Kaleidoszkóp

az átizzadt ágyból néztük a monszunt,
jajkiáltások kopogtak a sebhelyes ablakon –
mintha fapapucsos szellemek toporzékolnának
az idő túlsó oldalán

akkor cseréltem ki mindet, amikor ide költöztem,
de az ablakot soha nem mostam le,
ott van a koszos üvegen az egész szar életem

mint a színes templomablakokon a ti istenetek élete

és ahogy mesélted, egészen vallásos élmény volt,

ahogy átsütött rajta a villámok fénye

tetszett, hogy a sok piros véresre festi a padlóköveket
mint a templomainkban
a mi istenünk szenvedéstörténete a híveket

ahogy én mesélem, folytattad, ez nem egészen vallásos élmény,
bár ki tudja, 2023-at írunk, és elég beteg a világ,
hogy minden félresiklott életből felhúzza templomát

ahogy az én ablakomon süt át a fény,
a kosz rajzol hálót a szobára,
meg az ágyra, meg vendégeim arcára, hátára, hasára

ahogy minden élet nyomot hagyott az üvegen,
úgy hagy nyomot a rajta átszűrődő fény
minden számomra kedvessé váló emberen

az átizzadt ágyból néztük a monszunt,
jajkiáltások kopogtak a sebhelyes ablakon –

költözzünk el ebből a szobából!,
csomagolj össze és vigyél magaddal!,
mielőtt eláll az eső
ahogy évszakra érkezik évszak,
és kisüt a nap