Rásó Attila
altat
ásítanak szemeid nyújtóznak a pillák
odabúj hozzád ágyad is
takaróra tekeregsz testeddel hosszú karóraszíj
tudatod emlékeit söpröd álom-avarrá pár óra perc múlva
behúzza függöny fodrát e vízszint-est kapcsolgatod tévéd újra üres
gombjainak hangja ti-ti-tá gondjaidnak altató
végül összepislogsz mát múlttal
alszol
Hangod
mindig ott sétált homlokom mögött a kert kerítésénél
rajzolt absztrakt mintákat
írt rá neveket
sose az enyémet
azokat meg esőm lemosta
nem is tudta
ő tehetett róla hogy annyi ideje ősz van a kertben több évszaknyi
de szerette
én nem
sokat lófrált benne fel-alá
ha nem volt eső boldogan
lépdesett leveleimen
ropogtak eltűntek talpa alatt
csak fülemben cseng pár szétszakadt sor
odafújta az emlékezet egy anyajegy mellé fülcimpámon
végül írtam neki telefonról üzenetet
elképzelve hallom értesítését
őszintén
naivan
bíztam benne
hogy miattam
választotta patakba hulló kő hangját
új készülékére
Nyelvész love
Legszemélyesebb névmásom légy.
Fő nevem.
Szent igém.
Állíthassam, alanyi jogom van
leghatározottabban szeretni,
tárgyalás nélkül, életem tárgyát.
Kaleidoszkóp 