Kaleidoszkóp

Legutóbbi köteted, az Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni 2021-ben került a boltok polcaira. Három év elteltével, az ötödik köteted Hideg pizza címmel jelenik meg és egyelőre csak a webshopodon keresztül lehet megrendelni. Nyilvános, hogy az eddigi kiadódat, a Jelenkort otthagytad és a saját kiadót alapítottál, ami az Okapi Press nevet viseli. Milyen elvek vagy célok vezéreltek ebben a döntésben, és hogyan határozza meg ez a jövőbeni alkotói munkásságodat és a kiadód tevékenységét?

Nehéz ezt nem címszavakban vagy nagyepikában megválaszolni. Nagyon sokkal tartozom a Jelenkor Kiadónak, nagyon hálás is vagyok nekik mindenért, amit nekik köszönhetek, viszont az utóbbi években egyre kevésbé voltam boldog szerzője a kiadónak, értsük ezt szakmai, világnézeti vagy bármi más szempont alapján. Most boldog szerző vagyok, a saját kispolcomon. Tökéletesen hidegen hagy. És végre a Jelenkorral is egyenesbe kerültem: büszke vagyok rá, hogy a szerzőjük voltam.

Mennyire érzed úgy, hogy a saját kiadó alapítása megváltoztatta a művészi önképviseletedet, és miképp befolyásolja ez a kapcsolatodat az olvasóiddal, illetve a költői közeggel, amelyben eddig tevékenykedtél?

Ez egy radikális váltás az önképviselet szempontjából, de az olvasóimmal eddig is én tartottam a kapcsolatot a különböző közösségi felületeken, az irodalmi közegnek az a része, akiket a barátaimnak tartok vagy magamhoz közelinek érzek pedig eddig sem a kiadóm alapján állt velem szóba. A szélesebb közönség valószínű utoljára hallott rólam az előző könyvem kapcsán. Ezt a veszteséget el tudom viselni.

Tekintve, hogy immár saját kiadód van, milyen lehetőségeket látsz abban, hogy esetleg más szerzők munkáit is segíted majd napvilágra hozni a saját kiadó égisze alatt?

Én ehhez pillanatnyilag nem, vagy csak félig értek. Most kell megtanulnom, mi működik, mit lehet, merre és meddig és hogyan. Egy dinamikusabb kiadói attitűd sokkal jobban passzol a világ mostani működéséhez, miért ne lehetne kis példányszámú chapbookokat, zine-eket, stb. beiktatni a szépirodalmi működésbe? Én ezt látom most egy lehetséges útnak. Aztán minden kiderül.

Hogyan látod a fiatal, pályakezdő művészek helyzetét a mai könyvkiadói világban, különösen a nagy kiadók által meghatározott szigorú követelmények tükrében? Mit tanácsolnál azoknak az alkotóknak, akik még csak most próbálnak betörni a költészet világába, de esetleg nehézségekkel szembesülnek a hagyományos kiadói struktúrák merevsége miatt? Szerinted milyen alternatív utakat érdemes keresniük, hogy hangjukat meghallják és műveik eljussanak az olvasókhoz?

Pályakezdő szerzőnek lenni borzasztó nehéz, lélekölő, fárasztó. A „betöréssel” kapcsolatban azt mondanám mindenképp, hogy tudják, akik próbálkoznak, hogy nincs „világ”, párhuzamos kánonok és közepesen se barátkozó szekértáborok vannak. Magyar írónak lenni szép, de lehangoló dolog, még ha befutsz, akkor is.

Azt most nem fogom javasolni, hogy mindenki menjen magánkiadásba, de a nagy kiadók a pályakezdők esetében alig-alig válnak be, persze a kis kiadók még kevésbé, az állami pénzcsapok jó szorosan el vannak zárva mindenkinek, aki nem valami NER-kompatibilis debilitásban utazik (legalább egy kicsit).

Szerintem az egyetlen egérút a közösségi média, a közönséged kiépítése, a függetlenség. És akkor, ha az megvan, már lehet mindegy, hogy milyen kiadód van.

Így visszatekintve, hogyan látod az eddigi pályafutásodat, az új művekben felfedezhetők-e olyan kísérleti vagy újító technikák, amelyek a költészeted korábbi stílusjegyeitől eltérnek? Ha igen, mi inspirált ezekre a változtatásokra, és hogyan épülnek be ezek az új elemek a költészeted egészébe?

Igyekszem mindig megújulni. Szerintem ilyen közel még sosem voltam a magyar neoavantgárdhoz, de az amerikai altlithez sem. Inspirálni az inspirál, hogy unni kezdem, amit csinálok, ha nem szedem szét és rakom össze másképp az egészet. Néha jobban sikerül, néha rosszabbul. Ezért kell kísérletezni.

Weboldaladon olvashatjuk, hogy az új köteted egyik ajánlószövegét édesapád, Simon István írta, ami nem számít hétköznapinak az irodalmi világba és egy rendkívül személyes, egyben megható gesztus részéről. Alkalmaztál-e a kötetben további hasonló, nem megszokott eszközöket vagy megoldásokat, amelyekkel még inkább személyessé tettél egy művet, vagy új perspektívákat nyitottál meg az olvasók előtt? Hogyan látod ezeknek a szokatlan elemeknek a szerepét az irodalmi alkotásban?

Ez az ötlet az apukámmal nem is tudom, mikor jött, egyszer csak evidens volt, hogy tőle is kérni kell fülszöveget – épp amiatt, mert ilyet nem szokás, bár ő erre pont alkalmas, mert lelkészként a szavak embere egyébként. Örülök nagyon, hogy jól működik ez az elgondolás. Van még pár ilyen határsértés a könyvben, de hát ez volt az egyik célja az egésznek, a szokásos csendes provokáció, kilépni az irodalmi mezőből, kilépni a versek közül. Számomra ez a Polaroidok óta fontos. Nem szeretném, hogy valami „csak” vers legyen.

Miközben a Hideg pizza versei egymástól különálló alkotások, követnek egyfajta belső narratívát is vagy nem helyezted el a verseket különböző ciklusokba?

De, van öt vagy hat nagyobb ciklus a kötetben, de ez egy nagy anyag 170 oldal, muszáj volt tagolni.

Melyik a személyes kedvenced a kötetben, ha egyáltalán van ilyen?

Abszolút, a Jézus és a dinoszauruszok.

Nemrég született meg a kislányod, amihez az egész szerkesztőség nevében gratulálunk! Hogy érzed a későbbiekben akár elképzelhető, hogy gyerekversek, vagy mesék kerüljenek ki a kezeid közül?

Köszönjük. Gondolkodom ilyesmiken, de egyelőre nincs semmi konkrét.

November 28-án a Müpában lesz egy nagyszabású önálló ested. Mire számíthatnak az érdeklődők? Elhangzanak majd az új köteted versei is, esetleg más meglepetésekkel is készülsz a közönség számára?

Hát, ez egy elég nagy merítésnek ígérkezik az eddigi szövegeim összességéből, zenével, vendégekkel, mindenkivel. Lesz persze sok új vers is, az új könyvből és még annál is újabbak. Meg lesz még más is, ha mindent elmondok itt most neked, akkor mi lesz a meglepetés?