írás kötötte le. A későbbiekben szeretne szerkesztőként elhelyezkedni, hogy részt vehessen az irodalmi élet mindennapjaiban