Kaleidoszkóp

(1)

Tegye le itt a pulton
az apokalipszisigénylő lapot,
töltse ki a kiskorúsítási kérelmeket,
aztán irány a Corvin sétány.

„A vers többé-kevésbé
a sorközökért íródik”,
az embermagas Las Vegas felirat
az átjárók miatt áll a CASINO előtt.
A térbetűk mögött folyosónyi sáv, sétálgatás:
kikandikáló mobilok, tincsek, cigaretták.

Ha elteker jobbra, és a pedál
horzsolja a szegélykövet,
a sebzés nem kelti életre a járdát,
de az út hulláma felidézi a lélegzetvételt,
az olajozatlan lánc a csicsergést,
a puha kerék a dorombolást.

A Cordia vállalat az emberi beszédet osztja szét
(éjjel-nappal falakat épít,
társasházakat, könnyűszerkezettel),
bár József- és Erzsébetváros először
azért született, hogy keretezze
a Rákóczi úti zúgást. Lekoptak a zebrák,
kerülje meg a földet.

(2)

A Podmaniczkyn a lendület zavartalan,
mint a sínekben a rezgés.
Egy ablaküveget adatkábellel
korbácsolnak belülről, de ön maradjon néma,
mint a kontakthibák. Vagy a jóslatok
az összegyűjtött kések és az üvegasztalok
élében arról, hogy a fejek magukra maradnak,
és gurulnak.

A fogalmak csörögnek bennük
a Dózsán, a Szabolcs utcán,
a szempillák elejtik-felszedik
a japánakácok termését.

Aztán a rezzenés nélküli
pályatest következik,
a tanulékony csend
kiürít magából bármit,
ami megzavarná ezt a vonulást.