Cserni András
A bohém fiú balladája

Valóság ez, vagy álom?
Tisztán régen nem látom,
bennem bánat mégse kél.
Mindegy, merre fúj a szél…
A borvörös, bársony alkony éjbe fordul csendben,
csituló sok emberfejben álomvirág serken,
elhallgat a rét, a falvak, elhallgat a város,
ébren az marad csak immár, ki kaján vagy sáros…
S lám: egy vad, zaklatott fiú viharzik az utcán,
csalódást és fájdalmakat vonszol maga után.
„Volt egy, ki kedvelt – meséli –, de társnak nem akart,
a másiknak csak titka voltam – mert „nem keres ő bajt”,
a harmadik egy éjjelig szerette a testem,
a negyedikben álnok kígyó-árulóra leltem,
az ötödik meg el se jött (gyáva. értetlen tett),
de egy se akadt köztük, aki engem szeretett…
És akkor jött el jácintszagú, gyöngéd szeretőm,
tüzem helyett tüzem lett és erőm helyett erőm,
de jaj! valami elromlott, mert nem szól már hozzám…
Úgy érzem, gaz Belzebub egy ördögöt küldött rám,
de őt már nem veszi el tőlem! Felkeresem ma,
s együtt találjon ránk holnap a hajnal sugara!”
Való élet? képzelet?
Nem félem a végzetet:
bármi ér, az ember él.
Mindegy, merre fúj a szél…
„Miért kerestél fel éjszaka, te bohém fiú?”
„Megtudni, mi lelt minket, ha e vágyam nem hiú…”
„Hallgatásom, úgy vélem, beszédesebb a szónál…”
„Egy kicsit se fájna, ha hozzám többé nem szólnál?
Hová lett a: szél repítsen minket akármerre?”
„Balga fiú! percig se tűrt téged szívem vedre…”
Elborul a fiú könnyed, bájos lelke végleg:
meghasonlott bohémsága nemtörődöm méreg;
szó szót követ, majd tett fogan: pisztolyt ránt és szegez,
mennydörgéssel ont életet kicsiny ólomrepesz…
A bűnös ártatlan vére dagadó, vörös tó,
és közepén a hűlő test megfeneklett hajó…
A bohém fiú keserűn veszekszik a holttal:
„Azt hiszed, hogy torkomból többé nem zeng bordal?
Azt hiszed, hogy ha szembeköpsz, megállítasz vele?
Azt hiszed, hogy fejem már csak teveled lesz tele?
Balga vagy! Az élet nekem most kezdődik el!”
Börtönben simítja a Nap, mikor újra felkel…
Való, vagy fantázia?
Mit bánja senkifia,
ki a bitótól se fél.
Mindegy, merre fúj a szél…
Fátyolkendős, erős asszony lép a rácsok közé,
évek ráncolták szép arcát értővé és bölccsé…
„Engedje el!” „Nem lehet.” „Engedje!” „De hisz bűnös!”
„Hibázott, ezt jól tudom, de szíve nem zord, hűvös.”
„A törvény keze nem ismer el ilyen kivételt.”
„A legnagyobb büntetés már rég lelkébe fészkelt…”
„Ó, anyám! Mondd, minek jöttél nyomoromat nézni?”
Lelked sebét befedni, mint gombócot a prézli.”
„Nem tudod, hogy mit tettem? Embert öltem ó, anyám!”
„Gondos bár a jó gazda, de éghet tűz a tanyán.”
„Ó, anyám, lásd: csalódtál; kötél leng fejem felett…”
„Egy anyának a gyermeke, tudd, sose elveszett.”
Rácsok közül szabadul az egykor bohó ifjú,
de szegény szíve üresebb, mint egy lyukas vályú…
Utca szélén búsan dalol – lelkén többé nincs vért:
„Az élet épp csak elkezdődött, s lám, véget is ért.
Pár év csak és életemen teljes lesz a keret,
egy szegény fiú leszek csak, kit senki se szeret…”
Igazság, vagy hamisság?
Mindegy: mindkettő tép, rág,
akár nyár van, akár tél,
akármerre fúj a szél…
Cserni András a PPKE-JÁK lassan 21 éves joghallgatója. Regénysorozatának első része (A farkasfalka) 2022 júliusában jelent meg. Azóta több önálló kötetet tudhat magának, rendszeresen indul pályázatokon és a Kalidoszkóppal együtt három folyóirat csapatának a tagja.
